Más is szorong, mert a magyar közéletet a szélsőjobboldal dominálja?
Amióta 2015-ben elkezdtem követni a közéletet azóta sokszor aggódom a jövővel kapcsolatban, de a 2022-es választások óta nagyon sokat szorongom.
Nem elég, hogy a kormány kommunikációja és politikája is fokozatosan a fasizmus irányába terelődött, de aztán jött, és megerősödött a Mihazánk is.
Az országot a szélsőjobboldal irányítja, és nincs semmilyen más politikai erő (mérsékelt jobb vagy baloldal), aminek esélye lenne változást elérnie.
Én alapvetően elfogadó és nyitott ember vagyok, aki mind gazdaságilag, mind pedig társadalmilag balra húz, de alapvetően a jobboldali értékekkel sincs problémám, ameddig azokat nem mossuk össze a rasszizmussal, xenofóbiával, illetve a homofóbiával. Azonban azt érzem, hogy a Fidesz és a Mihazánk esetében ezek dominánsabbak, mint a tényleges jobboldali értékek (pl. hagyományok tisztelete, megőrzése).
Az is kimerít, hogy állandóan valamilyen Magyarországot fenyegető ellenségről hallok, mintha a világ összeesküdött volna a magyarok ellen, miközben semmi sem jelent ránk nagyobb veszélyt, mint a szélsőségesek (oldaltól függetlenül).
Ráadásul fent írtak populizmussal és demagógiával is társulnak, ami már a többi párta is átragadt. Mindenhonnan csak a zsigeri érzelmekre ható, sok esetben gyűlöletet kiváltó vagy legalábbis arra irányul üzenetekkel operál, de minimum a tényleges problémák leegyszerűsítése a cél, és a másik oldalra vagy az aktuális ellenségképre kenése a cél.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!