A végrendelet érvényes így?
636. § (1) Az örökhagyó végrendeletében egy vagy több örököst nevezhet.
(2) Örökös az, akinek az örökhagyó az egész hagyatékát, illetőleg annak meghatározott hányadát juttatja.
(3) Kétség esetében örökös az is, akinek az örökhagyó az egész hagyaték értékének jelentős részét tevő meghatározott egy vagy több vagyontárgyat juttat, ha az örökhagyó feltehető akarata szerint a részesítettnek a hagyatéki terhek viselésében is osztoznia kell.
***
644. § Két vagy több személynek bármilyen alakban ugyanabba az okiratba foglalt végrendelkezése érvénytelen.
645. § (1) Az örökhagyó olyan végrendeleti intézkedése, amely szerint az örökségben vagy annak egy részében valamely eseménytől vagy időponttól kezdve az eddigi örököst más váltja fel, érvénytelen. Az elsősorban nevezett örökös halála esetére történt örökösnevezés azonban mint helyettes örökösnevezés megáll, ha annak feltételei megvannak.
(2) Ez a rendelkezés nem zárja ki a feltételtől vagy időponttól függő hagyományrendelést. Az, aki a hagyomány tárgyát megszerezte, azzal - a feltétel vagy időpont bekövetkezéséig - sem élők között, sem halál esetére nem rendelkezhet. A hagyomány tárgyául szolgáló ingatlanra az ingatlan-nyilvántartásban elidegenítési és terhelési tilalmat kell bejegyezni. Ez a rendelkezés harmadik személy jóhiszemű és ellenérték fejében szerzett jogát nem érinti.
646. § Annak örökössé nevezése, aki az örökhagyó halálakor még meg sem fogant, érvénytelen.
647. § (1) Az érthetetlen, lehetetlen vagy ellentmondó feltétel érvénytelen. A feltétel érvénytelensége azonban a végrendeleti rendelkezés érvényességét nem érinti, kivéve ha megállapítható, hogy az örökhagyó a rendelkezést a feltétel nélkül nem tette volna meg.
(2) A jogellenes felfüggesztő feltételhez kötött végrendeleti részesítés érvénytelen, a jogellenes bontófeltételt pedig nem kell figyelembe venni.
648. § A cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló személy végrendelete érvényes, ha a gondnokság alá helyezés oka a végrendelkezés idején már megszűnt.
649. § (1) Érvénytelen a végrendeleti rendelkezés, ha
a) az örökhagyó tévedett nyilatkozata tartalmában, vagy ilyen tartalmú nyilatkozatot egyáltalán nem akart tenni;
b) az örökhagyót annak megtételére valaminek a téves feltevése vagy valamely utóbb meghiúsult várakozás indította;
c) az örökhagyót valaki jogellenes fenyegetéssel vagy tisztességtelen befolyással bírta rá az intézkedésre; feltéve mindegyik esetben, hogy az örökhagyó a rendelkezést különben nem tette volna meg.
(2) Az érvénytelen rendelkezés érvényes lesz, ha azt az örökhagyó utóbb a végrendeletre megszabott alakban jóváhagyja.
Köszönöm a paragrafusokat!
Tehát mivel nincs hely ezért érvénytelen!!!!
Ezt 100%-ig nem lehet kijelenteni, a gyakorlat ugyanis összetettebb, mint ami így a törvényből kiolvasható. Mint mondtam már korábban, erre vannak BH-k.
Tanulmány is van róla: [link]
Azt, hogy a végrendelet alakilag érvényesnek számít-e, vagy nem, kizárólag egy jogász tudja eldönteni, HA LÁTJA. Az itteni találgatások elvihetnek az erdőbe! A polgári jogban nagyon erősen él a favor testamenti elve, vagyis, hogy a végrendelet érvényességét a végsőkig igyekeznek fenntartani.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a végrendelet érvényes, hanem azt hangsúlyozom, hogy NE A FÓRUMON várd a végső segítséget, mert itt - ha jól értelmezem - sok pénzről van szó. Talán megér egy ügyvédet, nem? De persze te tudod.
Mindenesetre arra az eshetőségre is fel kell készülni, hogy mi van, ha érvényesnek veszik a végrendeletet?
Ebben az esetben több kérdés is felmerül, pl. az összhagyatékhoz képest ennek az ingatlannak mekkora az értéke? Kitagadás volt-e/lehetett-e? Ha nem, akkor felmerül-e kötelesrész igényetek nektek, a törvényes örökösöknek. (Ha matematikailag esetleg nem is, akkor is jelentsd be, aztán vagy sikerül, vagy nem!!)
Pont ilyen ügyünk volt múltkor, és támadni nem lehetett a végrendeletet (pedig látszólag ott is lehetett volna), de a kötelesrészt-igény alapján mégis meglett az ingatlan fele, ami azért nem mindegy!
Ja, és vedd figyelembe, hogy kiskorú örökös ellen menni amúgy is egy bonyolult dolog. Különösen, ha esetleg megállapítják közte és a szülei (vagy egy szülője - a testvéred) közötti érdekellentétet.
Akkor belép a gyámhatóság, ne adj' Isten még gondnokot is rendel...
Szóval nem azt mondom, hogy hagyd a dolgot annyiban, mert semmiképp se! Csak át kell gondolni, és hozzáértővel kell konzultálni. Legalábbis ezt javasolom, aztán persze úgy csinálod, ahogy akarod. :)
Igen, az még nem minden, hogy a paragrafusokat megtalálod. Egyrészt azokat néha nagyon nehéz értelmezni, másrészt meg van ugye kialakult gyakorlat, szubjektív elem, stb.
És valóban, a közjegyzőn is múlik.
De egy ügyvéd az azért máshogy áll a dologhoz, mint egy laikus, és lesz terve arra is, ha nem lenne érvénytelen. Csak ezt lehet tenni.
Jól tetted, hogy ügyvédhez mentél. De azért gondolom megbízni csak egyet fogsz, nem? :D Elég fura lenne három ügyvéddel odaállítani a hagyatéki tárgyalásra. :D
Családi ügyvédi irodában voltam, épp együtt volt az ügyvéd "klán" és együtt nézegették a végrendeletet, de csak egy lesz ott a hagyatékin :-)
Pár hét és kiderül, kell-e B terv. 3 éve az eladott lakásom árából lett kitörlesztve anyám lakáshitele, amiről hivatalos ügyvéddel írt szerződés is van, ezért döbbentett le ez a végrendelet létezése, ami alaposan megbonyolítja a dolgokat.
Azt valószínűnek tartom, hogy valamit kapsz a lakásból a legrosszabb esetben is.
A (számodra) legjobb esetben meg ugye érvénytelen a végrendelet.
Köszi a segítséget, reménykedjük az utóbbiban! Mert akkor nem kell eladni a lakást ahhoz, hogy mindenki jól járjon.
(Küldtem privit)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!