Kezdőoldal » Politika » Rendőrség » Fehér Tamást mi késztette...

Fehér Tamást mi késztette arra, hogy beismerjen egy több mint 24 éve elkövetett gyilkosságot?

Figyelt kérdés

dec. 17. 11:53
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:
100%

Ő maga mondta el egy letartóztatásban lévő cégtársának, akit vádegyezség fejében kiengedtek. Az általa elmondott történetben nem ő volt a tettes, hanem a tanya tulaja, aki már nem él.

Hogy miért most mondta el, azon kívül hogy a cégtársát kihozza a börtönből? A tanyát a tulajdonos 2021-es öngyilkossága után az örökösök eladták, és az új tulajdonosok felújítási munkákba kezdtek. F János erről biztosan értesült, és gondolt arra hogy előkerülhet a holltest, amit be is fognak tudni azonosítani, és eljuthatnak hozzá is a rendőrök. Így egyrészt hasznot is húzott az információból, másrészt a hatóság félrevezetése miatt tanuként hallgatták ki az úgyben, nem gyanusítottként, tanuvallomás pedig nem használható bizonyítékként az eljárásban. Tehát meg is szabadult a titkától következmények nélkül. Magyarán elébe ment a dolgoknak, mert úgy gondolta egyébként is előkerülne a holttest. Elég agyafúrt bűnözőnek tűnik..

dec. 17. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 A kérdező kommentje:
Mondjuk nem tartok valószínűnek egy olyan felújítást ahol szétvernének egy alig 25 éves aljzatbetont.
dec. 17. 15:55
 13/16 anonim ***** válasza:

#12

Lehet le akarták dózerolni a teljes épületszárnyat, mert az a melléképület valami esztergályos műhelyhez tartozott. Nyilván akkor előkerültek volna a maradványok.

dec. 17. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 jpeacefuler ***** válasza:
100%

Az is bőven elég a súlyos büntetés kiszabásához, hogy megölte azt a kisgyermeket, de hogy még ügyeskedik is evvel 24 év után.....

Aljas ember.

dec. 17. 18:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:

Ettől az embertől bármi kitelik, a Tailor Bútor nevű cégéről az alábbi véleményeket lehet olvasni:


"Rendeltem egy kinyithatós ANDROMEDA kanapét.A szállító nem akarta kicsomagolni,hogy megnézzük,hogy nem hibásan hozta. Ordított velem,hogy ő erre nem ér rá,és már fogta és el is akarta vinni a kanapét becsomagolt állapotban. A számlán ott van rajta,ha nem bontjuk ki,nincs garancia.Mondtam,hogy akkor nem fizetem ki, erre dühösen feltépett egy darabot a nejlonbol,a színe miatt.A többit később én bontottam.Többet nem rendelek ettől a cégtől"


"Senkinek sem ajánlom ezt a rossz (Tailor Bolt) boltot!

Nagyon rossz minőségű. Sérülten küldik ki a megrendelt terméket.

Vissza vittem a sérült bútort, erre nem akarták se a pénzem és még meg fenyegettek (fegyverrel is ).

Hazugok és csalók!"


"Senkinek nem ajánlom, hogy innen rendeljen. Selejtes terméket küldenek és úgy állítják be, hogy a vásárló hibája. Rendeltünk, egy kanapét, aminek gyakorlatig hiányzik a hátulja, csak egy szövet anyagból áll. Nem veszik vissza, mivel nem jeleztük előre, hogy a szoba közepén lesz a bútor. Sajnos 1 csillagnál kevesebbet nem tudok adni, pedig megérdemelnék."


"Rendeltünk egy ágyazható kanapét, amely az első használatkor beszakadt. Legvékonyabb farostlemez az ágy alján, hát kinek gyártják ezeket a kanapékat? Azonnal jeleztük is de a válaszuk kritikán aluli, mi sem természetesebb minthogy a hibásak mi vagyunk amiért használni szerettük volna. Több százezer forintért van egy ócska kanapé amit saját költségen kell megjavíttatnunk. Ez nonszensz. Garancia? Természetesen nincs!

SENKINEK NEM AJÁNLOM AZ ÁRUHÁZAT!

TERMÉK MINŐSÉG 0

PANASZKEZELÉS 0"


"A 62 éves nagyim vett egy kanapét. Mivel azt mondták,hogy nekik nincs számlaszamuk ezért készpénzben kellett fizetnie. A kanapét ki szállították plusz pénzért fel vitte a 3. emeletre a szallitó. A nagyim meg szertte volna nézni a bútort a szállító közölte vele,hogy ő nem várja meg míg át ellenőrzi mivel,ha hibás ő nem foglya vissza szállítani. A Bútor termesztésen hibás volt több helyen szakadt csavarok hiányoztak. Azonnal hívtuk a Bútor boltot egy hölgy vette fel aki közölte,hogy nem fogják vissza adni a pénzt sőt a Bútorert sem jönnek vissza ha annyira szeretnék vigyük vissza mi (önköltségen) amit nem hajlandóak vissza adni amibe bele is mentünk. A nagyim hívott egy szállított, hogy vissza vigye ezt a TÁKOLMÁNYT. A helyszínen azt mondták, vissza utaljak a pénzt ha kedvük lesz hozzá ( hirtelen lett számlázám) a nagyim mondta,hogy mivel készpénzben fizetett így abba is kéri vissza. Meg fenyegeték az ottani ,,szállítók" meg verik meg erőszaklaj meg aláztak. Szóval ennyit a Bútor boltról ha lehet így nevezni."

dec. 17. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 A kérdező kommentje:
Hát ez nem semmi. Lesznek még ebből egyéb hírek is.
dec. 17. 18:57
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!