Ellopták az autómat, a rendőrség szerint ez nem bűncselekmény. Hová lehet fordulni?
Nemrég ellopták az autómat. Tudom ki volt, tudom hol lakik, azt is tudom hol van a kocsi. Természetesen feljelentést tettem, és mindezt elmondtam. Azt is hozzátettem, hogy tudomásom van róla, hogy ez a bűnbanda szoros kapcsolatban áll a rendőrséggel, és minden ilyen ügy nyomtalanul lezáródik, nem szeretném ha most is így történne.
2 nap múlva jött a határozat, hogy lezárták az ügyet, mert bűncselekmény nem történt.
Mit lehet ilyen esetben tenni?
Valamit jó lenne, mert nem szeretnék börtönbe kerülni amikor a nevemen lévő autóval kirabolják a következő dohányboltot, vagy elütnek valakit.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Szerintem megállapítható, mert az autóm másoknál van, akaratom ellenére. Szerintem kár is bekövetkezett, mert több millió forintot ért az autó.
"Szerintem az már önmagában is elkövetési magatartás, hogy valaki a másik engedélye nélkül, akarata ellenére egy telepen tartja annak az autóját, ahová amúgy akarata ellenére vitték, egy traileren."
Hát qrvára nem!
Azt se tudod, mitől a lopás lopás, és itt vernyákolsz, arról, amihez nem értesz?
Véleményt mondasz rendőrökről - nulla szakismerettel - , akik tőled sokkal jobban ÉRTENEK a bűncselekményekhez, mit te valaha fogsz?
NEM BMEG!
A lopás alapfeltétele a célzat : Jogtalan haszonszerzés, (sajátjaként rendelkezés) aminek fenn kell állnia még az elkövetés előtt. Ezt a célzatot BIZONYÍTANI kell a hatóságnak, (és nem BEMONDÁSRA ELHINNI), különben nincs ügy.
"Szerintem az már önmagában is elkövetési magatartás, hogy valaki a másik engedélye nélkül, akarata ellenére egy telepen tartja annak az autóját,"
Csak nem a lopásé.
A lopáshoz ez kevés. Pont a célzat hiánya miatt.
Még jó, hogy nem "szerinted" lesz egy cselekmény bűncselekmény.
Teljesen jogszerű volt a rendőrség határozata.
De tegyél csak panaszt az ügyészségen (hátha akkor megnyugszik a nyavalygó lelked) , de onnan ugyanezt fogod megkapni.
Mert - veled ellentétben - ők is tudják, mi a lopás.
És mi nem.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Szerintem az már önmagában is elkövetési magatartás, hogy valaki a másik engedélye nélkül, akarata ellenére egy telepen tartja annak az autóját, ahová amúgy akarata ellenére vitték, egy traileren. Hónapok alatt derítettem ki, hogy hol a kocsi."
Már hónapok óta nincs meg az autód, de csak most jutott eszedbe, hogy feljelentést tegyél?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Mi kell ahhoz, hogy egy ellopott autót a rendőrség valóban autólopásnak minősítsen? Most tényleg nem kötekedni akarok, csak szeretném tudni, hogy ha esetleg tőlem lopják el az autómat, akkor mit kell tennem, mondanom, hogy tényleg foglalkozzon vele a rendőrség.".
Neked semmit. A feljelentésen kívül.
Ha a feljelentésed alapján elrendelik a nyomozást, akkor onnantól a rendőrség dolga.
Az adatgyűjtés, esetleg kihallgatás és egyéb háttérmunka alapján bizonyítást nyernek a lopás Btk - ban írt tényálláselemei (idegen dolog elvétele, eltulajdonítási célzat fennállása) akkor lehet felelősségre vonást kezdeményezni az ügyésznél.
Ha viszont nem állnak meg a feltételek, akkor van a megszüntető határozat.
A 31-es nagyon hülye :D No comment...
Nem szoktam másnak rosszat kívánni, de szívből kívánom, hogy a te kocsidat is lopják el, és szarja le a rendőrség. Te idióta... :D
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"amúgy látom mennyire értenek a rendőrök a bűncselekményekhez. Ezúttal is kiváló munkát végeztek. A helyi bűnszervezet meg tovább sanyargatja az embereket"
Tényleg nem bírod felfogni a sutyerák agyaddal, hogy nincs bűncselekmény az ügyedben, mert nem bizonyított a célzat?
És nem, az nem bizonyíték, hogy "lopott" autók vannak a feltételezett elkövetők birtokában.
A rendőrök nem csodarendőrök, csak szabályok szerint járnak el, amit a másik oldalnak viszont nem kell betartania.
De menő vagy már egy anonim oldalon :D Gyanúsan sok hülyeséget írsz...hogy nem tehetek úgyse semmit, az autólopás amúgy sem bűncselekmény, és én vagyok a hülye sutyerák amiért szólni mertem...csak nem felismerted a sztorit és érintett vagy?
Vállalnád névvel, címmel, arccal, hogy nem bűncselekmény más autóját a tudta nélkül, trailerrel, ismeretlen helyre szállítani és oda azt bezárni? Tehát akkor azt mondod, hogy ha én is ellopok egy kocsit, abból baj nem lehet, ugye?
Attól tekintsünk el, hogy én kinyomoztam a csodarendőrök helyett(!), hogy kik lopták el, és hol a kocsi...csak oda kéne menniük és elhozni. De vajon miért nem hozzák el? Erre is tudod a választ? Várj, kitalálom! Fogadjunk azért, mert ez nem bűncselekmény, csak vigyáznak ezek a kedves bűnözők az autómra. Lehet magától ment oda a kocsim, csak úgy üdülni...nem?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#35: Akkor tényleg nem értem. A kérdezőt kioktatod, de ő is ezt tette. Mi volt az ő esetében a probléma és mitől lehetne más esetében is gond, hogy elutatítsák? Ha valaki kimegy az utcára és csak a hült helyét találja az autójának, akkor hogy tudja bizonyítani, hogy szándékosan vitték el? Véletlenül nemigen lehet ilyet csinálni. És én hogy szerzek bizonyítékot? Az nem a rendőrség dolga begyűjteni?
Egyáltalán mi alapján dönt úgy a rendőrség, hogy egy ilyen esetet elutasít?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!