Mit tehetnék? Ha a jövőben úgy alakulna, akkor ki tudnám tenni a házból édesapám feleségét?
Édesapám összeházasodott 2-3 éve egy nővel, ami által eléggé megváltozott a kapcsolatunk.
A nő burkoltan megpróbált kitúrni saját házamból és sikerrel is járt, ugyanis már nem élek otthon egy ideje.
Ha néha hazamegyek érezteti velem, hogy semmi keresnivalóm ott.
Édesapámnak én vagyok az egyetlen gyermeke. Közös gyermekük nincs és nem is terveznek.
21/N
Egy ajándékozási szerződés nem nagy dolog, párom most intéz egy ilyet éppen, 30.000 az ügyvédi költség és nem kell fizetni illetéket (csak valami 6600 Ft-ot a Földhivatalnál).
Beszélj a helyzetről a nagyszüleiddel, kérd meg őket arra, hogy ajándékozzák neked a tulajdonrészüket (apád haszonélvezeti joga megmarad, így az ő lakhatása továbbra is biztosítva van). Ha apád meghal, megszűnik a nőnek a jogalapja az ott lakáshoz és tulajdont se kaphat majd (amit kapna, ha bármelyik nagyszülő halála megelőzi a fiukét és így az örököl).
Ha neked szánták amúgy is a házat, nincs okuk nem belemenni ebbe.
"A nő burkoltan megpróbált kitúrni saját házamból és sikerrel is járt"
Az sohasem volt a te házad, csupán ott laktál.
Gyaníthatóan a papád sem haszonélvező a valóságban, csak a te mesédben.
Mivel az a nő már feleség is, birtokon belül van is van és dörzsöltebb mint te, nem hinném, hogy valaha is ki tudnád tenni.
Viszont tanulhatsz belőle, hogy hogyan lehet munka és pénz nélkül házhoz jutni.
Hiába kapod itt a jótanácsokat.
Basszus, még egy nem fizető, rosszhiszemű albérlőt sem tudsz kitenni csak hosszú évek idegőrlő munkájával és sok-sok pénzzel.
Egy teljesen legálisan ott lakó feleséget meg az életben nem teszel ki, ha ő nem akarja.
Amúgy mi a különbség közted és a feleség között??
Mind a kettőtöknek másvalakinek a tulajdona kell.
Ahogy #26 írta, innen nem fogsz tudni pontos tanácsot kapni.
Ahogy nekünk is szem előtt kell tartani, hogy csak félinformációkat kapunk az ügyről. Még az is lehetséges hogy éppen a kérdező az aki rosszul áll a helyzethez és csak nekünk van az leírva, hogy az apa az aki miatt rossz a kapcsolatuk - nem tudhatjuk.
Kérdező
Az első hogy tisztázd a tulajdoni helyzetet, mert ahogy más már írta, általában az idős emberek hagyják meg maguknak a haszonélvezetet és a tulajdont adják át az ingatlanon. de persze lehet hogy itt fordítva van, hiszen nem ők laknak a házban.
A második, hogy a ház a tulajdonosáé egészen addig amíg meg nem hal és örökség nem lesz belőle. Tiszteletben kell tartani a tulajdonos döntését akkor is ha nem tetszik vagy rossz. te sem örülnél ha más akarná eldönteni hogy mit tegyél a számítógépeddel, kocsiddal csak mert esetleg majd valamikor örökli tőled.
Ahogy már írták, az öröklésnél meghatározott szabályok vannak. A házastárs a házasság alatt keletkező vagyon felének eleve a tulajdonosa. vagyis ha van közös bankszámlájuk, akkor a fel az övé, ha az elmúlt 2 évben vettek kocsit, a fele az övé akkor is ha nem az ő nevén van. A másik fele lesz az örökség és mindaz ami a házasság előtt lett a másik tulajdona, mint a ház.
Az örökségben a feleség éppen olyan örökös lesz, mint te, a gyerek. Kettőtök között oszlik el az örökség. Kivéve a közösen lakott ingatlant, mert azt te öröklöd, viszont a feleség haszonélvezeti jogot kap rá és élete végéig használhatja. ha tehát édesapád tulajdona a ház, akkor a felesége fogja tudni használni, mindegy hogy a te neveden lesz.
Ha a nagyszüleid tulajdona a ház, akkor lehet élni azzal amit már javasoltak. Lehet neked ajándékozni, a nevedre íratni, végrendeletben rád hagyni stb. - ehhez kell az ügyvéd, de csak ha a nagyszüleid is ezt akarják. Az nem feltétlenül indok a gyereküket kihagyni az öröklésből hogy nem vagy jóban a feleségével. Te is azt írod hogy alig találkozol apáddal - lehet hogy csak te hiszed hogy rossz neki ez a házasság.
"Édesapámnak csak haszonélvezeti joga van."
Így apád dönti el, hogy ki lakhat a házban, még téged is kivághatna, ha ott laknál.
"apádtól meg a felesége a felét."
Tévedés!
A túlélő házastárs az utolsó közösen lakott ingatlanból nem örököl semmit, csak haszonélvezeti jogot szerez, minden egyéb ingó- és ingatlan vagyonból egy gyereknyit örököl.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!