Lehúzott a számítástechnikus?
Két laptopot vittem el neki, hogy telepítsen rajta szoftvereket. Az egyiken XP-ről kellett frissíteni Vistára, telepíteni rá a levelező progit, játékokat, adatokat menteni, felmásolni, a másikon már fel van telepítve a legális Windows 7, erre szintén progikat kellett telepíteni.
Először, amikor vittem a gépeket, azt mondta, hogy laptoponként 8-10 óra lenne a munka, így kb. 2 x 14 ezer forinttal számoltam. Amikor egy hét után mentem hozzá ismét, jelezte, hogy csak az egyik gép kész, 22 órát dolgozott vele, ez 45 ezer forint lesz, a másik gépért 25-30 ezer forintot fog majd kérni, így kb. 75 ezer Ft lesz a két laptop telepítésére csak a munkadíj!
Ennyi pénz reális szerintetek? Úgy érzem, átvertek, de már nem tudok tenni semmit...





atyaúristen
egy haverod is megcsinálta volna ezt ingyen...










Legközelebb írj egy egyetemi csoportba (vagy keress meg engem) és sör/csoki/apróért (kb 5k/gép) elkészül.
A szervíz nevét pedig nyugodtan írd ki, szomorú lenne ha híre menne egy ilyen orbitális lehúzásnak.





"22 órát dolgozott vele" !?!? Javítani is kellet, és hardvert cserélni!?
Én a rajta lévő licenszel 5-ért telepítem, +5 ért beállítom, rárakom a szükséges programokat (vírus védelem, open office, ha volt előtte MS licenszel akkor MS Office, videó lejátszó + nativ codecekek, meg pár ingyenes hasznosság...)
Függetlenül hogy 10 órán át telepít, vagy 4 órán át, mert elindítom néha ránézek, de csinálja magától. :-)
Csak a driverek, és néhány beállítás amit manuálisan végzek.
Én helyedbe leformáztatnám, nem lenne rajta semmi, azt haver felrakja. :-)





Valamilyen szinten lehúzott, mert még a frissítések feltelepítésével se lesz egy gép 22 óra, csak akkor, ha elcseszi, de az meg nem a felhasználó kára. Viszont a 2000 Ft-os órabér reális.
Az egy dolog, hogy ti 5000-ért megcsináljátok feketén, meg hogy az adatmentés megy magától, meg települ magától minden. Ettől függetlenül az ugyanúgy munkaidőnek számít. Ha belegondolsz, hogy ez lenne a foglalkozásod, és napi 8 órában ezt csinálnád, akkor se mondaná a munkáltató, hogy hát a gép települ magától, nem fogsz 8 órás fizetést kapni.
Ha egy géppel az elejétől a legutolsó kattintásig 5 órát foglalkozol, mert sok adatot kell menteni, lassú a gép, lassan települnek a programok, driver sincs hozzá, nem jó hozzá, amit letöltöttél, stb. az 'valóságban' 10ezer Ft lesz, nem 5000 + egy kis kva anyád a lassúság miatt.










22 óra alatt én összeraknék egy gépet a nulláról, és feltelepítenék rá minden alapvető programot és drivert. Jah várj, túloztam, ez max 4 óra(és még lehet ez is sok). Az a 22 óra hogy volt? Este elindította a telepítést, elment aludni, aztán reggel folytatta? Én ki nem fizetném.
Amúgy Vista-ra nem érdemes frissíteni, legyen 7, vagy maradjon az XP.















Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!