Kezdőoldal » Sport, mozgás » Egyéb kérdések » Így sikerülhet a fogyás? 13/l

Így sikerülhet a fogyás? 13/l

Figyelt kérdés
Tudom, tudom. Nem most kelle belekezdenem, mert még kicsi vagyok ehhez. Tudom, hogy ha egészséges életmódot folytattam volna, akkor most nem kéne ilyennel törődnöm. Le szeretnék adni a feleslegből. Sőt. Az összes felesleget. Arra törekednék, hogy csak csontból és szín tiszta izomból álljak. Nem fogom éheztetni magam, mert nem egészséges. Nem fogom túlzásbavinni a sportot, mert ha túl gyorsan nyúlika bőröm striás leszek. Figyelek a megfelelő kalóriabevitelre, folyadékbevitelre. Heti 7x3 óra edzés, plus minden reggel 0,5 km futás, persze fokozatosan növelem a távot. Figyelek a zsírfogyasztásra, és hogy minél több fehérjét fogyasszak. Most azt is leírom, hogy miért szeretnék lefogyni. Nos, kezdem is. 2012.04.13.-án az osztállyal orvosi vizsgálatra mentünk. Ekkor 10 éves voltam. 150 centiméter magas, és 53 kilógramm. Megfogadtam, hogy ettől nehezebb semmiképpen sem leszek. Aztán nagyon mérges lettem magamra. Mérges lettem, és ezt kérdeztem: Miért?! Hát, akkor elkeseredésemben kb két-három napig nem ettem. Itthon nincs mérlegünk, tehát nem tudtam nyomon követni a súlyom. Amikor pár hónappal ez után orvoshoz mentünk mert beteg voltam, akkor 58 kiló voltam. Ekkor már nem törődtem magammal. 11 évesen 62-65 kiló voltam, tehát elkezdtem rohamosan hízni. 12 éves koromban, tehát tavaly előtt, arra emlékszem, hogy augusztus végemén 67-69 kiló voltam. 2014 április 15.-én pajzsmirigy túlműködést diagnosztizált nálam egy professzor. Ma már 170 centivel vagyok 82-83 kiló. És úgy gondoltam megszabadulok a feleslegtől. Sikerülhet?

2015. júl. 15. 16:57
 1/6 Osynho ***** válasza:
A megoldással kezdted a novelládat. :) Mi a kérdés? Mondjuk ennyi edzés kezdőként tök felesleges.
2015. júl. 15. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:
Köszönöm
2015. júl. 15. 17:13
 3/6 A kérdező kommentje:
2015. júl. 15. 17:14
 4/6 A kérdező kommentje:
2015. júl. 15. 17:15
 5/6 Osynho ***** válasza:
Hát ezt kell leadni, megvan a feladat. :) Azért azt is hozzátenném, hogy nem biztos, hogy túlsúllyal, érdemes futással terhelni a fiatal ízületeidet. Inkább bringázz, ússz.
2015. júl. 15. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

kb így kellene:

[link]

2015. júl. 15. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!