Leung Ting-féle Wing TSun vagy Lo Man Kam-féle Wing CHun?
Kedves Kérdező, és Kedves Kommentelők!
Két éve járok egy Leung Ting Wing Tsun klubba. Az itt elhangzottak közül sok mindennel nem értek egyet, mindamellett vannak dolgok, amelyek igazak.
Igaz például az hogy kell a sparring, de kérdem én, milyen wing tsun, vagy wing chun sparring az amely már rögtön az első alkalommal elkezdődik?
Említették többen Yip Man Nagymester nevét. Tudni kell hogy kezdetben keveseknek oktatták ezt a kungfut, nehogy olyanok kezébe jusson akik nem érdemesek rá. Épp ezért, illetve azért, hogy az alaptechnikákat helyesen begyakorolják hónapokon keresztül csak az első formagyakorlatot oktatták a kezdőknek. Szépen lassan csökkent a létszám, és maradtak azok a kik komolyan gondolták a dolgot, és bíztak a Mesterben. Nekik egyre többmindent mutattak meg.
Tudni kell azt is, hogy Si-Jo Leung Ting, volt az utolsó tanítványa Yip Man Nagymesternek, és a Wing Chun rendszer egészét átadta neki. Tehát már ezért képtelen állítás az, hogy semmi köze a Leung Ting féle Wing Tsunnak Yip Manhoz. Ha egy Wing Chun harcos tiszteli Yip Mant, akkor a döntését is tisztelnie kell!
Leung Ting a megtanult rendszert továbbdolgozta. Ezért vannak eltérések a W.Chun, és a W. Tsun között.
Voltam pár Máday Sifu által vezetett szemináriumon, és soha sem hallottam olyat, hogy a Wing Tsun jobb bármilyen küzdősportnál. Egyszerűen arról van szó, hogy ez a rendszer egy női kung-fu, ezért a gyengébb technikával tudja legyőzni a nála erősebb támadót. Nem ringbe való, mert a technikák 90%-ának használata azonnali diszkvalifikációval jár (torok, gerinc, lágyék, stb...)
Kétlem, hogy az aki otrombaságokat írt korábban ott lett volna egy Máday Sifu által vezetett szemináriumon. Az sem igaz, hogy meg kellene alázkodni bárki előtt. Az nem lehet harcművésszé, aki hízeleg. Egy egyenes embernek nem lehet hízelegni.
Nem voltam Lo Man Kam Wing Chun edzésen, éppen ezért nem tudok különbséget tenni. De nem is akarok.
Minde Jót!
"Voltam pár Máday Sifu által vezetett szemináriumon, és soha sem hallottam olyat, hogy a Wing Tsun jobb bármilyen küzdősportnál. Egyszerűen arról van szó, hogy ez a rendszer egy női kung-fu, ezért a gyengébb technikával tudja legyőzni a nála erősebb támadót. Nem ringbe való, mert a technikák 90%-ának használata azonnali diszkvalifikációval jár (torok, gerinc, lágyék, stb...)
Kétlem, hogy az aki otrombaságokat írt korábban ott lett volna egy Máday Sifu által vezetett szemináriumon. Az sem igaz, hogy meg kellene alázkodni bárki előtt."
Képzeld én is voltam a Máday szemináriumán, és de másról sem pofázott a Money Grandmaster, mint arról, hogy a wing tsun mennyire jó és mennyivel jobb más küzdőrendszereknél. Az edzéseiken nincsen sparring, aki azt írja, hogy van, az kamuzik.
,,Tudni kell azt is, hogy Si-Jo Leung Ting, volt az utolsó tanítványa Yip Man Nagymesternek" Már most bukta. Leung Ting nem az utolsó tanítványa volt. Yip Mannek volt még egy csomó tanítványa Leung Ting mellett egy időben.
Az egész WT azért alakult ki, mivel Leung Ting akart Yip Man után a Grandmaster lenni. Mivel Yip Chun még fiatal volt, így arra számított ő nem lehet majd a hivatalos utód. Hát benézte. Kora ellenére Yip Chun lett a hivatalos utód (viszont a kora miatt jó ideig ez csak jelképes rang volt). Nem volt elég neki ez a csúnya leégés, még el is kezdték pletykálni, hogy míg Yip Chun nem áll majd készen a rangra, addig Yip Man akarata szerint Bruce Lee veszi át a vezetést (igaz, ez tényleg pletyka volt, de Leung abban az állapotban tényleg elhitte). Ekkor kezdett el gondolkodni, hogy mi legyen? Hisz továbbra is ő akart lenni a vezető, viszont nem őt nevezték ki. Ekkor jutott eszébe az ötlet, hogy új stílust alapít (amit mai napig nem értünk sokan miként sikerült neki, mikor akkoriban nagyon szigorú szabályai voltak ennek, amik közül egyiknek se felelt meg). Így született meg a Wing Tsun. Miben különbözik a Wing Chun és Wing Tsun technikailag? Egyetlen egy tecnikában, a ,,lánc ütésben". Igaz, ez is vitatott, hogy tényleg saját ,,találmánya" Leung Tingnek vagy sem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!