Miért fikázzák agyon mindenhol az Internet Explorert?
Sok minden lassú rajta vagy nem működik száz százalékosan. Egyébként Chrome-ot ne telepíts addig amíg nincs fent a Firefox, mert az alapértelmezett böngészőt használja alapul telepítéskor.
Én egyébként Operát használok, elég jó és hatékony bővítmények vannak rá.
Mert IE6 után (amely még meglepően előremutató volt még megjelenésekor) leálltak a fejlesztéssel (még a fejlesztéséért felelős csapatot is feloszlatták), aztán a többiek elszáguldottak mellette, így az időközben kialakuló szabványokat nem támogatta. Fejlesztők rühellték, mert lényegében kétszer kellett dolgozni (egy szabványos, és egy "IE" változat készült), IE7-8 pedig nem nagyon tudott ezen érdemben változtatni.
Ugyan én évek óta nem használom elsődleges böngészőként (előbb Firefox váltotta, majd azt laptopon a Chrome), de úgy látom, hogy IE9-ben már odatette magát az MS, rajzolási sebességben pl jobb volt, mint a korabeli konkurencia (de néhány képességben még továbbra is elmaradt), tehát a régi viccek jó része ma már nem áll. Elvileg következő változatban már kiegészítők is elérhetőek lesznek, no meg a WebGL, így végre talán szolgáltatások terén is sikerül utolérni a többieket.
Alapvetően tényleg volt egy korszak IE6-7 környékén, mikor borzalmas volt. Főleg hogy az átlag felhasználó csak az "oké" gombot ismerve feltelepített rá 150 beépülő modult, ami csak tovább lassította, ezzel szemben a többi böngésző folyamatosan képes volt megújulni.
Manapság alapvetően az IE is használható, csak ez a korábbi mélypont elvonta tőle a felhasználókat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!