Örökösödés visszautasítása így?
"Ha az örökös visszautasítja az örökséget, akkor úgy kell tekinteni, hogy az örökhagyó utáni öröklésből kiesett. A kiesés azt jelenti, hogy őt az öröklésnél figyelmen kívül kell hagyni és az öröklés rendjében soron következő örökös fog örökölni, akinek természetesen szintén joga van visszautasítani az örökséget.
A visszautasítás nem terjed ki azon az ágon lévő hozzátartozókra, ahol az örökös van. Így, ha az örökös visszautasítja az örökséget, ez nem jelenti, hogy az ő leszármazója (pl. gyermeke) is automatikusan kiesik az öröklésből, ha a törvényes öröklés szabályai szerint a leszármazó a következő az örökhagyó utáni öröklési rendben."
Ahogy a 3-as írja: a Gyámhivatal fogja eldönteni. Ha negatív a vagyon, vagy bármilyen okból nagyon hátrányos lenne, a Gyámhivatal is a visszautasítás mellett fog dönteni.
Ha viszont neked simán nem kell, de amúgy gazdagodást jelentene a gyereknek, akkor a Gyámhivatal a gyerek nevében el fogja fogadni, és te leszel a kezelője, emiatt pedig érdemes meggondolnod, tényleg vissza akarod-e utasítani. (Kivéve persze, ha az ok a fentebb írt, mert akkor egyértelmű.)
Nincs semmiféle gyámhivatal!
A gyermek NEM lesz örökös.
De bizony az örökhagyó unokája lesz az örökös és belép a gyámhivatal. Anyukám halálakor visszautasítottam az örökséget mert több volt a tartozás mint maga az örökség. Be is jelentkezett a gyámhivatal és rendeltek ki egy hölgyet a fiam öröksége védelmében, aki alaposan kivizsgálta az ügyet, hogy "ne kótyavetyéljem el" a gyerekem örökségét.
Végül jóváhagyták a viszautasítást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!