Suhajda utolsó telefonhívásakor nagyon gyengének és belassultnak tűnt. Nem kellett volna akkor minden áron visszafordulásra biztatni?

Nem vagyok hegymászó, csak egy sportkedvelő laikus, de véleményem szerint ez ott nem így megy.

1) Alig 50 méter volt vissza (hogy a távolság vagy a szintkülönbség 50 m, az ennél a lépcsőnél igazából már mindegy).

2) Ez volt élete legnagyobb álma, ami onnan csak pár lépésnek tűnt.

3) 4 napos mászás alapesetben, ő ennek a végén volt az utolsó hívásnál.

4) Ha megnézed az utazás előtti képeit, videóit és azokat, amelyek már a táborokban készültek, nincs ember, aki ne venné észre, hogy milyen feldagadt lett már 5.000 m- en is arca. Persze nem tudom, másoknak milyen, de én már akkor kezdődő ödéma jelének néztem. A 4-es táborból jött videón már hallani, hogy nem kap rendesen levegőt. Az utolsó hívásában én mindent hallottam, szerintem már félig nem volt a tudatávál, nem is beszélt olyan jól, rosszul is érezte magát, a bizonytalanság is ott volt.

Ment tovább, mert menni akart. De akkor már szerintem - és mondom, én még nem másztam ilyen magasra, szóval laikus vagyok ebben - nem volt beszámítható. Azt mondják, ki volt kapcsolva a kötele. Nem tudhatjuk. Talán ő abban a hiszemben volt, hogy minden rendben, mert nem érzékelte a valóságot. Talán hallucinált és nem jól kötötte be magát. Ekkor már 3 napja folyamatosan minimális oxigénhez jutott csak.

Kérdezd meg magadtól, te a helyében, ilyen körülmények között hogyan döntöttél volna? Másrészt nem tudhatjuk, hogy abban a pár órában, míg nem jött tőle semmi jel, milyen irányba haladt. Tekintve, hogy nem volt róla szó, hogy valaki találkozott volna vele ott fent, vagy legalábbis nem voltak olyan állapotban, hogy ezzel foglalkozzanak, nem biztos, hogy járt fent, de kizárni se lehet. Persze a haladási tempót nézve valószínűbb, hogy az még csak a felfele menetel volt és ott a lépcsőnél hagyta el az erő. Nem tudhatjuk, amíg a készülékei nincsenek meg. Amire az esély sajnos megint zérón áll, tekintve ha lezuhant, akkor a készülékek is darabokban lehetbek, amikből talán már lehetetlen bármi adatot kinyerni.

Hogy lehetett volna itthonról helyes - kinek helyes? - irányba vinni? Nem tudom. Azon a felvételen nehezen lélegzett, nem volt jól, nem volt tiszta a tudata. Ilyen állapotban az embert lehet irányítani? Persze az lett volna a helyes - innen nézve - ha azonnal visszaindul s majd máskor ismét megkísérli. Neki viszont volt egy álma, melynek a célja pár lépésre volt. Őt hívta a hegy.

Én tökéletesen megértem, hogy mi akart elérni. Azt is, hogy hogyan, bár azt kevésbé. Viszont az ő álma ez volt, így, ebben a formában. Ezt kell elfogadni. Az álmának élt.

Hogy a kisfiának mi a véleménye róla, azt majd egyszer talán ő maga elmondja. Őt más szellemben nevelték, valószínűleg nem azt fogja csak látni, amit a kommentelők, hogy apa nélkül nő fel. Minden évben ment, náluk ez volt a normális. Talán 20 év múlva emlékből, tiszteletből megpróbálja ezt a majdnem lehetetlen küldetést ő is.

Ez az ő élete volt, úgy élt, ahogy szeretett volna. Nyugodjon békében.

Ez egy több éves előkészítést és 10-20 milliót felemésztő hegymászás.

Itt az rossz időjárás is túltett a felkészültség szintjéhez. Onnan borult minden.

#9 Utoljára csütörtök reggel látták, erről jött hír csütörtök estefele. Akkor még utána idnult egy csoport pénteken, nekik szóltak, de ők már egyik irányba se látták ott.

Ez saját vélemény, de ha csütörtök reggel (nepáli idő szerint 8 óra körül) már olyan állapotban látták, hogy csak éppen életjeleket mutatott, tehát mozgásra képtelen volt, agyödémával, fagyási sérüléssel, akkor az már az utolsó 24 órája lehetett. Valószínűleg eszméletlen állapotban lesodorda aznap egy vihar.