Egy közigazgatási hatóság esetében létezik-e a téves jogértelmezésnek az a szintje, amely már komolyan felveti a szándékos félreértelmezés révén a hivatali visszaélés gyanúját?
Sajnos jelenleg elég gyakran kell egy bizonyos hivatalba járnom, kérelmeket beadnom, ahol olyan mértékű dilettantizmust és szakmaiatlanságot tapasztalok elvileg jogász végzettségű emberektől, hogy az komolyan felveti bennem a szándékosság lehetőségét. Utána jártam az ügyemben alkalmazandó jogszabályoknak, és kiderült, hogy egyszerű mondatokkal, magyar nyelven leírt paragrafusokat nem alkalmaznak, holott azok teljesen egyértelműek.
Tudom, hogy lehet jogorvoslatot kérni, meg is teszem, de emellett arra is kíváncsi lennék, hogy van-e a jog nem alkalmazásának illetve félreértelmezésének olyan szintje, amely már megalapozza a szándékosságot egyszerűen azért, mert a vétlenség az adott pozícióval összeegyeztethetetlen dilettantizmust jelentene? Van-e ilyesmire precedens?
Abban az esetben megvalósulhat ez a dolog, hogy ha a hivatalban az a bizonyos illető a vonatkozó paragrafusokra úgy hivatkozik, ahogy az a munkaköri szabályokban le van írva....de ha nem akkor sincs miért aggódni mert még mindig panaszt lehet tenni az eljárás azon szakaszában ahol a probléma keletkezett.
Na kb pont olyan választ adtam amilyen kérdést te feltettél.
Köszönöm a válaszod.
A kérdésem szerintem teljesen érthető. Lényegében arról szól, hogy egy hivatalban egy ügyintéző (illetőleg a döntéshozó hivatalvezető) szándékos tétlenségből való indíttatással elbújhat-e a téves jogértelmezés mögé, amelyre a szokásos jogorvoslati eljárás vonatkozik, vagy volt már rá precedens bírósági eljárás, hogy kilógott a lóláb, és meglapozottnak látták a szándékosságot?
"egy ügyintéző szándékos tétlenségből való indíttatással"
Szerinted ez a rész értelmes?
Nem, nem ezt kérdeztem. Kétszer írtam le a kérdést, és egyszer sem sikerült felfognod. A hiba a te készülékedben van. És nyilván a 43%-od sem véletlen.
A konkrét hivatal lényegtelen, mások más hivataloknál is tapasztalnak hasonlókat.
Még egyszer a kérdésem, utoljára: megvalósíthatja-e a hivatali visszaélés tényállását az, ha egy hivatal olyan súlyos mulasztást követ el, amelyet nem életszerű téves jogértelmezéssel magyarázni, mert ehhez a hivatalvezető illetve az ügyintéző olyan mértékű dilettantizmusát kéne feltételezni, ami jogvégzett emberek esetén kizárható? Van-e ilyen jellegű ügyben precedens Magyarországon?
">>egy ügyintéző szándékos tétlenségből való indíttatással<<
Szerinted ez a rész értelmes?"
Kacifántos, elismerem, de nyilván érted. Ha csak kötözködni akarsz, akkor keress más topicot.
"ha egy hivatal olyan súlyos mulasztást követ el, amelyet nem életszerű téves jogértelmezéssel magyarázni"
Teljesen mindegy mi az életszerű. Ha véleményed szerint nem megfelelő az adott döntés (mármint a vonatkozó jogszabályoknak) akkor meg kell fellebbezni a határozatot. Nincs itt hivatali visszaélés.
Másodfok majd eldönti.
"Teljesen mindegy mi az életszerű."
Óriási tévedés. Jog nem létezik életszerűség nélkül. Különben ki lehet dobni az ablakon. Ezért is kérdeztem, amit kérdeztem.
Egy konkrét példa. Ha valaki azt állítja, hogy egy ügy kezelésénél véletlenül nem vett észre egy kötelező érvényű paragrafust, amit addig már igazolhatóan 26 másik, teljesen azonos típusú ügyben rutinszerűen alkalmazott, az valóban csak egy sima eljárásbeli hiba, amelyre a szokásos jogorvoslat létezik? Vagy ez már az az eset, amely felveti a szándékosság gyanúját? Főleg, ha hasonlók még szép számmal akadnak ugyanennél a hivatalnál ugyanezen ügyvitellel kapcsolatban?
Tudod bizonyítani a szándékosságot!? Nem!
Akkor marad a szokásos út => jogorvoslat.
Az ártatlanság vélelme alkotmányos alapelv! Kevés kivétel az ahol alapból a rosszhiszeműséget "feltételezi" a jog!
Az ártatlanság vélelme azt jelenti, hogy a vádat bizonyítani kell. A kérdésem éppen arra vonatkozott, hogy a vázolt körülmények alapján gyanítható-e a szándékosság.
Ja, azt még nem is írtam, hogy az ügyintéző maga hivatkozott nekem korábban szóban arra, amit az a bizonyos általa nem alkalmazott paragrafus előír. Ezek szerint, ha van erről hangfelvételem, az már bizonyíthatja a szándékosságot? Vagy ekkor is játszik a "Jaj, véletlenül elfelejtettem!" című mese?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!