Naturálba szükség van izolációs gyakorlatokra?
Maradjunk annyiban, hogy naturálban az izmosodáshoz (a táplálkozás és a regeneráció mellett) egy nagy súlyos, progresszív, erőnövelő edzésprogram szükséges. Na most nyilván a blokkról blokrra történő emelkedő súlyokat, a progressziót és az erőszint növelését az összetett gyakorlatok során lehet megvalósítani. Persze most lehet mondani, hogy tavaly még 15-re állított lapsúllyal csináltam a csigás karhajlítást, idén meg már 30-ra állított lapsúllyal, úgyhogy nesze neked progresszió, nesze neked erőnövelés, de valójában ez szart sem jelent, pláne nem izomtömegben, az tuti. Az már viszont más helyzet, hogy tavaly 40 kilóba tudtál belenyomni egyet, idén meg már a 90 kilóba nyolcat (most csak mondtam valamit). Ez fejlődés, ez progresszió, ami biztosan meglátszik az izomzatodban is.
Egyébként egy haladó edzéstervben abszolút lehet helye izolációs gyakorlatoknak, nem tagadom. Erőemelőként én is alkalmazok kiegészítő gyakorlatokat. A gond akkor van, amikor az illető nulla technikával nyom fekve, nulla mozgástartománnyal húzódzkodik, baba súlyokkal guggolgat (vagy rogyaszt), a felhúzásról még nem is hallott, de száz különböző szögből megpumpálja a trinyóját száz különböző gépen, aztán csodálkozik, hogy nem fejlődik semmit, pedig zabálja a csirkemellet és szlapálja a tejsavót.
Hosszú lenne kifejteni, de igen. Összetett gyakorlatokra kell alapozni, de kellenek izolációs gyakorlatok, egyrészt bizonyos izomcsoportok nem kapnak elég stimulációt az összetett gyakorlatokban, másrészt amik kapnak azoknak is kellhet több volumen, ahogy fejlődsz (azt hadd ne fejtem ki, hogy egy 85%-os felhúzás és egy combhajlítógép között mi a biomechanikai különbség).
Az amúgy nem naturálság kérdése, hogy összetett vagy (?) izolációs gyakorlatokkal edzel. Kell mindkettő függetlenül attól, hogy naturál vagy-e vagy nem. Az más kérdés, hogy ha valaki kokszol, az sokkal több hülyeséget megengedhet magának és tud úgyis fejlődni.
Én amitől a legtöbbet fejlődtem erőben, és tömegben, az az edzés így nézett ki:
-fekvenyomás
-guggolás
-felhúzás
-mellről nyomás
-döntött törzsű evezés
-áthúzás hajlított karral
-kétkezes bicepszhúzás állva
Majdnem két évig nyomtam ezt, Mindig jó szívvel emlékszem vissza, erre az edzés korszakomra, mert még 10+ évnyi edzésmúlt után is látványos eredményt hozott. Alapból megdobta ez az edzés az étvágyamat, mellette 2:1:1 Bcaa-t ittam, napi 6 grammot.
Szóval kérdésedre a válasz kérdező, ahogy már írták előttem, naturálban a nehéz súlyos alapgyakorlatok hozzák a legtöbb erőt és tömeget. Persze ez nem zárja ki, hogy te csinálj izolációs gyakorlatokat is, attól függ mi a célod.
#7:
Gondolom senki nem ért hozzá, csak te vagy nagy szakember, és a profizmusodat Kovács "acélkemény" Józsika youtube videójából tanultad.
Kezdő szinten elég az alapgyakorlatok+némi izoláció.
Az értelmezéstől függően persze el kell döntenünk gyorsan hogy ki, mit is tart izolációs gyakorlatnak.Mert nem mindegy!! A definiciója lehet kétféle is:
Ugyanis
Izolációs gyakorlat a bicepszezés rúddal vagy tricepszezés állva rúddal,vádli állva..
Másrészt ezek bicepsz illetve tricepsz illetve vádli alapgyakorlatoknak számítanak.
Szval visszaterve kezdőként alapgyakorlatok + némi bicepsz rúddal,tricepsznyújtás rúddal,vádli,has elég lehet.
Van aki még ezeket sem tartja szükségesnek.
Később mikor már nem elég a volumen,erdemes kevésbé megterhelő izolációs gyakorlatokat is hozzáadni az edzéshez.
Pld nagy súllyal nem guggolhatsz 8,10 szeriákat.Mert vagy kicsi a súly ha ennyit meg tudsz csinálni,vagy nem birod vegigtolni mert összexarod magad, és a regenerációt is jól kitolod vele.Plusz még el kell azt is fogadnunk hogy a guggolás az nem csak quadricepsz gyakorlat,hanem attól sokkal több izmot ér terhelés.Ilyenkor érdemes 3,4sorozat guggolás után 3,4 labnyújtást,vagy lábtolást berekni.Így az összsorozatod a négyfejű combizomra 7,8sorozat lett.Illetve hatékonyabban dolgoztattad meg az elülső combodat és a volument növelted anélkül hogy kicsináltad volna magad hosszabb időre.
A példában Ne a konkrét sorozatokat vedd alapul,hanem az elvet,amit érzékeltetni akartam vele.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!