Az antantjegyzék a semleges övezet határait írta le a következők szerint:
Keleten: az Aradot Nagyszalontával összekötő országút, majd tovább a Nagyvárad–Nagykároly–Szatmárnémeti vasútvonal, azzal, hogy egyik említett helység sem kerül román megszállás alá, de a román csapatok valamint lakosok – gazdasági szükségleteiknek megfelelően, a szövetségesek felügyelete alatt – használhatják mind az országutat, mind a vasútvonalat;
Északon: A Szamos és a Tisza, a Vásárosnaménytól 5 km-re ÉNy-ra eső pontig;
Nyugaton: a Tisza Vásárosnaménytól 5 km-re ÉNy-ra kiinduló pontjától, majd Debrecentől 5 km-re Ny-ra, Dévaványától, Gyomától 3 km-re Ny-ra, Orosházától, Hódmezővásárhelytől és Szegedtől 5 km-re Ny-ra húzódó vonal, amely Szegedtől D-re csatlakozik a déli határhoz;
Délen: a Maros folyó vonala, azzal, hogy Aradot és Szegedet – mind a román, mind a magyar csapatok kizárásával – a szövetséges csapatok szállják meg.
A jegyzék további előírásai:
A semleges övezet kiürítését március 23-án kell megkezdeni és legfeljebb 10 nap alatt befejezni. Ezen idő alatt Henri de Gondrecourt tábornoknak, az övezet keleti parancsnokának vezetésével érkező szövetséges erők megszállják a városokat és ellenőrzik a zóna katonai kiürítését. A kiürítést követően a román csapatok megszállják Erdélynek az övezet keleti határáig eső területeit.
A kiürítendő erdélyi és semleges zónabeli területeken található magyar hadianyag magyar kézben marad, az állami vasúti és gazdasági anyagokat helyben kell hagyni, azok tulajdonjogáról később születik döntés.
A semleges övezet polgári közigazgatása – a belgrádi katonai konvenciónak megfelelően – a szövetséges erők ellenőrzése mellett, magyar kézben marad, ott a magyar rendőrség és csendőrség tarthatja fenn a rendet.
A Clemenceau-jegyzék az első világháborúban győztes antanthatalmaknak a párizsi békekonferencián hozott határozata a magyar Vörös Hadseregnek a csehszlovák csapatok elleni felvidéki katonai sikerei miatt. 1919. június 7-én táviratban küldték meg a Magyarországi Tanácsköztársaságnak felszólítva a kormányt a Vörös Hadsereg támadó hadműveleteinek beszüntetésére. Majd 1919. június 13-án újabb táviratban szólították fel a tanácsköztársaságot, hogy a magyar Vörös Hadsereg a június 10-én kijelölt határokhoz vonuljon vissza. Nevét Georges Benjamin Clemenceau francia miniszterelnökről kapta.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!