23 evesen kifejlodtem már?
Én még sosem beszéltem itt senkivel privát üzenetben, ugyanis én nem közösségi életet élni jövök erre ez az oldalra, és nem is ismerkedni idegenek és névtelen kommentelőkkel, úgyhogy valakivel összekeversz.
És amúgy értem az álláspontodat. Még abban is biztos vagyok, hogy te egészen képben vagy a kémiával kapcsolatban. Pont emiatt hiszem azt, hogy a magadfajta akkor járna el felelőségteljesen, ha a kérdezőhöz hasonló embereket (akik remélhetőleg nem csicska trollok) arra szólítaná fel, hogy még csak véletlenül se nyúljanak kokszhoz, mert ők nem tudják azt, amit te tudsz.
Nézzétek lényegtelen!
Ez egy ördögi kör.
Itt mi anoním felhasználók vagyunk,a kérdező úgy is vagy megfogadja azt amit írnak vagy nem. Semmilyen felelősséggel nem tartozunk iránta.
Ha ki akarja próbálni próblja,nem az én testem.
Én is 23 vagyok, gyerekkorom óta versenyezni akartam, 17 évesen nyúltam először szteroidokhoz (5 év rendszeres súlyzós edzés után, előtte saját testsúlyos ment), kb 20 éves koromtól pedig szünet nélkül állandóan megy valami. Havonta járok laborra, 3 havonta uh-ra, magánorvosom van, akivel állandó a kontakt. Az előző véreredményeimre pl azt mondta olyan, mint a ma született báránynak, minden ref.tartományban volt.
Persze ettől még beüthet a krach 30-40-50 évesen is, meg 70 évesen is, de ugyanígy beüthet naturálban is bármi bármikor. Volt ismerősöm, aki a legegészségesebben élő ember, akiről valaha hallottam, tavaly meghalt kb fél év alatt rákban 30on évesen. Van aki meg 50 felett van, 20on éves kora óta állandóan kokszol (ésszel), és az égvilágon semmi baja nincs.
Szóval azért félni, mert valamikor valami talán beüthet, nettó baromság. Kilépsz az utcára bármelyik pillanatban elüthetnek, megkéselhetnek, lelőhetnek, mégis kimész. Egyáltalán nem szabályszerű, hogy ha kokszolsz bajod lesz, de valóban nagyobb az esélye. Mindenki magának mérlegeli, hogy bevállalja-e a kockázatot.
Hogy megéri-e? Nekem bőven megérte. Egyetemet végeztem, de egy percet sem dolgoztam benne, mert nem szorultam rá, a sportban 3x annyit keresek, és élvezem amit csinálok.
Shawn Rhodent pedig ne hasonlítsuk már a versenyzéshez, meg a kokszoláshoz. Olyan szinten kokszolni soha senkinek nem lesz pénze itthon, mint akár csak egy komoly profi open szint.
Szép monológ!
De hogy jött ide Shawn Roden? Mintha bemásoltad volna valahonnan ezt a szöveget. Senki nem említette Shawn Rodent.
#14 dehogynem, a #4-es. De ha Georgera gondolt, akkor is ugyanott vagyunk.
Egyébként nem bemásoltam, ez az én véleményem, tapasztalatom.
17-es: A kox ellenesek,akik állítólag egész életükben naturálok.
Állítólag... Persze hogy nem azok...
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!