Szerintetek fél a Fidesz attól, hogy ősszel elveszíti Budapestet?
"Budapest köztudottan nem fideszes város, tehát "normál" körülmények között nem nyer a Fidesz"
Akkor hogy nyert már mióta újra és újra?
Szerintem Budapest még mindig inkább a baloldal felé húz.
2014-ben az országgyűlési választáson 10 mandátumot szerzett a Fidesz és 8-at a baloldali ellenzék. Vidéken Szegeden és Miskolcon kívül sehol se tudtak nyerni.
2018-ban pedig még a 2014-esnél is nagyobb bukta volt országosan, a fővárosban viszont 12 egyénit elhoztak a baloldaliak, szemben a fideszes 6-tal.
Az idei EP-választáson pedig 41,17%-ot kapott a Fidesz-KDNP lista Budapesten, míg a DK, a Momentum és az MSZP-P együttesen 46,18%-ot kaptak. Vidéken a közelében se voltak ennek az eredménynek a baloldaliak.
2014-ben a főpolgármester választáson 5 jelölt indult, 2. helyet a MoMa jelöltje érte el, aki 13%-kal maradt le, és kb 42%-os volt a részvétel.
Az országgyűlési eredményeket felesleges idekeverni. Önkormányzati választáson konkrétan személyre szavazunk, így ez mindig is eltért. EP választáson is (jópár ismerősömhöz hasonlóan) teljesen másra szavaztunk, mint az országgyűlésin, mivel szimplán csak jobb volt az EP-s programjuk.
Nem hiszem hogy óriási félnivalója van.
Karácsony szerintem egy kókler, abszolút nem vezető alkat, tipikusan az örök lúzer alkat jut róla eszembe. Zuglót se épp hibátlanul vezeti, és a saját MSZP-s frakciója is rendesen kikezd vele a saját kerületében.
Momentumos jelöltről sokat nem tudok, szóval véleményt nem tudok alkotni.
Na de Puzsér... meg Kálmán Olga... értem én emberhiány van politikusból, de nem durva tv-s műsorvető meg kritikusi munka után egy ekkora dobbantás? Budapest főpolgármesteri címéről van szó, egy óriási várost kéne vezetni, nem egy lángossütödét. Szerintem sokan vannak azért úgy hogy egy ekkora posztra azért ne egy zöldfülű kerüljön már, mert az maximum báb lesz, vagy mehet minden órában valami szakértőhöz mert fogalma sincs arról mit kéne csinálni. Van/volt egy tucat szocialista polgármester több kerületben, aki bizony jól vezette a kerületét és többször újra meglett választva. Miért kell pályakezdőket jelöltetni, amikor ott vannak tapasztalt, és népszerűbb kerületi vezetők?
Másrészt az önkormányzati választásoknál sokszor szemet hunynak a pártreferenciától.
Pl. Szeged nem vér MSZP-s város, de a kezdetben Botka nem volt rossz polgármester (most már az mert eltűntek az szakértő emberei körülötte) és ezt sok nem MSZP-s szimpatizáns egy szavazattal hálálta meg.
Budapest meg pesti humorral 1/3 liberális, 1/3 szocialista és 1/3 konzervatív, jobbos beállítottságú. Tarlós azért minőségében jóval jobb mint Demszky, és valószínű sokan ezért szavaznak majd rá, nem pedig azért mert milyen pártban van. Pl. 2014-ben Tarlós 49%-ot kapott, és azóta mit sem változtak az erőviszonyok. Ha idén ugyanennyit kap (ami valószínű) akkor simán megnyeri, mert több mint valószínű nem 2-en fognak indulni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!