Mire számithatunk? Különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testisértés.4 rend beli vád
Akkor bármelyikhez mehetsz az iratért. Bíróságon a Tájékoztatási Irodába kell menni, a neten megvan a nyitvatartási ideje és a telefonszáma is. Ott valószínűleg ki is tudják keresni számítógépből az adatokat név alapján, és a bíró nevét, számát, fogadóóráját is megkapod.
Rendőrségen ugyanez, a portán/recepción elmondják, hogy kaphatod meg az iratokat, illetve talán az itt feltett kérdésedre is rögtön kapsz választ.
Valószínűleg távolságtartást rendelnek el, ha kiengedik, de lehet, hogy kérned is kell ezt, mert nem automatikus.
Őszintén gratulálok annak a válaszolónak, aki miután megkérdezte, hogy a 90 napja tartó fogvatartást a rendőrség rendelte-e el - amivel máris bebizonyította, hogy halovány fogalma sincs a témáról - ennyi tökéletes baromságot tudott összehordani. Lényegében mindennek az ellenkezője az igaz, amit leírt.
Természetesen a bírónak nincs fogadóórája, az ügyről tárgyaláson kívül szóba sem állhat az érintettekkel.
Valójában "az ügy" nincs is bíróságon, csak az egyes kényszerintézkedésekről (előzetes elrendelése, hosszabbítása) dönt alkalmanként a nyomozási bíró (de az előzetes megszüntetését az ügyész is elrendelheti). Tehát az ügyre érdemére vonatkozó iratok nincsenek is a bíróságon.
Egyébként meg az ügy a rendőrségen nyomozati szakban van, ami azt jelenti, hogy az eljárás ezen szakasza nem nyilvános. Sértettként ugyan valóban némileg több joga van: a szakvéleményt és a saját jelenlétében folytatott eljárási cselekményekről készült iratokat nézheti meg alanyi jogon, a többit csak akkor, ha a nyomozás érdekeit nem sérti. Majd a nyomozás befejezése után lesz korlátlan iratmegismerési joga.
Azt viszont már most kérheti, hogy a terhelt előzetes letartóztatásával kapcsolatos döntésekről és eseményekről értesítsék, és akkor annak teljesítése a Be. 51. § (4) bekezdés a) pontja alapján kötelező!
Èn nem értek a jogi részéhez.
De amit tudok tanácsolni, hogy a volt párod tuti nem lesz 10 évekre börtönbe, és egyszer tuti szabadul.
Èn a helyedben már rég megpróbálnék más helyre költözni. A legjobb lenne, ha ahol most élsz onnan több 100km-re költöznél. De minden esetre a mostani lakóhelyedet mindenképpen megváltoztatni. Ha falun élsz, akkor városba beköltözni. Ha városba akkor egy teljesen más helyre költözni.
El tudom képzelni, hogy elsö felindulásból megint eszébe jutsz és elindul hozzád. A legrosszabb, ha megint el kezdene hitegetni... Ha rettegsz mindenképpen lakóhely változtatás.
12: "tárgyaláson kívül szóba sem állhat az érintettekkel"
Akkor mi alapján rendelte el a fogvatartást, ha nem beszélt sem a gyanúsítottal, sem az orvosszakértővel, sem az ügyvéddel, sem a rendőrséggel, tehát gyakorlatilag meg sem ismerte az ügyet?
Mivel még nincsen tárgyalási szakaszban az ügy, tárgyaláson kívül kellett érintkeznie velük, ugye.
A sértett különben soha nem is lesz "érintett", ahogy nevezted, mert a büntetőperben az állam a vádló. Az ügyész, az ügyvéd és a vádlott az érintett. Ennek ellenére én tértivevényes levelet kaptam minden történésről, még a 30 napokról is, valahányszor a nyomozást meghosszabbították. Pedig nem kértem. Hivatalból értesítettek.
De te ha hasonló helyzetben leszel, saját hülyeséged és a félelmeid miatt majd ne tégy semmit magadért, el ne menj a rendőrségre, el ne menj a tájékoztatási irodára infóért, amiket kifejezetten erre a célra működtetnek.
Te úgy cseszed el az életedet, ahogy akarod, de ne toborozz!
A távoltartás intézménye ilyenkor alkalmazható,meg sem közelíthet benneteket ,ha megteszi akkor csak saját maga alatt vágja a fát,mert még súlyosabb büntetésre számíthat.
A bíró majd mérlegeli azt,hogy megvannak -e még a fogvatartásának a feltételei.Bizony a bűnismétlés veszélye fenn áll,szóvak közel sem biztos,hogy szabadlábra helyezik.
Köszönöm szépen a válaszokat.
A vád elvben. Különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testisértés. Kiskorú elleni erőszak (kiskorú veszelyeztetése). Személyi szabadság korlátozás. Maradandó fogyaték okozás.
Gondolom ez már halmazati bűncselekménynek számít.
Természetesen az exem tagad mindent. Azt is hogy együtt éltünk hónapok óta amikor az eset történt. A bántalmazás meg főleg. Gondolom emiatt is hívták be a barátaimat. Sokat kérdezték őket a kapcsolatunkról.
De már úgy érzem mintha én lennék meghurcolva ez az egész miatt. Mintha nekem kéne bizonygatni az igazamat. Miközben a rendőrök innen vitték el bilincsben. És a látleleteink is engem igazolnak!
#15!
"tárgyaláson kívül szóba sem állhat az érintettekkel"
Olvasd el a linket, aztán vitatkozz azzal. Biztos az OBH hivatalos honlapja tudja rosszul. Az más kérdés, hogy nyilván nem mindenki tart be mindig minden szabályt, de erre nem lehet építeni.
"Akkor mi alapján rendelte el a fogvatartást, ha nem beszélt sem a gyanúsítottal, sem az orvosszakértővel, sem az ügyvéddel, sem a rendőrséggel, tehát gyakorlatilag meg sem ismerte az ügyet?
Mivel még nincsen tárgyalási szakaszban az ügy, tárgyaláson kívül kellett érintkeznie velük, ugye".
Persze, az egyikkel beszélt telefonon, a másikat meg behívta a nem létező fogadóórájára, és ott megmutyizták. Ha hangyányit is értenél a büntetőeljáráshoz, tudnád, hogy a nyomozás bíró a Be. 210. § (1) bekezdés a) pontja alapján ÜLÉSEN dönt az előzetes elrendeléséről (amin csak az ügyész, a gyanúsított és a védő vehet részt, az orvosszakértő még véletlenül sem), a meghosszabbításról 6 hónapon belül pedig a (3) bekezdés a) pontja szerint az iratok tartalma alapján dönt.
Annyiban igazad van, hogy pontatlan voltam, amikor azt írtam, hogy "tárgyaláson kívül", valójában azt kellett volna írnom, hogy eljárási cselekményen kívül, ami lehet tárgyalás, nyilvános ülés, vagy ülés, de egyrészt láthatóan már ennek a megértése is meghaladta az értelmi képességeidet, másrészt pedig irreleváns is, mert a kérdező sértett, ezért teljesen lényegtelen, hogy a nyomozási bíró az ügyésszel, gyanúsítottal és a védővel ülésen érintkezhet. Egy biztos: ahogy te írtad - telefonon, az irodájában, sörözés közben, stb. - szabályosan nem.
"A sértett különben soha nem is lesz "érintett", ahogy nevezted, mert a büntetőperben az állam a vádló. Az ügyész, az ügyvéd és a vádlott az érintett".
Jogilag senki nem lesz "érintett", mert a törvényben ilyen meghatározás nincs. Köznyelvi megjelöléssel foglaltam össze azokat, akinek jogaira, kötelezettségeire az eljárás kihatással lehet. Tehát az ügyész, az ügyvéd és a vádlott sem érintett, hanem az ügyész a Be. III. Fejezetében meghatározott büntetőügyben eljáró hatóság, a védő, a terhelt és a sértett pedig egyformán a Be. V. Fejezete szerinti "eljárásban résztvevő személy".
Mellékesen felvilágosítalak (mivel lényegében minden egyes szavad téves), hogy büntetőperben nem az állam a vádló, hanem - ügytipustól függően -az ügyész, a magánvádló vagy a pótmagánvádló, az ügyvéd nem büntetőeljárási fogalom, hanem a védő az, vádlott meg akkor lesz az ügy terheltje, ha vádat emeltek vele szemben, addig a nyomozás során gyanúsított, ha elítélik, akkor elítélt, összefoglalóan pedig: terhelt. Tehát a kérdésben szereplő személy jelenleg még véletlenül sem vádlott. Ezt csak úgy bónuszként.
"Ennek ellenére én tértivevényes levelet kaptam minden történésről, még a 30 napokról is, valahányszor a nyomozást meghosszabbították. Pedig nem kértem. Hivatalból értesítettek."
Már megint azt sem tudod, miről beszélsz. Éppen azért, mert a sértett is eljárási résztvevő, minden őt érintő kérdésben, pl. a nyomozás meghosszabbításáról, esetleges felfüggesztéséről, lezárásáról, vádemelésről stb. kap értesítést. A kérdés a nyomozás irataira vonatkozott, azt ne mond, hogy ha felvettek egy tanúvallomást, vagy a terhelttel szembeni kényszerintézkedésekről szóló végzéseket (a távoltartást kivéve) neked megküldték. Ehhez képest én többet mondtam, amikor felhívtam a figyelmét a Be. 51. § (4) bekezdés a) pontja szerinti, ezzel kapcsolatos lehetőségre (ez nem régóta van, 2015. szeptember 1. óta).
"De te ha hasonló helyzetben leszel, saját hülyeséged és a félelmeid miatt majd ne tégy semmit magadért, el ne menj a rendőrségre, el ne menj a tájékoztatási irodára infóért, amiket kifejezetten erre a célra működtetnek".
Én mármost hasonló helyzetben vagyok, csak nem egy ilyen ügyem volt, hanem több ezer, és most is van vagy ötven (na persze nem sértettként). Úgyhogy baromi nagy félelmeim vannak. Azt meg nem tudom, hol olvastad a posztomban, hogy én azt mondtam volna, hogy ne kérjen tájékoztatást (úgy látszik, a szövegértelmezéssel is gondok vannak), csak éppen én tudom, hogy mit lehet, és azt hol és hogyan kell kérni. Leírhatnám azt is, hogy meghatalmazhat sértetti képviselőként ügyvédet is, vagy ha nincs pénze rá, kérhet pártfogó ügyvédet is (na kitől, egy jópont, ha megmondod), de nem írom le, amikor itt ilyen kiváló szakember is van, aki elküldené szerencsétlen sértettet a bíróság tájékoztató irodájába, miközben még nyomozati szakban van az ügy.
"Te úgy cseszed el az életedet, ahogy akarod, de ne toborozz!"
Ebből kb. láthattad azt is, mennyire csesztem el az életem. És pont ezért fecsérelem itt az időmet ostoba és kritikátlan emberek kijavítgatására ingyen, mert nem bírom nézni, ahogy a bajban lévő szerencsétlen kérdezőt beviszik az erdőbe. De már nagyon unom.
Egyébként a sértett a Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályán kérhet sértettként pártfogó ügyvédi képviseletet.
Kedves utolsó.
Írtam neked privát üzenetet.
Kérlek szépen nézd meg
Köszönöm
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!