Kinek volt igaza, a rendőröknek vagy nekem?
Épp akkor értem haza, még a lépcsőházban voltam, a postaládáknál, mikor a bejárati ajtón kopogott meg integetett két rendőr. Mikor megláttam, hogy rendőrök nem engedtem be őket, becsuktam a postaládát, és indultam volna föl. Közben valakihez kapuztak, és új jöttek be, és kérdezte az egyik, hogy letörtek volna a műkörmeim, ha kinyitom? Mondom nem, de jogom van eldönteni, hogy kit engedek be oda, ahol lakom, és ha nem is igazi rendőrök? (persze nem ettől féltem, már csak azért se akartam beengedni őket) Megmutatták az igazolványukat, megkérdezték a nevemet, és kérték az irataimat. Mondom semmi közük hozzá hogy hívnak, és a személyimet se adom oda, nem csináltam semmi, akkor meg mi jogon kérik el, és különben is dolgom van. És kérdezte az egyik, hogy ugyan mi dolgom van? Mondom nem hiszem, hogy be kell számolnom minden lépésemről, és különben sincs semmi köze hozzá. Csak nem akartak elengedni, végül megmutattam minden létező igazolványomat nekik, és mondták, hogy na, nehéz volt királykisasszony?
Aztán meg mikor vittem le a kutyát, ők pont jöttek ki a mellettünk lévő lépcsőházból, és mikor elmentünk egymás mellett vigyorogtak mind ketten.
Hát engem úgy fölhúztak, hogy az nem igaz. Ilyet csinálhat egy rendőr egyáltalán? Úgy beszélt velem, mintha a seggéből rángatott volna ki...
L/20





"Megmutatták az igazolványukat, megkérdezték a nevemet, és kérték az irataimat. Mondom semmi közük hozzá hogy hívnak, és a személyimet se adom oda, nem csináltam semmi, akkor meg mi jogon kérik el,"
Fennálló törvényeink szerint a rendőr felszólítására köteles vagy igazolni magadat. Mivel ők megmutatták az igazolványukat, tehát igazolták, hogy rendőrök, így te szegtél törvényt, mikor nem akartad megmutatni a személyidet.
Az igazoltatáskor történő ellenszegülés esetén a rendőr fizikai erőszakot is alkalmazhat. Vagyis tényleg örülhetsz, hogy megúsztad anélkül, hogy meghasaltattak volna a lépcsőház közepén.





Miféle munkaruhában voltak és honnan láttad, hogy rendőrök?
Kicsit össze-vissza beszélsz.










Örülj, hogy nem vittek be.
Talán ha bajban leszel majd talán valaki nem engedi be őket a lépcsőházba, hátha nem tudnak rajtad segíteni.
Itt nem az a kérdés, hogy be kellett volna engedned őket vagy sem, mert beengedi őket más ha te ilyen vagy.
Itt az a baj, ahogyan viselkedtél. Reméljük nem nagy bajban volt valaki és te hátráltattad őket.
A rendőr is ember. Ő is megmondhatja a véleményét, mint te. Miért lennél te különb akárkinél is???





A rendőröknek.
Míg te kekeckedsz az ajtónál, valakit pedig a legfelső emeleten nagy késsel kergetnek körbe a lakásában.
Kívánom neked, hogy legközelebb te hívjad életveszélyben a rendőröket, és egy más lakó szórakázzon velük a kapuban!





" Úgy beszélt velem, mintha a seggéből rángatott volna ki... "
Ha te úgy szólítottad meg ne is várj mást:-)










Valószínűleg nem a te korosztályodnak szólt, mert akkor azt tették volna ki, hogy a herbáltól 20 évesen hogyan megy el az eszed.
Csinálták a dolgukat és kész. Nagyon - senki - nem pártol itt téged, de persze neked van igazad.





Kérdező cigány vagy?
-még ha ezt moderálni is fogják megkérdezem-
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!