Vékony testalkat, edzés? Hogyan?
Sziasztok. Talán kicsit tudatlanul fordulok hozzátok, olyasfajta kérdéssel, hogy egy vékony alkatú leányzó, mint én jómagam, hogyan tudna olyan edzéstervet létrehozni, ami formásítja az alakját?
Alacsony vagyok, illetve vékony. Nem mondom, hogy nem rendelkezek formás alakkal, viszont úgy érzem, hogy van mit alakítani rajta. Mindig is úgy terveztem, hogy hízok egy picit, aztán nekikezdek az edzésnek, ugyanis eddig mindig azt a visszhangot hallottam, hogyha az emberen egy kicsit több a zsír, akkor azt jobban át tudja formálni. Nem tudom ebből mi igaz, és mi nem, szóval javítsátok ki légyszíves, ezt a visszhangot, amivel engem próbáltak (vagy éppen nem) okosítani. Nem vagyok tanult ebben a dologban, tehát leszólásra nincs szükségem! :)
Hízásra nem alkalmas a testem, tehát ezzel szemben már feladtam a küzdelmet. De azzal szemben nem, hogy szeretnék az alakomon változtatni, hisz én úgy jobban érezném magam. Ezáltal valamennyivel vastagabbnak fogok tűnni? Kis vékonyka lábaim vannak, amik egyáltalán nem tetszenek. Sokan mondják, hogy a magasságomhoz képest pont tökéletes, hisz kis formás fenekem van, és mindemellett fel sem tűnik a lábam vékonysága, de ha én nem vagyok ezzel megelégedve, akkor azon bizony változtatni kell.
Szóval a kérdéseim egyértelműek: milyen gyakorlatokra lenne szükségem, illetve ezzel mennyire fogok "vastagabbnak" tűnni, hogy hétköznapiasan hívjam.
Korábban már edzettem, de sajnos mindig félbemaradt, ugyanis az iskola és a munka, és annak fáradalmai mindig közbeszóltak.
20/L
Ha fölös zsírt szed fel azember, akkor pont hogy nehezebb, lassabb lesz elérni a célját, hiszen azt a zsírt le kell adni. Az izmosodásban természetesen semmit nem segít, fel nem fogom, ki találta ki ezt a butaságot. A zsír nem formálható át, a zsírt el kell használni kalóriadeficites étkezéssel, különben marad, ahol volt. Te pedig izmosodni akarsz, amihez kalóriatöbblet kell, kivéve egészen kezdőként, de az nem sokra elég.
Kezdőként először teljes testes edzést nyomj heti háromszor. Legcélszerűbb súlyzós edzést végezni, persze mellé nem árt más mozgás (aerob és kardió), de az erősítéshez magához a súlyzós edzés jó, illetve ha valamiért ez nem szimpatikus, akkor saját testsúllyal is edzhetsz.
Hogy kitől indult ez, fogalmam sincs, de nekem többen mondtak már ilyet, ezért is érdeklődtem, hogy ez hülyeségnek számít-e vagy sem.
Köszönöm a válaszokat! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!