Mi lesz magyarországgal? Hova költözzünk?
,,Aki a politikusokra vár, egész életében kínlódni fog"
Akkor mi a fenének írunk ki választásokat? Mindenki legyen a maga ura, saját törvényekkel, azt csinál amit akar. Pont az ilyen hozzáállás miatt tart ott az ország ahol, mert mindent letojunk magasról, senkit se akarunk felelőségre vonni. Igenis, a politikus vállalja fel, hogy az ő hibája, ha olyan körülményeket teremt, ami miatt pocsék az átlagemberek élete. Nem az átlagember teremt olyan körülményeket, hogy röhejes fizetésért dologozon. Nem az átlagember teremt olyan körülményeket, hogy sokszor még röhejes fizetésért se tud elmenni dolgozni, hanem a megválasztott politikusok. Addig amíg ezen a felfogáson nem változtatunk, addig ne is várjuk, hogy jobb lesz az ország életszínvonala.
"Én is úgy gondolom, hogy nem a politikusoktól kell remélni, saját magadtól. Aki a politikusokra vár, egész életében kínlódni fog."
Értem. Akkor tőled is megkérdem: miért is tartjuk el a semmirekellő hatalmi elitet?
Legyenek akkor polisok, minden falunak saját törvényhozási, önrendelkezési joga, ne kelljen adózni se az államnak, hanem mindenki arra szánja a pénzét, amit fontosnak ítél.
A hatalommal, kéremszépen, együtt jár a felelősség is, jó lenne már felfogni. Elméletben a politikusok azért vállalják az ország irányítását, mert értenek hozzá. Ők akarták a hatalmat, igaz? Igen. Akkor elviszik a balhét is. Ennyit erről. A piros kezet visszaadtam.
Mint montam, a lehető legtöbb emberrel meg kell értetni, hogy, ha sikerül kirúgni a rablóbandát, akkor NERM KELL FÉLNIÜK a helyi kiskirályoktól se.
És akkor ez az ország is lehet élhető, még akár munkával, szakértelemmel is lehet mkajd a megélhetéshez eleget keresni, lehetnek használható iskolák és ovik és akár még a legsürgősebb műtétre se kell majd fél évet várni.
De CSAK AKKOR.
+++++++++++++
"aki Észak Kóreához hasonlítja az orszgot azzal súlyos bajok vannak."
Igaz, mert ÉK-nak legalább van olyan technikája, amivel nukleáris fegyvert, meg nagyhatótávolságú rakétát tud csinálni. :P :D
( Azt a szintet persze másra is lehetne használni, de az a túltáplált mangalicának magas. Még szerncse, hogy nekünk nincs, mert a stadionpártnak is magas lenne. )
+++
"aki szerint lassan ukrajna, meg némely afrikai putri is előrébb van mint Magyarország az inkább ne akarjon már okoskodni!"
GDP - per capita (PPP):
56. Equatorial Guinea $34,900 2017 est. ( Equatorial Guinea Location: Central Africa, bordering the Bight of Biafra, between Cameroon and Gabon )
...
63. New Caledonia $31,100 2015 est. ( New Caledonia Location: Oceania, islands in the South Pacific Ocean, east of Australia )
...
69. Hungary $28,900 2017 est. :P :D [link]
" "Ha most is a Fidesz nyer akkor itt Észak- Korea lesz körülbelül..." Nem vagyok ugyan a szavazójuk, de szerintem, félrebeszélsz... "
Szerintem is. Kizárt, hoghy néhaány hónap múlva 25 millióan legyünk. :DD
Nemsokára már Szomália is élhetőbb hely lesz ennél, a politikusok gondoskodnak róla...
#1 tényleg nem, mert a Fidesznek hála lassan Észak-Korea is élhetőbb hely lesz ennél.
#3 a stadionoknak is mennyi hasznuk van! Szerencse hogy már Kiskunvalagon és Fosófalván is épült egy, hogy a rongylábú focistáink szökőévente egyszer berúgjanak üres kapura egy gólt.
Kaptad a mínuszodat.
#4 kíváncsi leszek, ha Etiópia is megelőz majd minket, melyik országra fogsz ujjal mutogatni. Te is kaptad a mínuszt.
#5 majd akkor legyen nagy szád, ha 10 éven belül "Észak Kórea" is megelőz minket. Oda is ment egy mínusz.
#10 mert sok a hülyére médiázott agyú narancsbirka. Te komolyan azt hiszed, hogy ezek mind meggyőződéses szavazók? Jaj, a kis naiv :D
#12 nézegess pár gazdasági mutatót, pár afrikai ország már most jobb helyzetben van mint mi. A számok nem hazudnak, a többi hitvita. Bégess csak nyugodtan tovább, hogy Magyarország jobban teljesít. Kaptál hozzá két mínuszt is, hogy jobban menjen a közhelyek pufogtatása.
#17 eddig 1 millió ember költözött el, további 2 millió tervezi, ti meg majd maradhattok egy lepusztult szétrókázott országban és kórusban zenghetitek a kormánypropagandát amíg éhen nem döglötök mind. Nem lesz kár értetek, természetes szelekció.
Tőlem is kaptad a mínuszt, kormányidióta.
#25, az országok GDP-szerinti felosztása ott van, bárki számára hozzáférhető adat. Azok a tények. Hogy te mit hiszel meg mit nem, az a lőtéri kutyát nem érdekli. A többi fröcskölődéseden meg jót nevettem - itt te vagy a legnagyobb hülye az ostoba kormánypropagandáddal amit a szádba adtak. De azért nyugodtan pisálj csak a széllel szembe :DDD
Neked tényleg fölösleges itt bárkire is szót pazarolnod, senki nem ad hitelt a narancsködös demagóg ostobaságaidnak. A te problémáid mellesleg ugyanúgy nem érdekelnek senkit - az imádott kormányodat se.
Nyomtam a mínuszt a nyálfolyós baromságaidra. Oltasd be magad veszettség ellen, nagyon rádfér, addig se ugrálsz itt habzó szájjal.
#31 a politikusok miatt jutottunk ilyen helyzetbe. Akkor ők a hibásak, ez ilyen egyszerű. Rajtuk kívül senki más nem tudná az országot kiszedni a kátyúból, ők pedig meg se próbálják, csak még mélyebbre ássák. Ezek után ne várd, hogy majd mindenki kórusban tapsikolni fog nekik. Jellemző, hogy már csak az ilyen 54%-oshoz hasonló legalja sóhaj suttyó internetbohócok állnak ki mellettük.
#47 akkor elárulnád, igazából mi szükség politikusokra? Csak mert nulla hasznot hoznak, kárt viszont annál többet okoznak. Egyetértek azzal, aki szerint meg kéne szabadulnunk tőlük. Chaingunnal lehetőleg, vagy raksivetővel. Egy füstölgő kráter már nem sok kárt fog okozni a társadalomnak.
sok jót sajnos nem mondhatok, a jelenlegi helyzet alapján nagyon úgy néz ki, 10-20 éven belül beköszönt az államcsőd, majd kicsivel utána az anarchia
a még megmaradt keresőképes emberek mind lelépnek külföldre, ezek híján pedig összeomlik a gazdaság, egészségügy, távközlés és úgy kb. minden
az tehát nem kérdés, hogy anarchia lesz idehaza...a kérdés az, hogy MIKOR...
"Költözz Sziriába, ott egyre kevesebb a migrács, koreaiak meg végképp nincsenek."
jaj de szuper ötlet, költözzön valaki 3000 kilométerrel messzebbre, ahol ugyanúgy nem lesz pénze
te gyárilag vagy ilyen hülye, vagy anyád ejtett fejre?
kaptad helyből a piros kezet
"Legjobb lenne innen minél távolabb költöznél. Van itt épp elég magadfajta így is."
nem véletlen, kisapám, az imádott Fideszed ilyen iramban pusztítja lefelé az országot
persze tudom, a Fideszről vagy jót, vagy semmit!
nesze neked szólásszabadság!
"Mert aki Észak Kóreához hasonlítja az orszgot azzal súlyos bajok vannak."
aki meg azt képzeli, hogy fejlődő ország vagyunk, jó életszínvonallal, az pedig egyszerűen elmebeteg idióta
te is az vagy, egy agyamosott fideszdroid
a piros kezet kaptad
"Annyit árulj el, ha annyira rosszak, akkor miért esélyes, hogy nyernek harmadik alkalommal is?"
választási csalással, kisapám
szerinted a 40% mióta kétharmad?
a Fidesz megdöntötte a matematikát, ahhhh, nemsoká nullával is lehet osztani majd!
"Ja, hogy hülyék az emberek, de te ellentétben velük, okos vagy. Értem."
te okosnak tartod magad, miközben 2 kiló krumpliért megszavazod ezt a csürhét az ország élére?
ostobább vagy, mint a napon felejtett samottégla
a piros kezet kaptad is
"Szerintem te most ott röhögsz a monitor előtt azokon, akik komolyan vették ezt a trollkérdést."
nyilván, aki kormánykritikus kérdést merészel kiirni, az csak troll lehet, ugye...
égjen az a szalmabáb!!!
"Ha viszont te gondoltad komolyan, akkor én röhögök..."
mi pedig rajtad röhögünk, hogy milyen sötét ostoba vagy
szuper, nevethetünk együtt!
"Bár az Ukrajnás, Szomáliás gyerek lehet hogy komolyan írja..."
csak úgy megsúgom neked, kisapám: Európa pöcéje vagyunk, Ukrajnát kivéve mindenki megelőzött minket
Ukrajna is csak az orosz háború miatt van még mögöttünk
de azért imádd tovább a Fideszedet, nyald is ki az ülepüket
a kakikulimászt azért töröld majd le a szád széléről ha visszajössz kommentelni
a piros kezet kaptad útravalónak
"Ilyen a demokrácia, mondj jobbat."
szerinted ez demokrácia itt nálunk?
Andersen meséi...
"Menj melegebb éghajlatra!"
oké, kisapám, te pedig majd tarthatod el a keresetedből a politikust, a nyugdíjast meg a cigányt, ami pedig marad, abból éhenhalhatsz, jaj de jó is lesz!
a piros kezet megkaptad
"Akkor költözz valamelyikbe el innét a hisztériás haveroddal!"
meg is teszem, kisapám
majd akkor kummogjál ekkora pofával, amikor egy hónap alatt zsebbe viszem haza az éves béredet, mert ahhoz nyomorék vagy, hogy épkézláb munkát vállalj, csak a kormányseggnyalásból remélsz hasznot, élhetetlen korcs
"De szinte biztos, hogy visítva szaladnátok ezek valamelyikéből vissza"
nos kisapám, idáig uszkve 2 millió magyar ment külföldre, és egy se jött onnét vissza
ennyit erről, ostoba pronyó, a piros kezet kaptad is
"Én magam 12 évi Fidesz kormányzást éltem meg és még mindíg megvagyok"
aha oké, ezek szerint az Antarktisz is élhető, mert ott is élnek emberek...
ki is költöznél oda? őszinte választ pls!
"Mellesleg aki szerint lassan ukrajna, meg némely afrikai putri is előrébb van mint Magyarország az inkább ne akarjon már okoskodni!"
kisapám, az országok fejlettségi adatai teljesen nyilvánosak
ha nem a kocsmahivatalban töltötted volna a földrajzórákat a saját rókádban fetrengve, ezt most tudnád
így viszont, hogy az ostobaságoddal "érvelsz", nagyon nem kéne itt nyitogatni a pofádat, pláne ha olyan emberrel beszélsz, kisapám, aki ki is járta az iskolát és diplomája van
ami neked sose lesz kisapám, téged még a józsefvárosin is pofánröhögne a zugárus
a piros kezet helyből kaptad
"Ment az újbóli zéró."
itt neked alacsonyabb a százalékod, kisapám, nem véletlenül valszeg, úgyhogy pont hiába erőlködsz...
bohócnak azért még jó vagy, szükségből
megint kaptad a piros kezet
"Persze-persze. A béka segge alól van hová fejlődni okoska!"
melléduma, melléduma, melléduma
mi van, kisapám, nem esik jól beismerni hogy meztelen a császár?
"Attól függetlenül még mindig itt ugattok, és nem költöztök ezekbe a csupa jóléti "országokba"."
amint összejön a zseton, már itt se vagyok, te meg majd eltarthatod a sok buckalakót, amíg le nem késelnek
"Szóval meddig akarsz még hülyét csinálni magadból? Vagy még nem tűnt fel az, hogy magadat járatod le?"
mi van kisapám, fáj az igazság? nem esik jól beismerni, hová juttatta a szeretett kormányod az országot?
kormánypropagandáéknál érvelni nem tanítottak meg, csak fröcskölődni meg ujjal mutogatni?
szánalmas ostoba közbohóc vagy, a piros kezet kaptad
"de nem a politikusoktól kapod a fizetésed"
a pénz értékét viszont ők határozzák meg, jaaa és az állami szférában a fizetést is
úgyhogy ne nagyon mosdasd itt őket pls, mert csak te leszel még koszosabb
"ha lusta parazita vagy és nem tanulsz és nem dolgozol, ne csodálkozz, hogy nullán vagy."
szerinted kisapám, minden ember ki tudja csengetni a tandíjat csak úgy zsebbű', hogy piacképes szakmája legyen?
az egyetemek döntő többségében már nincs államilag finanszírozott szak, csak szólok...vagy perkálsz, és ESETLEG megélsz a diplomádból, vagy esélyed nincs
köszönjük, Fidesz!
"manapság is van állami finínszírozott hely az egyetemen, csak ugye ahhoz jól kell tanulni, hogy valaki bekerüljön?"
mennyi, kisapám, mennyi?
és hány jelentkező van ezekre a helyekre?
a két szám közti különbséggel mi a terved? ja tudom, éljenek meg, ahogy tudnak, vagy dögöljenek meg...Lézerjanika ostoba lózungja megtalálta a célközösségét
"már érettségivel is lehet jólfizető melót találni, megfelelő kitartással"
ez meg úgy ahogy van, kamu
ment a piros kéz
"ÉS mit is cáfoltál meg? Szerintem te magad sem tudod!"
kisapám, szerintem minden baromságodat megcáfolta, amit te tényként akartál itt eladni
pofáraestél, kész, fogadd el
"Ráadásul ha valaki nem kormánypárti akkor nyilván ellenzéki, okoska."
ekkora emeletes ökörség hogy jöhetett ki EGY emberből?
a piros kezet megkaptad ismét
"Persze-persze, ezek mind fejlődnek, de Magyarország az meg már afrika-szintjén van!"
Pakisztán és Banglades mindenesetre megelőzött minket
ott vannak a számok a listán, kisapám, hogy te mit hiszel és mit nem, az senkit nem érdekel
"Te biztos nem lehetsz közgazdász"
én se vagyok közgazdász, ennek ellenére ismerem a számokat
hogy téged nem tanítottak meg számolni, kisapám, vagy matekórán csak ültél és túrtad az orrodat, az egyedül a te bajod, fideszdroid
a piros kezet helyből kaptad, iskolakerülőkém
"Felesleges a szót pazarolni rád."
már megint te???
neked valóban felesleges, senkit nem érdekel, mit vizionálsz összevissza a kis álomvilágodban
"Az ilyen mint te csak hisztizik, mert annyi pénze sincs, hogy a nyugati határszélig eljusson, így ennyi marad nektek."
jaja, biztos nincs pénze, azért is fog kimenni...
nem mindenki olyan ruppótlan nólifer csökevény, mint te, ne magadból indulj ki
"Szerinted érdekel valakit az egyéni szoc.problémád?"
a te bolhacirkuszod szerinted kit érdekel?
szánalmas paresnyákov proli fideszcsicska
a piros kezet ezúttal is kaptad
"Nekem lenne rá annyi, úgyhogy benézted!"
neked, pénzed? aztán miből?
szeded a sörösdobozt az autósztráda mellett közmunkában?
merthogy épeszű munkáltató nem alkalmaz egy magadfajta elmebajos sutyerákot, az biztos
"Mellesleg én lesz.rom a kormányt, a hisztiddel együtt."
aha, azért nyalod a seggüket ekkora elánnal...
legalább jó pénzt fizetnek ezért a szánalmas backdoor-propagandáért, amit itt lenyomsz?
"Még mindig nem tűnt fel, hogy szórakozok már rajtad, és nem tudlak komolyan venni?"
még mindig itt fájsz???
nem, kisapám, te nem szórakozol senkin...
tettél egy állítást, hülyének nézve mindenkit, aztán mikor bedőlt a dolog és hiteltelenné váltál, elkezdtél taknyot nyelve hőbörögni
azóta is itt kapálózol, hogy mentsd a veszett fejsze nyelét, közben pedig bohócot csinálsz magadból
fordulj orvoshoz a kisebbségi komplexusaiddal, amolyan agykúrász fajtához, alaposan rádfér
ismételten kaptad a piros kezet, ostoba pronyó
"Áprilisban választások, ott tegyél ellene a haveroddal együtt! :D A gyk-n való nyafizás nem lesz elég...."
nem unod még?
baromi sok értelme van a szavazásnak, ha utólag meghamisítják az eredményt...
persze a Fidesznek elnézed, csak akkor jár a pofád, amikor az ellenzék csal!
képmutató senkiházi, a piros kezet megint kaptad
"Mivel veled ellentétben másoknak ettől hasznosabb elfoglaltsága is van."
például? stadionépítés, ahova aztán a lőtéri kutya nem jár hugyozni?
"A politika az egész világon ilyen."
tőlünk nyugatabbra mindenesetre nincs szétverve az ipar, nem éhezik a lakosság fele, és nem döntöget statisztikákat a munkanélküliség meg a bűnözés se...
ha ilyen a politika, akkor meg kell változtatni...ha szép szóval nem megy, akkor erővel!
"Én is úgy gondolom, hogy nem a politikusoktól kell remélni, saját magadtól. Aki a politikusokra vár, egész életében kínlódni fog."
azért várjuk el tőlük az életszínvonal javítását, mert alapból ők juttatták a tönk szélére az országot...úgyhogy ők is fogják helyrehozni!
az átlagember mégis mit tehet? teljesen jogfosztottak az állampolgárok, annyi látszatjogot ad nekünk a kormány, hogy elmehetünk négyévente szavazni
gyakorlatilag pedig már ennek sincs értelme, mert úgy csalnak a választásokon, ahogy akarnak
az egyetlen dolog amit az átlagember tehet, hogy itthagyja ezt a szétrókázott országot, és nyugatra megy
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!