Hivatalosan a Török országok közé fogják sorolni Magyarországot?
Orbán a legutóbbi találkozóján Erdogannal kijelentette, hogy a magyar egy török nyelv, és a magyaroknak tisztában kell lenniük a török gyökereikkel, és hogy a jelenlegi tudományos álláspont velünk kapcsolatban Hapsburg propaganda.
Ezután felvették az országot a Török Népek Tanácsába, megfigyelőként. Tanácsolják teljes jogú tagként való befogadását.
Lényegében úgy néz ki, hogy Magyarország közép-ázsiai országnak fog számítani, olyan etalonnépekkel, olyan népek közé sorolva, mint Azerbajdzsán, Türkmenisztán, Kazahasztán.
Nos lehet, hogy én vagyok ilyen figyelmetlen, de nem igen hallottam erről a hazai médiában semmit, és a Fidesz se nagyon kampányolt vele. Gondolom közületek is sokaknak új ez. Tehát a kérdésem nagyjából annyi, hogy mennyi esélyt láttok arra, hogy ez megtörténjen és mi a véleményetek az egészről? Török lesz a magyar?
Tehát egy összeesküvés elmélet? Azt még elhiszem, hogy egy-két akadémia fizetett.
De ne felejtsd el, hogy a világ többi pontján is ugyanezt állapították meg egymástól függetlenül. Az egész világ le van fizetve? Az a legnagyobb probléma az Urál Altájival, hogy maga az Altáji nyelvcsalád létezése is vitatott. A mandzsu-tunguz, japán, mongol és török nyelvek proto formáit sikerült rekreálni. Az eredmény szerint viszont minnél tovább megyünk vissza az időben, annál külömbözőbbek lesznek ezek a nyelvek egymástól. Ez nem közös eredetre utal, hanem egymáshozfejlődésre. Ne felejtsük el, hogy az Eurázaiai sztyeppe egy olvasztótégely volt. Az uráli és altáji nyelvek közötti hasonlóságnak is ez lehet az oka.
És félreértés ne essék, nem azt állítom, hogy konkrétan finnugorok vagyunk. A fnnugor őseredet egy dolog. Ma már tényleg nincs közünk hozzájuk. A magyarok genetikája a legjobban az Osztrákra hasonlít. Két fő haplocsoportunk az R1a és R1b.
A kultúráról, igen, nincs közünk a finnekhez, de a törökökhöz sem. A magyar kúltúra ezer éve nem hasonlít a törökre. Az építészet, öltözködés, művészetek, életstílus, értékrend, harcmodor, ételek, népszokások, vallások mind ezer éve európaiak a magyarban. A mi ősapáink már mind ebbe születtek, ezért haltak meg. Ezer év távlatáról beszélünk, amikor a török kultúra hasonlóságát említjük, az akkori magyarokkal már genetikai kapcsolatban is alig állunk. A másik szempont, hogy a török kultúra is csak egy befolyás volt.
Igen, ismerem az almás mondatot. Mindenhol ezzel az egyetlen mondattal szoktak példálózni, mellékesen úgy, hogy a benne szereplő szavak nagyrésze jövevényszó.
Három szó az alapszókincsből: ember, állat, növény
#20
Egy kis mellékes megjegyzés, hogy nem létezett székely-magyar rovásírás, bármennyire is népszerű most a turbómagyarok közt. A jelenlegi székely rovásírás pedig újkori találmány, nincs 15. századnál régebbi forrása.
A közös írásrendszer amúgy is elég valószínűtlen, mert a székelyeknek nincs sok közük a magyarokhoz, nem tartoztak a magyar törzsek közé.
#27
Hogyne lenne lényeges, egyébként úgy írod "szikla szilárd" érvedet, mintha a finnek ősi nyelve latinbetűs lenne. Pedig nem, ők is csak felvették a latin betűket európai hatásra.
A #15 hozzászólásban említett hasonlóságok pedig tényleg figyelemreméltók, s ha megnézed, pont a legősibb szavakban van a hasonlóság. (Bár azért ez egy igen általános tény, szerintem a tananyag része, lehet te már elfelejtetted.)
11 es válaszoló.
A törökök nem a rokonaink. Régen sokáig együtt voltunk az Onogur szövetség alatt, a honfoglalás előtt, de lapvetően nem voltak azok. Ma pedig elég tükörbe nézni, hogy megmond.
Ha csak nem számítod a rokonságot Afrikától, ezesetben mindenki a rokonunk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!