Hogyan kell elkezdeni futni?
Sosem sportoltam, de azért korábban mozogtam valamennyit (gyalog jártam suliba, a suliban voltak tesiórák, ahol azért dolgoztunk, bicikliztem valamint több hónapon át gyakoroltuk a szalagtűzős táncot) és biztosan a hajtás, a stressz is "segített". Ugyankkor mióta itthon vagyok (nem járok suliba) egyáltalán nem mozgok, nem is járok el itthonról, csak itthon ücsörök egész nap és tanulok, ami meg is látszik rajtam, ugyanis feljött rám pár kiló. Úgy gondoltam, hogy most úgyis van rá időm, úgyhogy egy 10-15 kg-tól meg szeretnék szabadulni (korábban is volt rajtam felesleg, tehát nem az utóbbi időben jött fel rám ennyi).
Egyáltalán nem vonz semmilyen sporttág, csapatjáték stb., a futás tűnik a legszimpatikusabbnak, úgyhogy ezt válaszottam (még néha ellipikus trainerezni szoktam, de elég "fapados" gépem van, nem tudom, hogy mennyit használ), viszont nem tudom, hogy hogyan kellene elkezdenem mert elsőre biztosan meghalnék egy-két perc után, szóval gondolom fokozatosan kellene.
Ebben szerenék kérni egy kis segítséget, hogy hogyan célszerű elkezdeni futni.
Igen fokozatosan kell :)
Szépen lassan birni fogod, próbálj normálisan levegőt venni.
Ja és többször kell edzeni. Nem úgy felhagyod és majd akkor futsz amikor kedved lesz.
Kezdd intenzív sétával. Kicsit gyorsabban, mint ahogy kényelmes tempóban sétálnál. Utána kezdhetsz lassan futni. 1 perc futás - 2 perc séta. Majd 1 perc futás - 1 perc séta, majd növeld a futás arányát: 2 perc futás - 1 perc séta és egyre több legyen a futás egyhuzamban. Nem kell gyorsan, lényeg, hogy juss el a folymatos futáshoz, amikor már fél órát le tudsz futni folyamatosan. Utána gyorsíthatsz a tempón, váltogathatod a gyorsabb és lassabb futótempót.
Jó edzést! Hajrá!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!