1. Ha a társtulajdonosom eladja a tulajdonrészét a közös tulajdonunkból, akkor az elővásárlási jogommal élve lehet olyan, hogy én az eladandó hányadnak csak egy részét venném meg, a maradékot pedig a vevő?
Sok minden lehetséges, mindig az ügy pontos ismerete alapján lehet csak megmondani mi az ami megvalósítható és mi nem.
Az adásvétel mindig a vevő és eladó egyetértésével jön létre. Ha az eladónak megfelelő, hogy csak részben történik meg az eladás, más meg megveszi a másik részét, akkor lehetséges. De fontos, hogy az elővásárlás nem lehet hátrányos az eladó részére. Vagyis ha ő a teljes részt tudná eladni, a töredékét már nem, akkor nem kell beleegyeznie. Ahogyan az ára sem lehet alacsonyabb az elővételi joggal élő számára, mint amit más külsős megadna érte.
Magyarul. Ha valaki 1/4 résztulajdont akarna eladni, akkor megteheti, hogy 2 vevőnek adja el 1/8 és 1/8 részben. De ha csak az 1/8-t venné meg az akinek elővásárlási joga van, akkor az eladó lehet, hogy már nem fogja tudni az 1/8-nyi részét másnak eladni. Vagyis mondhatja, hogy vagy megveszi az illető egyben az 1!4 részt vagy nincs alku. Ha pedig találna vevőt az 1/4 részre 10 millióért, akkor az elővételi joggal rendelkezőnek is ennyiért kellene megvennie, hiába csak 3 milliót érne az a tulajdonrész. Az elővételi jog csak arra jogosít, hogy ugyanannyi pénzért ő vehesse meg nem más.
A 2-höz nem tudok hozzászólni.
A kérdés és a kommentje két különböző dolgot ad elő. Ezért nem lehet tudni, mi a valós helyzet.
Mindenekelőtt fogalmi problémák vannak. Egy ingatlan több résztulajdonosának kétféle jogi helyzete lehet. 1. Az ingatlan közös (egyetemleges) tulajdon. Ekkor nem értelmezhető az elővásárlás, hiszen mindennek mindenki tulajdonosa. A saját jogú részét (hányadát) valaki úgy adhatja el ekkor, hogy a többi annak tulajdonlásáról lemond (mert nincs jogalapja azt megtagadni). 2. Az ingatlan résztulajdonokra van osztva, amelyekkel a résztulajdonosok kizárólagosan rendelkeznek (tipikusan ilyenek egy társasház lakásai). Ekkor alapító okirattal jegyezték ezt be a földhivatalnál, és ott kikötötték vagy sem az elővételi jogot. Ha igen,akkor az aról való lemondás után lehet eladni a saját részt.
A bíróság egy ítéletet kérelemre hoz. A kérelemnek jogilag alátámasztottnak és végrehajthatónak kell lennie. Például egy darab lakás két tulajdonosa közül az egyik indítványozhatja a közös tulajdon megszüntetését például a válásra hivatkozva. Ekkor a másik vagy pénzben megváltja a tulajdonrészt vagy eladja az indítványozónak vagy azért adják el a z egészet, mert egyik fél sem tudja kifizetni a másikat. Ez lehetséges bírósági ítélettel is. De ha két közös tulajdonú lakásról van szó, akkor nincs elővásárlás, de akár a felek, akár bíróság meg is oszthatja (ezt be kell jegyeztetni a földhivatalnál és ilyent csak ügyvéd tehet).
Továbbiakat csak a körülmények pontosabb ismeretével lehet mondani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!