Nem tudok dönteni két laptop között, szerintetek?
és
Sulihoz gondoltam, filmek ilyesmi, napi sok órás nyúzásra. Ismerőseim ezeket ajánlották. Szerintetek?
Dell t nem venék (amugy sokan dícsérik de én nem) de Asus t azt nagyon:)
viszont samsung is jó.
Igen 130 as árkátegóriába jobat ţalán nem találsz
de én asus fusion proceszorost vennék inkább
Ja:) ép most nézegetem öket
hát remélem birja 10 év nyúzást is:p
Ez 509.
Spec nem értek hozzá (ilyen mezei egyszerű lány vagyok :D), de mivel ezt a problémát sokan írták, utána jártam samsungos fórumokon, hogy aki konkrétan ugyanezt a laptopot vette és nem eredeti win7-et(vagy akármit) rakott rá, az hogy csinálta? Rá is írtam pár srácra, aki megoldotta, mondták, hogy jaja nehéz szülés volt, de megcsinálták így és így. Nos nekem az kínai, de jobb képességű kocka ismerős azt mondta szerinte neki menni fog.
Ha nem, van annál is jobb képességűbb kocka ismerősöm.
Ha az sem, van vmi számítástechnikai vállalatnál dolgozó ismerősöm, aki aszondta kollégája mindent megold.
Engem nem izgat, hogy, de lesz rajta win7. :D
Az hogy ez 509 teljesen mindegy hiszen minden (hagsúlyozom MINDEN) Samsung-ban benne van a védelem. Ha más márkát vettél volna (mint amit ajánlottam, vagyis Asus-t) akkor nem kellene emiatt ismerősökhöz rohangálni hogy kin fog ki a védelem és kin nem. De így hogy nem hallgattál rám, hát váljék egészségedre a Samsung.
"Engem nem izgat, hogy, de lesz rajta win7. :D"
Ez igaz, a legrosszabb eseteben veszel egy eredetit 25.000-ért!
"Az hogy ez 509 teljesen mindegy hiszen minden (hagsúlyozom MINDEN) Samsung-ban benne van a védelem. Ha más márkát vettél volna (mint amit ajánlottam, vagyis Asus-t) akkor nem kellene emiatt ismerősökhöz rohangálni hogy kin fog ki a védelem és kin nem. De így hogy nem hallgattál rám, hát váljék egészségedre a Samsung." Köszi. :) Tudom, hogy jó az Asus, mások is mondták, ahogy a dell-t és a samsungot is. Spec a dell több szavazatot kapott megbízhatóságból, de ahogy olvastam, másoknak nincs baja a samsunggal. És ilyen képességű Asust nem kaptam volna ennyiért. Néztem azokat is. Más kérdés, hogy mennyire nehéz telepíteni a samsungot, de ez nem befolyásolja a gépet magát abban, hogy jó vagy sem. Az, hogy a tiéd tönkrement sajnálatos, de van ilyen. Én pl kétszer vittem vissza egy mp4 lejátszót a boltba, mert még a kicserélt példány is hibás volt. Ezek elektronikai kütyük, benne van a pakliban, hogy némelyik szar. Korábban egy MSI laptopom volt, amit nyúztam ezerrel, és csak miután ellopták, olvastam más fórumokon, hogy elég sokan szívtak vele. Hát az enyém teljesen kifogástalanul működött, az égegyadta világon semmi baja nem volt. Pedig csapódott az ajtófélfának, öntöttem le véletlenül vízzel, és egyéb ilyen nyalánkságok, mégis bírta a strapát.
Az meg, hogy neked nem sikerült felrakni a win7et, és nincsenek barátaid, akik megcsinálják, vagy nem vagy hozzá elég türelmes és inkább veszel 25ezer forintért win7-et (ami amúgy jó vásár lehetett, mert én legolcsóbban is 40-ért találtam) az a te dolgod, van egy kölcsön gépem, amin tudom írni az iskolához szükséges dolgaimat, szóval ha két hetet kell várnom, hogy valaki win7-et rakjon rá, akkor én várok akár 2 hetet is. Nem mindenki teheti meg, hogy csakúgy kipenget 40ezret egy operációs rendszerre...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!