Szerintetek melyik az erősebb, vagy jobb kerékpár?
Nagy súlyú magas embernek melyik lenne a jobb kerékpár?
Egyik acélvázas, de az kicsit vékonyabbnak tűnik, a nagyobb pedig alu, de oda az van írva hogy az 130kg-ot simán elbír, de ennél amúgy kicsit nagyobb súlyú az illető.
Több tényezőből áll össze egy kerékpár teherbírása, úgy mint:
- Váz. Triplán húzott alumínium van olyan erős mint az acél, a karbon is, ha direkt monti váznak van megcsinálva. Legerősebb persze a titán, de az csak akkor opció ha sokat költenétek. A linkelt kerékpárok alapján szerintem a listáról kihúzható.
- Gumik. Általában a szélesebb jobb, nagyobb felületen oszlik szét a terhelés, kisebb fajlagos nyomás.
- Felni. Duplán vagy inkább triplán húzott, sok küllős a jó. A műanyag teli kínai kerekek felejtősek.
- A kerékagy. Na az sem mindegy, mi köré épül a kerék.
Ezekkel a kerékpárokkal az a gond, hogy elég alsó kategóriásak, tehát inkább olyan hasraütésszerű, kerékpár jellegéből mondott adat az a 130kg, nehogy csalódás érjen.
Nagyobb súlyra jobb a monti. De nem ezek.
Az áruk barátságos a felszerelesűk 20 éve is alsó katagoria volt.
És itt is mennek a gagyi felé a cuccok.
130 kilo az álltalában annyi,de bringával együtt az már "csak" 110-115 kg lesz.
Én a helyedben ezeket hanyagolnám,és tovább keresgélnék és hízlanam a keretet...mert a mai világban 100ezer egy jó bringara nem elég.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!