A programozás tanulható?

1 érdekeljen

2 ne add fel

3 a többi már rutin

tanulható igen.ha nem tudsz megcsinálni egy programot amit kér a tanár nem kell feladni.nézd meg hogy nézd ki helyesen a program és értelmezd át hogy miért is kell ezt csinálni.ha rájössz akkor próbáld meg magadtól megírni.ha ez is sikerül akkor sikerélményed lesz :)

Más részről pedig muszáj hogy érdekeljen mert anélkül ezeket nem fogod megcsinálni amit leírtam.Én pl haza fele sétálva végig azon gondolkodtam hogy azt miért úgy kellett írni órán

A tanulható része a szintaxisokon túl ki is merül. Jó persze néhány "cselt" is meg lehet tanulni. Jah és a matek részét...habár ahhoz is logika kell.

A többi a gondolkodásmódon alapszik. Erre mondják, hogy születni kell, habár a rutinnal ez is fejlődik. A lényege az egésznek, hogy a feladatot bontsd le minél kisebb részekre és próbáld algoritmizálni azt. Az algoritmizálás lényege a feladat általánosítása, vagyis, hogy minden esetben működjön (legrosszabb esetben megtöltöd if-el :D).

Az is jó, ahogy az előző mondta, de valójában az a legjobb ha magadtól próbálod megoldani a feladatot. Más programját legalább olyan nehéz megérteni, mint egy újat írni. Ez olyan mint belemászni egy másik ember fejébe. Ne akard ha nem muszáj.

1 érdekeljen

2 ne add fel

3 a többi már return;

Nemrégiben olvastam egy cikket – már nem emlékszem hol –, amiben arról volt szó, hogy felmérték a programozásból elért tudást. Ugye egy tantárgyból a jegyek vagy teszteredmények valamiféle normál eloszlást fognak adni. Van, aki kevesebbet tanul, van, aki többet, de nagyjából lesz egy normál eloszlása a dolognak.

Azt találták, hogy a programozás terén az eloszlást leíró görbének két púpja van. Mit is jelent mindez? Azt, hogy van valami tényező, ami vagy megvan, vagy nincs meg, és a kettő között nincs átmenet. Magyarán van, akiben nincs meg a képesség. Ő átlagos tanulási mennyiséggel az egyik púpot éri el. Ha kevesebbet tanul, akkor rosszabb eredményt, ha többet sajtol ki magából, akkor némileg jobb eredményt fog elérni. Aztán van egy másik csoport, akinél ugyanez a helyzet, csakhogy náluk a normál eloszlás csúcspontja máshol van.

Magyarán, akinek nincs meg a képessége, az óriási erőfeszítés árán olyan eredményt ér el, amit a képességgel rendelkező átlagos, vagy átlag alatti erőfeszítés árán.

A mérési eredmények alapján tényleg az következik, hogy van valamiféle képesség, amitől valaki könnyen válik programozóvá, illetve ennek hiányában nagyon nehezen, ha egyáltalán. Ebben a képességben nincs, vagy nagyon ritka az átmenet, azaz nagyon ritka az, hogy valakiben „félig” van meg ez a képesség.

Egy példa. Ha valaki érti, hogy hogyan kell törttel osztani, akkor mondjuk 100 feladatból 90-et jól megcsinál (a maradék tízben félrenéz valamit, elszámolja magát, stb…). Ha jobban figyel, mint az átlag, akkor 95-100-at is megcsinálhat jól. Ha mondjuk beteg, vagy szerelmes, akkor lehet, hogy csak 80-at csinál meg jól. Viszont aki nem érti, hogyan kell törttel osztani, az össze-vissza variál mindent. Az esetek 20%-ban esetleg véletlenül eltalálja a helyes megoldást. Ha kicsit figyel arra, hogy melyik recept szokott beválni, vagy bemagolja a munkafüzet összes feladatának megoldását, az esetleg ennél sokkal jobb eredményt is elérhet. Aki meg eleve elkönyveli, hogy nem tudja, ezért neki sem kezd, az meg 0 feladatot old meg jól.

A különbség ott van, hogy a matek oktatásnál vannak típusfeladatok, be lehet magolni „recepteket”, hogy „törttel úgy osztunk, hogy a reciprokkal szorzunk”, anélkül, hogy értene bármit is belőle, hogy ez pontosan milyen valós műveletet reprezentál, miért pont így kell csinálni. De megtanulja, alkalmazza, akár helyesen alkalmazza, kombinálja is ezeket, és mert a feladattípusokból nincs túl sok, ezért akár egész jó jegyet is szerezhet, ha kellő időt szán arra, hogy bemagolja, begyakorolja a recepteket. Aki meg érti, annak nem sok tanulnivalója van, élből megcsinálja ezeket. Viszont a programozásban nincsenek ilyen sablonok. Nagyon sokféle feladat van, nem lehet az egyiket bemagolva megoldani a másikat.

A programozáshoz kell egyfajta analitikus tevékenység, amire nincs recept. Végül is a programozó nem csinál mást, mint egy komplex problémát, feladatot jól elkülöníthető részfeladatokra bont, majd azokat is részfeladatokra bontja, egészen addig, amíg a programnyelv eszközeinek szintjére nem ér. Erre nincs recept. Intelligencia kell hozzá, ami nem váltható ki lexikális tudással.

Tehát úgy tűnik kell valamiféle képesség a programozáshoz. Azt viszont nem tudjuk, hogy ez a képesség öröklött, vagy megszerezhető. De az biztos, hogy ha megszerezhető is, az nem könnyen tehető meg, különben az eredményekből kirajzolt grafikonon nem lenne meg ennyire markánsan és makacsul ott az a két púp. Kell hozzá valami hatalmas áttörés, egy „aha” élmény, amitől hirtelen a helyére ugrik valami a tudásban, szemléletben, gondolkodásban. De ez nem is annyira a gyakorlás mértékétől függ.

De összességében aki tanul, gyakorol, az fog megtanulni programozni. Ha megvan/kialakul a képessége, akkor is így van. Ha nem gyakorol, nem tanul, akkor akár megvan a képessége, akár nincs, nem lesz belőle programozó. Ha viszont valakinek nincs meg a képessége, az is csak úgy fog kiderülni, ha gyakorol, tanul. Ha két év után sem bír megírni egy számkitaláló nehézségű feladatot, akkor levonhatja a következtetést, hogy érdemes lenne inkább más hobbit űzni.

számkitaláló program nehézségű feladatoknál 90% tehetség, 10% kemény munka

ahogy nehezednek a feladatok, úgy fordul át ez az arány