Rosszul döntöttem? Sokszor fordul meg ez a fejemben.
Tehát az a helyzet, hogy kb 1évet, kicsit kevesebbet jártam focira. Azelőtt is szoktam focizni, elég sokat, és még most is csinálom természetesen, sportolást nem akarom abbahagyni. Nyáron volt egy kisebb sérülésem stb mind1, és most ősszel elkezdtem járni. Pár csapattársam elég ellenszenves volt, de ők régebben is, próbáltam figyelmen kívül hagyni, de hát csapattárs, elég zavaró ha akivel(akikkel) együtt játszol nem bír(nak) téged... Gondoltam járok továbbra is ez nem fogja elvenni a kedvem és majd megkedvelnek. Hát nem így lett, sőt, minél többet jártam annál többet szekáltak (pedig attól aztán nem kell félniük hogy a kezdőből kiszorítom őket mert ezerszer jobbak tőlem). Jártam-jártam, edzésről-edzésre kezdtem rosszabbul érezni magam köztük. Aztán volt már hogy el se mentem inkább pár edzésre olyanokra hivatkozva hogy fáj a fejem, stb... Inkább aludtam itthon délután vagy valami, csak ne kelljen úgy elmennem edzésre, hogy ilyenek a társak. Na mindegy, a focit természetesen folytatom, gondolkodom rajta hogy növelem az erőnlétemet fejlesztem magam és majd visszamegyek ha nem is ehhez a csapathoz, majd a környéken valahova. Csak sokszor megfordul a fejemben, hogy lehet rosszul döntöttem?
Köszi. 15/f
ha van egy másik csapat akihez szívesen átmennél, akkor menjél át abba, és edzél még keményebben, hogy profibb legyél, mint voltál, és amikor véletlenül a volt csapattársaid ellen kell játszanotok, laposra verhetitek őket, vagyis megnyeritek a versenyt
(ami még jobb ha te lövöd be a döntő gólt!!)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!