Szerintetek egy homoszexuális "propagandát" tiltó törvény növelné az AIDS terjedését?
Egy ilyen törvény betiltaná az AIDS megelőző programokat és szexuális felvilágosításokat melegek részére.
Nyugaton sok TV műsor próbálja a melegeket komoly, monogám kapcsolatokra nevelni (pl. Modern family), ez is be lenne tiltva.
A kommunizmusban nem lehetett a melegségről beszélni, ezért fogalmuk sem volt, hogy párkapcsolatban is élhetnének. Nem kaptak civilizált emberekhez méltó, a szexualitásuknak megfelelő felvilágosítást.
Tele voltak a nyilvános WC-k és parkok, mert úgy élték ki az ösztöneiket, mint egy ősember.
Most hallottam, hogy Ukrajnában is bevezetnek ilyen törvényt. Az ország a szomszédba van és így is sok az AIDS-es van arra felé a vaskalaposság miatt.
Túl közel vannak. Nem lesz ebből baj?
Szigorítani kéne a határátkelést.
Régi a kérdés, de szeretnék "igazságot tenni" úgymond.
Ukrajnában elsősorban nem a melegek miatt terjed az AIDS. Hanem a rengeteg illegális drog, meg ilyenek miatt. Rengeteg gyerek már hív pozitívan születik, a szüleik miatt. Ehhez képest Ukrajnában a melegek sehol sem vannak az arányban. Vagy ha mégis, akkor akkor jóva kisebb %-ban mint akik drogoznak.
Amúgy meg nem kell általánosítani, és nem kell Ukrajnáról példát venni :D A hív-fertőzöttek jó része a Fekete-tenger rel határos megyékben (tartományokban?) meg az orosz határ közelében él.
A melegek legalább védekeznek.
A heterók meg azt hiszik,hogy ezek a nemi betegségek csak a mesében vannak:d..Ha védekeznek,azt is csak a nem kívánt terhesség miatt:)
Amúgy egyre több heteró nő fertőződik meg.
Ők nem melegektől kapták el.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!