Mivel az antiösztrogének önmagukban nem bizonyultak elegendőnek, nem maradt más, mint hogy a HPTA egy egész más szintjével foglalkozzunk, mégpedig, a herékkel. Ehhez szükségünk lesz az injekciózható HCG-re. Aki nem ismerné., a HCG, azaz a Human Chorionci Gonadotropin egy receptre kapható termékenyítő anyag, mely a szervezet saját LH kibocsátását utánozza. Bár a herék erre a gyógyszerre is érzéketlenek, csakúgy, mint a LH-ra (ugyanis ugyanazokon a receptorokon kötődnek), ebben az esetben mi szabhatjuk meg a mennyiséget, így nem vagyunk kötve szervezetünk hormontermelésének korlátaihoz. Más szavakkal, nagy dózisban adagoljuk a gyógyszert (hogy így annyi LH-hoz jussunk, amennyi csak szükséges) ezzel sokkolva a heréket, egy természetellenesen nagy stimulációval. Nagyobb stimulációra van szükségünk, mint amit szervezetünk saját LH termelésén keresztül valaha is el tudna érni, még antiösztrogének használata mellett is. Ennek eredménye a herék eredeti tömegének sokkal gyorsabb regenerálódása lesz, ami lehetővé teszi, hogy a tesztoszteron szint sokkal hamarabb visszaálljon a normális szintre, mint egy hasonló kezelés nélkül. Ezzel tehát arra világítottunk rá, hogy a HCG valójában a legfontosabb kúra utáni gyógyszer, ami mellett az antiösztrogének sokkal inkább egyfajta kiegészítő szerepet játszanak csupán.
2016. máj. 1. 16:09
23/37 clint válasza:
Igen megbizható kedves kérdező, ahogy ott is le van írva a hcg a legfontosabb kúra utáni cucc, tökmindegy, hogy az egyik válaszoló igyekszik alátámasztani, hogy nem, és tudományosan elolvas mindenféle fórumot majd nagyon tudományosan tudományos próbál lenni, a nagybetűs röviditésekkel, tiszteletben tartom a véleményét, de minden tudományos kisérlet vizsgálatnak van ellenpéldája is, ezért inkább a tapasztalatban bízom. Pár éve olvastam,hogy valami tudományos rovatban, hogy a sok fehérje rákot okoz.... Mindenre van okosság.
2016. máj. 1. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
24/37 A kérdező kommentje:
"Bár a kutatás során olyan észtereket alkalmaztak, mint a cypionate és a decanoate, a PCT gyógyszerek szedését már a kúra befejeztét követő napon megkezdték. Nyilvánvalóan így az androgének még aktívak voltak, mikor a PCT megkezdődött. Az első 16 nap leforgása alatt nagy mennyiségű HCG alkalmazásával igyekeztek visszanyeretni a herék eredeti tömegét, hogy azok így hamarabb tudják elkezdeni a tesztoszteron termelését. A HCG kezelés nagyjából akkor ért véget, mikor az észterek kitisztultak, így a HCG ösztrogenikus hatása sem volt hangsúlyos. Az első 16 nap alatt 2 különböző antiösztrogént is alkalmaztak (Clomid és Nolvadex). ez a módszer ellentétes a tipikus ajánlásokkal, azonban mégis, mind a 19 alany esetében hatásosnak bizonyult. ez pedig 100%-os arány. A HCG elhagyásával a két antiösztrogént tovább alkalmazták. A pontos PCT protokoll tehát ez volt:
1-16 nap: 2500iu HCG kétnaponta
1-30 nap: Nolva napi 20mg; Clomid napi 100mg (50mg naponta kétszer)
31-45 nap: Nolva napi 20mg"
Vélemény? Adagokrol és adagolásuk hossza rendben?
2016. máj. 1. 16:30
25/37 anonim válasza:
Pár dolgot azért máshogy csinálnék de sztem igy is működni fog.
2016. máj. 1. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?
26/37 A kérdező kommentje:
Mellesleg koszonom hogy komoly segitokesz valaszokat kapok es nem trollkodjatok szet a posztot!
2016. máj. 1. 17:15
27/37 anonim válasza:
Félre értés ne essék, felőlem aztán mindenki azt csinál, amit akar. :)
2016. máj. 1. 17:46
Hasznos számodra ez a válasz?
28/37 anonim válasza:
#20 Minek? Az alapján karod eldönteni, hogy hiteles-e amit irok? Tudjátok mit, inkább felejtsetek el mindent amit irtam, hiszen a napnál is világosabb, hogy csak egy okoskodó hülye vagyok, 0 fizikummal aki csak a levegőbe beszél... ennyi
2016. máj. 1. 17:50
Hasznos számodra ez a válasz?
29/37 clint válasza:
Én ilyent nem írtam, lehet értelme kúra közben is kis adagokban hcgnek, de az, hogy kúra után rontja a regenerálódást az azért kicsit merész kijelentés, az meg a másik kúra után igy vagy úgy de a természetes hormonok nem működnek, a herezsugor nem kúra közben keletkezik általában hanem utána...
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!