A szekrényugrásnak úgy unblock mi értelme van?

A felnőtteknek kezd jobb lenni, rekortánpályák, kondiparkok, egyre nagyobb létszámú futóversenyek.

Bár nem elegendő.

A kormány hozzáállását mutatja és nem szándékos tőlük, de sajnos mégis üzenetet küldenek azzal, hogy hatvanezer létesítmény épül élsportolóknak (csak a lakóhelyem környékén annyi, hogy nem tudnám megszámolni), míg amikor leégett a 16. kerületi uszoda (ami a lakosságé volt), nem állt mellé a kormány, hogy most azonnal kisegíti a kerületet, bármi is lesz.

Értelek, hogy nem szervezett foglalkozással kellene pótolni a mozgást, de muszáj azzal, mert nincs hogy....

Egyébként talán nemcsak a szabadidő eltöltése a kérdéses...

Nagyszüleim (30-as évek végén, 40-esek elején születtek) Hajdú házaspárral mostak, főztek, volt telek/nyaraló, kevesebb autó, talán a tömegközlekedés használatánál is kevésbé voltak lusták (pl 300 méterért nem felszállni, lépcsőzés), bevásárlások autó nélkül.

Aztán a 75 éves, rákos, más súlyos betegséggel is rendelkező nagymamám végigházimunkázta a napot.

Erre a 30 évesek mekkora hányada képes? Mert a baráti körömben legalábbis szinte senki.

Ezt egy tini, felnőtt napi hány óra mozgással ellensúlyozza?

Nagyon sok dolgot imádok a mai világból, de a testünket egyre rosszabbul használjuk.

Tiszteletem mindenkinek, aki válaszolt valamilyen formában.

Én versenyszinten focizok kb. 10 éve. Mivel kései gyerek vagyok, ill. édesanyám néhány éve súlyos betegségben elhunyt (pedig ő is nagyjából 30-35 éves koráig verseny-, majd amatőr szinten sportolt, ahogy apám is), apámmal közösen tartunk fent egy közel 1000 nm-es telket, egy nagyjából 100 nm-es házat, állatokat tartunk, emellett apám ügyeleti munkakörben 12-24 órában dolgozik.

Nagyjából 4 hónapja eltörtem a bokám, de nem siránkoztam rajta, hanem amint megkaptam a járógipszet újfent csináltam a házi- és ház körüli munkát úgy, ahogy korábban (persze a sérülés adta tempócsökkenés mellett). Sajnos sikerült kétszer is rásérülnöm.

A tesióra iskolában az egyik kedvenc órám. Igaz, hogy a szekrényugrás nekem sem a kedvencem, de sajnos láttam bordásfalról úgy leugrani gyereket, hogy bokáját törte és láttam lépcsőn úgy ugrálni szünetben gyereket, hogy azzal a térdét tette tönkre egy életre, csak azért mert semmilyen alapja nem volt meg hozzá.

#12

Nem véletlen lecsúszásról írtam, hanem arról, hogy szándékosan ugrott le az osztálytársam a bordásfalról. Előtte közölte, hogy neki aztán semmi baja nem eshet. Aztán több mint 2 hónapig gipszben volt a lába, majd még majdnem fél évig szenvedett vele.

A másiknak pedig az volt a szórakozása szünetbe - a tanárok figyelmeztetése ellenére -, hogy a lépcsőről ugrált le. Egyszer úgy érkezett le, hogy csöngettek, ő azonnal megakart fordulni, de úgymond "letapadt a lába", majd fájdalmas arccal kapott a térdéhez és üvöltve sírt a fájdalomtól. Máig megszenvedi a következményeket. Azóta többször mondta, hogy legalább tesiórákról nem kellett volna ellógnia, hogy azokat az izomerősítő feladatokat megcsinálja, amelyek egyfajta alapot képezhetnek. Persze akár akkor is megtörténhetett volna a baj, csak lehet, hogy nem olyan mértékű lett volna, mint így lett.

Ezekkel a tesiórás gyakorlatokkal az a baj, hogy abszolút zéró rávezetés van és ez teszi őket veszélyessé. Nulláról elsőre csinálj meg olyasmit, amihez például elég nagyfokú ízületmobilotás kell, és nemhogy fejlesztő gyakorlatok nincsenek előtte, még állapotfelmérés sem.

Én pl. soha nem tudtam lemenni hídba és amikor az került terítékre tesiórán akkor csak az idétlenkedés ment, mert a feladat az volt, hogy nulláról menj le hídba. Ha le tudtál jó jegyet kapsz, ha fizikailag képtelen vagy akkor rosszat. Ugyanez kézen/felenállásnál. Semmi felmérés, fejlesztés, legyen meg hozzá helyből az erőszinted és egyensúly érzéked, egyébkén lófäsz a seggedbe.