Kezdőoldal » Sport, mozgás » Testépítés » Ez az eredmény jó genetikára...

Ez az eredmény jó genetikára tesz tanúbizonyságot?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


1,5 hónapja vágtam bele a súlyzós edzésbe, úgy hogy előtte nagyon sokat művelődtem a témában ismerősöktől, és az internetről.Tehát úgy kezdtem bele, hogy a kaja perfektül belőve, és a gyakorlatok helyes végrehajtása teljesen beleégetve az agyba.

Már nagyon régóta el szerettem volna kezdeni, és az volt a rögeszmém, ha elkezdem 100% al vágjak bele.

Ez előtt konkrétan semmilyen jellegű mozgást/sportot nem űztem.A magasságom 180cm, rövid felsőtest, hosszú végtagok.


Kaja: -2,5 g protein/tskg/nap ebből kb 20% turmix

-5,5 g szénhidrát/tskg/nap

-6 étkezés egy nap


Edzés: Heti 5 alkalom 1,5 órás edzés nagyrészt alap, szabadsúlyos, tömegnövelő gyakorlatok.


Tehát a lényeg, hogy 68 kilóról kezdtem, jelenleg 74 vagyok kereken.A külsőmön egyértelműen meglátszik a változás még saját magam szemszögéből is, és az összes rokon észrevette, és említette.(szélesebb vállak, domborúbb mellkas, vastagabb comb, nyak)

Tudom hogy az elején robbanásszerűen fejlődik az ember, de mégis kicsit drasztikusnak tűnik.Tehát elmondhatjuk hogy a genetikám az izomépítéshez jó?


18 éves vagyok, teljesen stresszmentes kiegyensúlyozott életet élek, naponta alszok 7-8 órát, a teremben mindig a maxot nyújtom magamhoz mérten.



2016. márc. 10. 01:51
1 2 3
 11/23 anonim ***** válasza:
Miért ne lehetne fölé lőni? Semmivel sem leszel előrébb, mert szükségtelen mennyiségben eszed a fehérjét. Csak hízol attól is.
2016. márc. 10. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/23 anonim ***** válasza:
25%
Ha a penz nem szamit akkor nyugodtan lehet a feherje 2,5 de ha faternak kell tuloraznia azert mert a kisfianak KELL az izom nyarra akkor inkabb vedd vissza 1,2-1,5 g/tskg-ra mert annyi is eleg.
2016. márc. 10. 17:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/23 A kérdező kommentje:
Édesapám meghalt, nekem pedig állásom van, hogy finanszírozni tudjam ezt az egészet te büdös paraszt ;)
2016. márc. 10. 20:05
 14/23 A kérdező kommentje:

Aki érdemben hozzá tudott szólni, és próbált segíteni annak köszönöm szépen!


off

2016. márc. 10. 20:07
 15/23 anonim ***** válasza:
Az elején én is ilyen robbanásszerűen fejlődtem, habár azóta már csak havi 1 kilót növekszik a tömegem, de ez is több a semminél. :)
2016. márc. 10. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/23 A kérdező kommentje:
82 :D :D
2016. máj. 1. 14:25
 17/23 anonim ***** válasza:
Összességébe felszedtél kicsit több mint 3 hónap alatt 14 kilót, ennek mi értelme volt? a feljött 3-4 kiló izom le is fog menni diéta alatt ha ekkora zsírmennyiséget pakolsz az izom mellé.
2016. máj. 1. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/23 A kérdező kommentje:
annyira azért nem szedtem fel sok zsírt kb 14 lehet a testzsírom, az első 2,5 hónapban azért ettem meg a rendes tömegelős étrend mellé néha szemet kajákat is mert olyan k**va sovány voltam hogy rámfért
2016. máj. 1. 17:55
 19/23 A kérdező kommentje:
azt meg azért ne mondjuk már hogy egy tömegelésnél 12-13 testzsír sok :)
2016. máj. 1. 18:09
 20/23 A kérdező kommentje:
13-14*
2016. máj. 1. 18:09
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!