Mit lehet csinálni a szomszéddal?
Problémák vannak a nagyszüleim szomszédjával. Nagyszüleim 70 év körüliek, és nem 100%-os egészségi állapotba vannak. A szomszéd több életveszélyes fenyegetést tett, mert állítólag ők hívták ki a rendőröket egszer, amikor megbüntették 80.000Ft-ra. De nem ők voltak, hanem valakit lelökött a bicikliről, és ő volt. Olyanokat mond, hogy úgyis leverem még rajtatok, meg fejbeváglak, stb.
Ma ki lett hívva a rendőrség. Megmutatta nekik az állítólagos disznóganét,(amit a fél város odahord, persze nincs semmi) meg elmondta, hogy az unokák kikaparják a háza falát, meg nem engedik bepucolni. Hajnali 5-kor, és olyanokat mondott, hogy úgyis kapsz, meg kinyírlak, meg hasonlók, (állítólag a rendőrök előtt.[ezért nem vinnék el?]) Aztán megemlítették, hogy nem lehetne elvitetni. Azt mondta a rendőr, hogy hiába hív mentőt, nem fogják elvinni, mert tudja a nevét, tud tájékozódni. Majd ha vér folyik, akkor. Mariknyi köveket dobált, amivel anyagi kárt, vagy sérülést is okozhatott volna. A rendőrök összetakaríttatták vele, majd elmentek. És a szomszéd már dobálta vissza, az árokba, mindenhova. Még azt mondták, fel lehet jelenteni, de nem megy el, mert neki ahhoz joga van. (a jogaival nagyon tisztába van) Na most akkor azért, mert kövekkel dobálózik, fenyegetőzik, és mindenkit elhord mindennek, halucinál, nem lehet elvinni kényszergyógykezelésre? Hol élünk, hogy az ilyeneknek mindent lehet? Azt mondták a rendőrök -nagyon segítőkészek voltak- hogy hívják őket nyugodtan, bármikor, de nem tudnak mit csinálni vele. Milyen jogi lépések tehetők, bíróság nélkül?
Kb 30-40 fő az, akit hetente elhord mindennek, további 30-40, akit csak alkalmanként, vagy ha meglátja.
"Mit lehet csinálni a szomszéddal?"
Fogsz egy dorongot és letaglózod. Egy hétig garantált a csend.
Addig értem, hogy az lenne a legjobb, ha fejbevágnánk, de a jogait úgy köpi, mint szökőkút a vizet. Feljelentene. A rendőröknek is csak mondta a jogait. A másik szomszéd elé ismeretlen anyagot dobál, (valószínűleg állati bél) azzal a megjegyzéssel, hogy hagy szagolja. A néni ahogy tudott segítette, kaját adott neki, télen tűzrevalót, és most elég beteg, de annyi gerinc már nincs benne, hogy legalább nem állna az ablaka alá ordítani, hogy ne tudjon pihenni. Meg nem vágna hozzá piszkos k...a és hasonló megjegyzéseket.
A médiát érdekelné vajon? Hogy lenne érdemes hozzájuk fordulni? Illetve hova?
Én azért elképzelhetetlennek tartom,hogy semmit nem lehet tenni.Elsősorban fel kell jelenteni,ha bolond ha nem.Annak akkor már nyoma van.El kell mondani,hogy a helyzet egyre súlyosbodik,és a nagyszüleid félnek.Rá kell még játszani is egy kicsit,hogy foglalkozzanak az ügyel.Felkeresni a körzeti orvost,megkérdezni tőle,hogy ez esetben kire tartozik (még)az ügy,hová forduljatok.Nem kizárt,hogy ennek az embernek kényszergyógykezelésre lenne szüksége.Aztán felkutatni van-e rokon,vagy gyám,vagy bárki aki esetleg felelősséggel tartozik érte.Elmenni az Önkormányzat jegyzőjéhez,akinek hatásköre vizsgálatot indítani,esetleg gyámság alá helyeztetni,birtokháborítási eljárást kezdeményezni ellene.Szóval azért lehet mit tenni.
EZZEL SZEMBEN,ha az én nagyszüleimet egy elmebeteg szomszéd ilyen mértékben terrorizálná,már rég kitekertem volna a nyakát.Bátran állnék a hatóságok elé,ha esetleg eljárást indítanának ellenem.Én biztos nem félnék attól,hogy feljelent.Na és?-jelentsen.Ha egyszer a hatóságok nem intézkednek,akkor mi a teendő?-ezt kérdezd meg.
Van egy fia, aki vle lakik, de nem teljesen normális ő sem. Egy lánya is van, ő azt mondta, hogy nem érdekli az anyja, a város szégyene. Ha az anyja meglátja, ordít neki, meg szidja. Tavaly balesetben meghalt a férje, (a lánya férje) erre elment hozzá, és elkezdett ordítozni, szidta a férjét is, az apósát is, aki szintén meghalt. Gondolhatod, hogy örül a lánya, ha nem is látja az anyját.
A fia nem egyezik bele, hogy elvigyék, ez a baj. Ha a rendőröket kihívják, akkor annak már nyoma van, nem? Vagy be kellene menni feljelentést tenni? Azt mondták a rendőrök, fogy csak nagyapám járna be, mert a szomszédnak joga van megtagadni. Próbálták már kényszergyógykezelésre vitetni, amikor valakit hátbavágott, de valamiért, mert a fia ott van nem vitték.
"mert a szomszédnak joga van megtagadni"
Ha ez így lenne, senkit nem ítélnének el soha, nem gondolod? :)
A gyanúsítottat, tanút, szarértőt(!) *beidézik* és nem csak felkérik, hogy menjen be. Ha nem megy, akkor előállítják.
Ez nem fakultatív.
"3. Pár markos legénnyel jól elveretni"
ez jár legközelebb
csak ismeretségi kör kell (annak a sok sok zaklatottnak biztos van sok ismerőse is)
nem kell megverni, csak megfenyegetni, öten-hatan odamennek éjszaka, kicsit elbeszélgetnek vele, lecsitítgatják a megfelelő módszerekkel hogyha rendőrt akar hívni vagy más miatt nyavalyogna.. csak meg kell találni az alkalmas embereket
minden embert meg lehet félemlíteni, nekik hiába hajtogatja a jogait, ez sem mindenható (főleg ha nem is teljesen normális, biztos haverjai sincsenek, nem tud segítséget kérni)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!