Itt miért írnak bosszút mikor a valós inditék az lehetet hogy a további verések elmaradjanak? Vagyis ráíllik az önvédelem hisz csak így volt esélye. Vagy a folyamatos verések esetén a jog külön tárgyalja veréseket valahányszor új lesz a

Csaláon belüli erőszak esetén az életveszély folyamatos és közvetlen, legalábbis ha az igazságot a szó természettudományok korrektségű értelmében vesszük.

Hogy a jog itt elvileg szembeköpi magát, az előttem sem kérdés, de ennek az oka az lehet szerintem, hogy a jog a rögvalóság kifejezetten hétköznapi nehézségei miatt köt elvtelen kompromisszumokat. Az országot elárasztó szegénység és a múltból örökölt traumák miatt a legtöbb családon belüli probléma csak nagyon nehezen nyomozható, tisztán lenyomozható tárgyi részletek nélkül pedig nagy a visszaélés, a fabrikált ügyek veszélye.

Ez persze nem segít a konkrét megtörtént ügyek áldozatain, akik folymatosan valós életveszélyben és elvileg valóban folyamatos önvédelmi helyzetben vannak.

Csak hogy egy gyerek szemszögéből leírjam:

Gyyerek számára a családon belüli erőszak értelmezhetetlen. Még azzal is csak töredékesen adom vissza felnőtt ember számára, ha az emberrabláshoz hasonlítom. Az egyetlen valós hasonlat legfeljebb a scifik világából vehető. A családon belüli erszak egy gyereknek olyan, mintha én egyszer csak arra ébrednék, hogy büdős, nyálkás földönkívüliek elraboltak, ismeretlen bolygón ébredek, ahol még a fizika törvényei is mások, a nehéz tárgyak könnyűek, a könnyűek nehezek, minden pont ellentétes irányba mozog stb, minden kiszámíthatatlan, lehetetlen szökni.

Nyilván ha ellopom a földönkívülek hajóját és hazatérek a földre, nem fognak a földön megbüntetni, még akkor sem, ha eközben kárt tettem elrablóimban.

Érdekes lenne persze konkrét és valós jogesetet nézni, valami megtörtént hajótörés jut eszembe, ahol az utasok lakatlan szigetre kerültek, a legerősebb férfi rabszolgasorsba hajtotta a nőket, akik eltették láb alól és hazatértek.

Egy gyerek a 90-es években nem tudott valós segítséget kérni családon belüli erőszak esetén az esetek nagy részében, akkoriban ez a téma úgyanis lényegében tabu volt. Lehetett róla beszélni, de a kivérzett államigazgatás gyakorlata az volt, hogy lényegében otthon maradt a gyereket az eljárás alatt , aki így nyilván eleve bele sem foghatott semmiféle hivatalos ügybe.

Ma a téma elvileg kevésbé tabu, a gyerekvédelem és a gyámügy viszont -- más okból tán, de hasonlóképpen -- ma is kivérzett állapotban van. Emellett még a megelőzés is nagyon ki van vérezve, az ország társadalma végletesen kettészakadt, mindehhez meg hozzátesz a lakhatási fasizmus is: néplakhatáspolitika régóta nincs.

Azt akarom íírni, hogy a kérdésed valós súlyú. Nyilván emberrablás során enyhébben mérlegelik, hogy jogosan ütöttem le az emberrablót az adott pillanatban. Folyamatos voltt a veszély és kész. Itt a jog azért meg tudja oldani, hogy ne számítson minden hipotetikusnak, erőltetetten, életszerűen ködösnek.

Az, hogy a családon belüli erőszak esetében más a helyzet, az szerintem nem elvi okra vezethető vissza, hanem a nehéz nyomozhatóságra. Emellett meg még mindig benne van a levegőben a szétszakadt trsadalom ügye. Egy teljesen szétszakadt társadalomban a csaldon belüli ügyek naagyon nehezen hozzáférhetőek. A jog elvileg a kiszámííthatóságot próbálja védeni, menthetetlenül szar eredménnyel. Eleve a rendszerváltáskori ,,nagy triázsnak'', a társadalom teljes kettészakításának sem lett volna szabad bekövetkeznie, de valójában a társadalom már korábban is félelemetesen atomizált volt.

A felmentésnek örültem, egy más okból.

Bár a jog lopásnak nevezi ezt, de a köznyelv a nagy traumatikus behatású lopásokat rablásnak nevezi. Ezt kár is lenne kárhoztatni, pl. fülbevaló kitépése olyan traumamatikus behatás, hogy a köznyelv nyilván korrekt módon használ itt más szóhasználatot, mint a jog.

A Kolosi téri motoros rablók rablók voltak ebben a köznapi értelemben, nem tolvajok. Röhögve, az áldozatot a szeme láttára végletesen megalázva vették el zsákmányukat, valószinűleg élethosszig tartó traumát okozva.