A munkavállaló hány nap szabadsággal rendelkezhet egy éven belül?
Elvileg a felével a mundahely rendelkezik.
Ha meg leállás van nyáron - ez a leggykoribb ok -, akkor vagy fizetett vagy fizetetlen szabadságot választhatsz.
Kérdező a törvény szerint 7 munkanapról dönt a munkavállaló szabadon, de különleges okok miatt abba is lehet beleszólása a munkaadójának. Azonban ettől el lehet térni a munkavállalóval kötött szerződésben, tehát rád első sorban az vonatkozik amit aláírtál.
"A szabadság kiadása a munkáltató joga és kötelezettsége, a kiadás előtt azonban a munkáltatónak meg kell hallgatnia a munkavállalót. A szabadságot úgy kell kiadni, hogy annak tartama legalább tizennégy összefüggő naptári napot elérjen, de ettől az előírástól a felek közös megegyezéssel eltérhetnek. A munkaviszony első három hónapját kivéve a munkavállaló jogosult arra, hogy hét munkanap szabadságot – év közben kezdődő munkaviszony esetén ennek arányos részét – legfeljebb két részletben a kérésének megfelelő időpontban adjon ki a munkáltató. ...
A munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdek vagy a működését közvetlenül és súlyosan érintő ok esetén a szabadság kiadásának közölt időpontját módosíthatja, illetve a munkavállaló már megkezdett szabadságát megszakíthatja. A munkavállalónak a kiadás időpontjának módosításával vagy a megszakítással összefüggésben felmerült kárát és költségeit a munkáltató köteles megtéríteni. A szabadság megszakítása esetén a szabadság alatti tartózkodási helyről a munkahelyre és a visszautazással, valamint a munkával töltött idő a szabadságba nem számít be. A szabadság kiadásának fenti szabályaitól kollektív szerződés bármely irányban eltérhet."
“ A munkavállaló hány nap szabadsággal rendelkezhet egy éven belül?”
Egyel sem. Szabadság kiadása a munkáltató kötelezettsége, a munkavállaló nem vehet ki vagy rendelkezhet a szabijával, viszont a munkáltató köteles a munkavállaló 7 napnyi szabadságát max 2 részletben a munkavállaló kérésének megfelelően kiadni. Vagyis, ha kértél eddig 2 alkalommal 1-1 napot, akkor a maradék 5 napot nem köteles a te kérésednek megfelelően kiadni.
Fordítva meg nem mûködik: olyan nincs, hogy a munkáltató szabira akar küldeni, de te nem akarsz menni
60. A szabadság kiadása
122. § (1) A szabadságot - a munkavállaló előzetes meghallgatása után - a munkáltató adja ki.
(2) * A munkáltató évente hét munkanap szabadságot - a munkaviszony első három hónapját kivéve - legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni. Ennek során a 121. § megfelelően irányadó. A munkavállalónak erre vonatkozó igényét legalább tizenöt nappal a szabadság kezdete előtt be kell jelentenie.
(3) * A szabadságot - eltérő megállapodás hiányában - úgy kell kiadni, hogy a munkavállaló naptári évenként egy alkalommal, legalább tizennégy egybefüggő napra mentesüljön a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettsége alól. E tekintetben - a szabadságként kiadott napon túl - a heti pihenőnap (heti pihenőidő), a munkaszüneti nap és az egyenlőtlen munkaidő-beosztás szerinti szabadnap vehető figyelembe.
(4) A szabadság kiadásának időpontját a munkavállalóval legkésőbb a szabadság kezdete előtt tizenöt nappal közölni kell. *
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!