Mi a teendő, ha rám írattak egy lakást, most pedig visszakövetelik?
Sziasztok!
Olyan helyzetben vagyok, hogy tavaly szeptemberben vett a lakóhelyemen egy lakást a nővérem. Ő külföldön él, nem rendelkezik magyar lakcímmel ezáltal nem vehette meg itthon a lakást. Megkért, szinte követelte, hogy írjam alá a szerződést amely alapján kizárólagos tulajdonjogot képezek. Utóbb kiderült, behúzta a lakás árával az élettársát, akivel most szakítottak. A srác követeli vissza a pénzt nővéremtől, a nővérem pedig engem arra, hogy adjam vissza a lakást. Hivatalosan, ügyvéddel történt a szerződéskötés. Amikor aláírtam, abba a tudtaba voltam hogy ez a nővérem pénze, elmondása szerint összegyűjtötte a lakás árát, mint utóbb kiderült elsumákolta a pasijától. Az lenne a kérdésem, ha még csak nem is szerepel a nővérem neve a szerződésben, teljesen rámíratta akkor van-e joga 1 év után visszakövetelni? Bírósággal fenyeget.
Jogilag a tied a lakás, ez ellen nem tehet senki semmit.
Viszont az kérdés, hogy tudtad e hogy miért került a nevedre? Neked lett véve, vagy csak azért került a nevedre hogy segíts a tesódnak.
Most a nővéred mennyire kerülhet bajba, hogy követeli a pasi a pénzt? Van más lehetősége?
A fentiek tudatában dönts, hogy vissza adod e a lakást, ill. pénzt vagy nem.
Miért ne vehette volna meg a lakást csak azért, mert külföldön él? Ez eleve abszurd.
Az sem világos nekem, hogy te ezt most ajándékba kaptad, vagy az volt a terv, hogy te csak névleges tulajdonos vagy? Ha ez utóbbi, illene ebből kiszállnod.
Épp hogy az ajándékot lehet visszakövetelni 5 éven belül.
Ha az ügyvédnél te írtad alá, két tanú is meg volt, semmi haszonélvezet, akkor te vagy a tulajdonos.
Az már más kérdés, ha rád irányítják a NAV figyelmét - ami előfordulhat - el tudsz-e számolni miből vetted az ingatlant.
Még ha a lakás tulajdonjoga nem is megkérdőjelezhető amiatt, hogy a neveden van, a nővéreden számon kérhetik azt a pénzt amiből a lakást vettétek. Ez szerintem ilyenkor ajándékozásnak számít, nm a lakást hanem a pénzt adta ajándékba amiből te megvehetted. Ha mást mondotok akkor abból bajotok lesz a magyar hatóság előtt szerintem.
Ha a nővéredet kint perbe fogja a pasija akkor esélyes hogy vissza kell adnia a pénzt. Akkor pedig visszakérheti az ajándékot - azt a pénzt amiből a lakást vettétek.
Azonban téged, mint a lakás tulaját szerintem nem perelhet, itt kizárólag a nővéreden keresztül érhet el hozzád, azt először le kell játszaniuk egy kinti bíróságon.
Az eladással azonban legyetek óvatosak, mert a magyar törvények szerint ha ilyen rövid idő alatt adod el a lakást akkor magasabb, ha később akkor kisebb, de mindenképpen megfizetendő tartozásod keletkezik az adóhatóság felé. Ráadásul ha nem veszel lakást az árából 1 éven belül,. akkor még a jövedelemadódba is beleszámít.
Mindenképpen ügyvéd kellene a dologhoz, de talán az a legolcsóbb számodra, ha most te ajándékozod neki a lakást a nővérednek, átírjátok az ő nevére és ennek költségeit ő fizeti. Aztán majd az eladással meg adókkal foglalkozzon ő és ne ti.
Addig amíg meg el nem adja, addig lakhattok benne nyugodtan.
De én megvárnám azt, hogy a nővéredet beperli-e a pasija vagy sem. Mert neked és a lakásodnak őhozzá semmi köze, nem te vetted el tőle a pénzt és nem ő vette neked a lakást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!