A Kormány miért nem változtat az óriási béraránytalanságokon ami a szegények káraikra működik?
Igazából már nekem kínos, hogy egyesek húsz évvel a rendszerváltás után is államszocializmust akarnak.
Ott vannak az usában a fuvarosok, meg a rakodómunkások. Hosszú évek alatt betonkemény szakszervezetet építettek ki. Sokan meghaltak közben, és bizony, egyesek munkanélküliek lettek, de megcsinálták. Itt meg nálunk csak az állami szektorban nagy a szakszervezetek pofája.
Mert nem érdeke változtatni rajta.
A hatalmuk nem függ azoktól az emberektől, akik emiatt szenvednek.
Nálunk nem a béraránytalanság a legnagyobb probléma, hanem az, hogy a segélyként adott minimális juttatások és a bérek között olyan csekély a különbség, ami legfeljebb elméleti szinten számít, gyakorlatilag nem.
A munkabérből nem lehet rendesen megélni, és még ezt is sokan teljesen elfogadhatónak tartják. (Tanultál volna többet, akkor keresnél többet.... a sok orvos meg elmegy innen külföldre, mert fura módon ők sem tanultak eleget, hogy megéljenek, meg a tanárok sem, a védőnők sem, a patikusok sem, és a végtelenségig lehetne sorolni.)
A fizetésünk ilyen árak mellett egyszerűen nem ér semmit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!