Kezdőoldal » Sport, mozgás » Vizi sportok » Titeket nem háborít fel ez a...

Titeket nem háborít fel ez a sok vízbefulladásos haláleset?

Figyelt kérdés

Egyrészről tragikus és szörnyű hogy mennyi ember hal meg teljesen értelmetlenül. Gondolok itt elsősorban a Balatoni halálesetekre. Köztudott hogy azért a Balaton nem egy gyilkos tó, amelynek ennyire kellene szednie az áldozatokat. Nyilvánvalóan az áldozatok túlnyomó többsége nem is tudott úszni, éppen emiatt még kiábrándítóbb hogy hogyan lehet egy ember annyira felelőtlen hogy addig mennyen be a vízbe ahol már nem ér le a lába.


Másrészről elvileg kötelező, és az alsós tantervben szerepel is az úszásoktatás. Akkor hogyan fordulhat elő az hogy valaki egyáltalán még lebegni sem tanul meg a vízen?


Ajánlom ennek a cikknek az elolvasását is, az emberi felelőtlenség netovábbja: [link]


Szerintem sokkal komolyabban kellene venni az úszásoktatást és mondjuk gimnáziumba is kötelező jelleggel kellene tanítani, ugyanis véleményem szerint sokkal fontosabb mint mondjuk a talajtorna, labdajátékok vagy adott esetben a futás tanítása. De ez csak az én véleményem, ezzel egyet lehet érteni, vagy persze el is lehet ettől térni.


Várom a ti reakciótokat is. üdv



2017. aug. 6. 11:05
1 2
 1/15 Andizsuzsi ***** válasza:
67%

"Másrészről elvileg kötelező, és az alsós tantervben szerepel is az úszásoktatás."


Nem kötelező és nem szerepel. Ahhoz uszodák kellenének.

2017. aug. 6. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
100%
Az emberi hülyeség ellen nem lehet mit tenni. Van egy olyan érzésem, bár ezt a tudósításokban nem szokták írni, hogy az esetek egy részében az alkohol is szerepet játszik a tragédiában. Az úszásoktatás nagyon drága, ezért nem oktatják éveken keresztül.
2017. aug. 6. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 A kérdező kommentje:

Akkor félreinformáltak, de nekem annak idején (vagy 15 éve) már volt általános iskola 3-4-ben úszásoktatásom. Más kérdés hogy én már óvodás koromban megtanultam úszni. A családomban is minden gyerek kötelező jelleggel vett részt iskolai szervezésű úszásoktatásban. Érdekes ezek szerint hogy valahol van, máshol meg nincs. Persze én lehet könnyen beszélek mert nagy városban lakom, és itt van elég uszoda. De szerintem az csak kifogás hogy nem lehetne megoldani a problémát. Mindent meglehet oldani csak akarni kell. Mellesleg - ahol tényleg egyáltalán nincs, még a környéken sincs uszoda - oda építeni is lehetett volna. Szerintem a stadionok árából jó néhány kitelt volna. Nem vagyok egyébként elfogult a témával kapcsolatosan, csak ez most így előtört belőlem.


Válaszolva a #2 válaszoló kommentjére. Én is úgy gondolom hogy voltak ittasak az áldozatok között, de szerintem sok esetben nem játszott szerepet az alkohol.

2017. aug. 6. 11:23
 4/15 anonim ***** válasza:
Úszást már óvodában meg kéne tanítani, ahol pedig nincs, ott építeni kellene oktató medencét az értelmetlen, hülye stadionok helyett.
2017. aug. 6. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
Nekem is volt. 2-est kaptam, mert 5 óra alatt nem tanultam meg úszni. Ugyanis a mi osztályunkra kereken ennyi jutott a kerület tamuszodájában, ahova még legalább egy 10 másik iskolát be kellett zsúfolni (a belvárosban sok volt az iskola, de több kerületnek is csak egy tanuszodája volt). Nem tudom vidéken mi a helyzet, de gondolom ott sincs minden második bokorban medence, így marad a mindennapos testnevelés, de tankonyvböl tanult labdahajítás elmélettel, uszodák, pályák, torna termek, stadionok híján (jah, bocs, ez utóbbiak vannak, csak éppen a gyerekek mozgását, vagy úszni tanulását nem a Grupama, a Puskás, de még csak nem is a Duna Aréna fogja megoldani)
2017. aug. 6. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
Az emberi hülyeségre meg nincs mentség. Aki bemegy a bányatóba, az meg is érdemli. A hévizi tó majd feneketlen, de csakis úszógumival lehet úszkálni, ha valaki annyira nagyképű, hogy leveszi, hát majd a búvárok felhozzák zárás után a tó aljáról. Viszont ebben a tóban nincsenek hirtelen hőváltozások és mélyülések, mint a bányatóban, és keveredik is.
2017. aug. 6. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim válasza:
Amit belinkektél az emberi hülyeségből akad. Szóval ha én nem tudok úszni akkor nem megyek be a balaton mélyebb pontjaira. Vizibiciklire meg végképp nem ülöl, úgy, hogy nem tudok úszni és nincs nálam uszómellény, az életem fontosabb. Szóval az emberek túl primitívek és hülyék. De ha senki nem tud úszni amúgy akkor hogyan képzelték, hogy ők vizibicikliznek? Felháborító ennyi bolond embert...
2017. aug. 6. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:

Én 41 éves vagyok, nálunk csak egyetemen volt úszásoktatás, opcionálisan. Bevittek minket 1 méteres vízbe párszor. Nem tanultam meg fikarcnyit sem. Az a tengeren volt, de az is csak 2 perc, utána elsüllyedek, ha nem vagy elég kövér a lebegéshez (10 kiló plusszal már képtelen vagyok lebegni, 15-tel necces, 20-30-cal csak felfekszem és kész).

Viszont tudom, hogy csak egy percig tudok úszni és ha vizet nyelek, végem, úgyhogy nem megyek mélyebb vízbe. De nulla problémám van az úszni nem tudással, szárazföldi emlős vagyok, aki olykor fürdik, ennyi. Nem sok esélye van, hogy hirtelen mély vízbe kerüljek... Attól még poénos lenne megtanulni, de nem a világvége, ha valaki nem tud. Rengetegen nem tudnak, tegnap is egy olyannal beszélgettem a strandon, anyám se tudott...etc. Ahogy sok ember biciklizni sem tud, mégis megvan (azt azért hasznosabbnak tartom, mint az úszástudást).


Ettől még támogatom a jó úszásoktatást, szerintem se lenne rossz. Bár ha még az egyetemünknek se volt medencéje s egy apró kis semmihez kellett elutazni (picike medencében kevés víz, abban 20 ember... esélytelen volt bármi értelmes dolog) s majdnem megfáztunk télen, nem tudom, mit tud tenni egy kis iskola. Szóval ez nem kivetelezhető mindenütt. Ha az lenne, jó lenne, csak a vízfóbiásokat ne húzzák meg évvégén, azoknak legyen valami más, az ő életük.

2017. aug. 6. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim válasza:

Úgy lehetséges, hogy xy nem tud lebegni, hogy pl. 1992-ben született...és nekikmég nem volt kötelező az úszásoktatás alsóban.


és talán azt hiszik az úszni-nem-tudók, hogy egyszerű a tóban, csak pár láb és kézcsapdosás.

2017. aug. 6. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:

Maga az úszásoktatás sokszor nem ér fabatkát se. És általában a testnevelés sem. Nekem is volt úszásoktatás általános iskolában. Nem tanultam meg úszni. Később családi keretek között valamennyire megtanultam. Azóta felfejlesztettem magam. Bár valószínű nem teljesen szabályosan, 3 úszásnemben elúszom akár kilométereket. Azóta rendszeresen úszom, kedvtelésből.


De akik a testnevelést és úszást oktatják, azok nagyon bénák, nem értenek hozzá. Testnevelésből semmit nem tanítottak meg gimiben. Amit mégis meg tudok csinálni, azt önerőből, érdeklődésből tanultam meg, de csak azért, mert nem sikerült az érdeklődésemet teljesen elvenni, bár nagyon igyekeztek. Maga a testnevelés teljesen felesleges, semmire se jó, pénzkidobás az államnak a testneveléstanárokat fizetni. Maguktól is elmozognának a gyerekek, akármelyik tanár felügyelheti őket.


Úszásoktatásra nincs sok szükség. Minimális türelemmel, és ami fontos, jó kapcsolattal, családtagok, vagy akár barátok is meg tudják egymást alap szinten tanítani, amit utána fejleszthet az ember. Jobb is, mint valami ordító oktató nagy beképzelten, lenézve elkezdjen valamit is. Aki meg versenyszerű úszó akar lenni, az úgyis megy oktatásra.

2017. aug. 6. 23:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!