Egy gyúrós srácnak mi abban a dicsőség, ha szkanderben lenyom egy 65 kilós vézna gyereket?
A munkatársaim szkanderozgattak ebédszünetben, majd az egyik mázsás hegyomlás kihívott engem is. Persze tudtam, hogy esélytelen vagyok, mert kb kétszer akkora mint én, de a poén kedvéért belementem. Az elején még csak tartotta a kezem, és azön röhögött, hogy én mennyire erőlködöm, aztán hirtelen úgy az asztalhoz vágott, hogy még most is fáj picit kezem. Ezután röhögve azt mondta, hogy "egyél még egy kicsit".
Ez sportszerü volt? Azt gondolja, hogy ezzel most becsicskított?
Semmi. Lehet, hogy önértékelési gondjai vannak, vagy anno ő is "65 kilós vézna gyerek" volt és úgy gondolja, hogy most megmutatja mennyit fejlődött. Vagy csak simán bunkó.
Sportszerűnek amúgy sportszerű volt, ha egyébként nem csalt. Csicskáztatásra nem jó, ellenben ha kifog egy olyan 65 kilós ellenfelet, aki történetesen jobb szkanderban, akkor nagy pofára esés lett volna belőle.
Alapvetően semmi bajom a gyúrós tagokkal,próbálok nem előítéletes lenni,de azért mégsem meglepő egy ilyen jelenet.
Sokaknak az izomtömeggel arányosan nő az arca is,főleg ha ennyiből áll az életük.
De az is lehet hogy csak vicceskedni próbált,nem biztos hogy egy bunkó
Tanulj meg szkanderozni aztán majd te szivatod őket:
Suly nem feltétlen probléma amatőr szkandernál
Egy gyakorlott közepes/profi 60kg szkander sportoló aki specifikusan erre edz, kérdés nélkül lenyomja
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!