Még nem volt hagyatéki tárgyalás, de már al van adva a
ház, nem tudok eligazodni a jogban, valaki elmagyarázná
hogy van ez?
Figyelt kérdés
Meghalt apám. Apám lakott egy családi házban Anyámmal. Úgy tudom, ez a családi ház Anyám nevén van/volt bejegyezve a földhivatalnál. Ezen kívül Apámnak volt egy lakása, ami üresen áll, mindig úgy hallottam hogy ehhez viszont Anyámnak nincs semmi köze?. Van egy terstvérem. A hagyatéki tárgyalás még nem volt meg, bár már legalább fél év is eltelt. Anyám kitalálta, hogy eladja a házat, mert nem fog tudni benne egyedül lakni, és vesz belőle 2 lakást, egyiket én nevemre, másikat testvérem nevére. Csak őszintén engem kihagytak mindenből, Anyámmal nem vagyok jó kapcsolatban. Ez így jogszerű volt? Csak kicsit fura, hogy már Anyám ilyen szinten rendezgeti az öröklést, és semmi törvényes dolgot én nem láttam belőle.
A túlélő házastárs megkapja az őt megillető részt, míg a közös vagyon másik része az elhunyt hagyatékába kerül, amelyet az öröklési jog rendelkezései alapján osztanak meg.
Egy gyerekrészt szoktak kapni az új Ptk. szerint a túlélő özvegyek, és az utoljára közösen használt ingatlan haszonélvezetét. De itt nincs ilyen, mert az utoljára közösen használt ingatlan eleve az édesanya tulajdona.
Abban lehet valami, hogy az ingatlanból (ami az apa nevén van) kap egy gyerekrésznyit, ezt a közjegyzőtől kell megkérdezni.
2022. szept. 5. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
12/20 A kérdező kommentje:
Nem volt házassági szerződés.
Az Anyámé volt ezelőtt is, csak akkor egy sokkal kisebb ház volt, azt lebontották, vettek fel hitelt, amit ketten fizettek vissza és úgy épült a mostani ház.
2022. szept. 5. 21:07
13/20 anonim válasza:
#12 Akkor anyádnak magyarázkodnia kell majd a hagyatéki tárgyaláson rendesen...
2022. szept. 5. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
14/20 anonim válasza:
Kérdező, ennek nincs jelentősége. Ha válnának, akkor lenne, mert a faterod követelhetné a házba betett hitel értékét. De itt nem válás van, hanem öröklés. És főleg nincs jelentősége, ha az anya eladja a házat és az értékéből nektek vesz lakást.
2022. szept. 5. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
15/20 anonim válasza:
#14 Nagyon nem mindegy, hogy örökölsz valamit a szüleidtől, vagy anyád vesz egy lakást a te nevedre! Egészen más az adó és illeték vonzata!
2022. szept. 5. 21:20
Hasznos számodra ez a válasz?
16/20 A kérdező kommentje:
Oké, köszönöm a segítséget! Bár rossz a viszony, tudom hogy szándékosan nem akar átbaszni, de az a gond, hogy az ügyek intézésében a testvérem pénzéhes felesége segítkezik neki nagy nagy örömmel. Így attól félek az a szuka vesz a végén 2 lakást a saját nevére Anyám pénzéből, igazából bármit kinézek belőle, volt is már régebben próbálkozása örökség megszerzésére.
2022. szept. 5. 21:25
17/20 anonim válasza:
#15, te valahol nagyon el vag tévedve. Szép is lenne, ha a férjem meghalna, és a nevemen lévő ingatlant a 2 kölyköm megörökölné? Te még mindig nem érted, hogy nem válnak és vagyonmegosztanak, hanem öröklés történt? Élő ember után márpedig nincs öröklés.
2022. szept. 5. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
18/20 anonim válasza:
Kérdező, ˇ#13 és #15 hülyeségeit ne hidd el..
2022. szept. 5. 21:54
Hasznos számodra ez a válasz?
19/20 anonim válasza:
#17 "Az Anyámé volt ezelőtt is, csak akkor egy sokkal kisebb ház volt, azt lebontották, vettek fel hitelt, amit ketten fizettek vissza és úgy épült a mostani ház."
Tényleg nem érted, hogy az elhalálozott részben tulajdonosa volt a háznak? Teljesen mindegy, hogy kinek a nevén volt, közös szerzemény, tehát a hagyaték részét képezi. Az eljárás során majd megállapítják, hogy mekkora része volt benne.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!