Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Hogy legyen valakinek egyszerr...

Hogy legyen valakinek egyszerre 3-4 gyereke 400 túlóra és 30 millió forint lakáshitel mellett?

Figyelt kérdés

400 túlóra, az azt jelenti, hogy 7 napból 6 napot ledolgozik. Utazással és előkészületekkel együtt a napi 8 órából átlagosan 10 óra lesz ami valójában a munkára kell szentelni egy napból, a maradék idő csak pihenésre elegendő, nem gyereknevelésre, főleg nem 3-4 gyerek nevelésére. Egy pihenőnap lenne a héten, az a vasárnap, akkor meg menjenek templomba, mert keresztény ország vagyunk. Mindezt úgy, hogy olyan brutál magasan vannak az ingatlanárak a Fidesz intézkedései miatt, hogy fel kellene venniük az összes létező hitelt amit ilyenkor lehet, és gyakorlatilag életük végéig, vagy nyugdíjas korukig fizetni havi kb. 120 ezer forint törlesztő részletet, ami több mint egy minimálbér már alapból. Mindezt még azoknak is akik nem diplomások, mert diplomát szerezni szintén már egyre inkább csak a gazdagok kiváltsága ebben az országban.

Valóban ilyen sorsot szánna a Fidesz a mai fiataloknak? Ez lenne szerintük egy minta élet? Számomra ez nagyon elrettentő. Szerintetek nem?


2019. febr. 25. 04:05
1 2 3
 1/26 anonim ***** válasza:
22%

Orsós maga sem tudja mit miért csinál vagy H ezeket össze lehet e hozni így.

Birka kell de abból sok kell az utánpótlás is.

2019. febr. 25. 04:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/26 anonim ***** válasza:
29%
Nincs átgondolva, jön az ep választás, bedobták a gumicsontot, ha valóban segíteni akarna az áfát, egykulcsos adót...
2019. febr. 25. 05:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/26 mindentudó99 ***** válasza:
63%
Miért mindenki a Budapesti lakásárakból indul ki mintha máshol nem is lehetne élni? Egyáltalán ki akar 30 milláért 50m2- en élni?
2019. febr. 25. 06:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/26 anonim ***** válasza:
50%

Nem találkoztál még élőben fideszessel? Nekem apai ágról az egész család az és már elég jól ismerem őket, olyanok, mint valami rideg, pszichopata robotok. Nincs semmiféle hobbijuk, nem szeretnek semmit és senkit, csak a pénzért élnek és azt hajtják, velejéig opportunisták és törtetők, gyártják sorra a raklap gyereket, mert ők nagy hazafiak és jó keresztények és kell a sok gyerek. Van is nekik 5 gyerekük jelenleg, de régebben terveztek még egyet, hogy 6 legyen. Na mindegy, az apa gürcöl folyamatosan hétfő reggeltől vasárnap estig, az anya a gyerekekkel van, de ő is könyvelő, amikor nem a gyerekekkel foglalkozik, akkor könyvel. Semmi életük nincs, csak ennyi, hogy betöltik a fogaskerék szerepüket a Nagy Gépezetben és ennyi elég is nekik.

Mi próbáljuk őket elkerülni, ahogy csak lehet (apám nővéréről van szó egyébként, ő az anya), de sajnos ilyen családi ebédeken el kell őket viselni, amikor nagyanyámnak van születésnapja vagy karácsonykor például. Olyankor mindig össze kell jönni és hallgatni tőlük a sok baromságot, hogy Orbán Viktor milyen csodálatos. Idén karácsonykor például azzal jöttek, hogy amikor leesett az első hó, akkor a közútkezelők milyen remek munkát végeztek, mert most készen álltak és takarítottak egyből. Most nem volt olyan rendezetlenség, mint a kommunisták idején, most rend volt és fegyelem és ebből is kitűnik, hogy a Fidesz az milyen csodálatos egy párt. Ja és mindig hoznak egy karton narancslevet és azt kell zabálnia mindenkinek az asztalnál, mert a narancslé a Fidesz jelképe és megsértődnek, ha nem iszod a narancslevüket. De úgy kajak megsértődnek, nagynéném elkezd hisztérikusan bőgni, a gyerekek is bőgnek az anyjukkal, a férje meg felkapja a vizet és vagy ordítozik, vagy kiront a szobából és kimegy a teraszra, hogy lehűtse az agyát vagy valami ilyesmi.

Na mindegy, az a lényeg, hogy rettenetesek és húzok el mielőbb az országból, mert ezt az elmebajt már nem lehet sokáig elviselni. Sőt, szerintem csak egyre rosszabb lesz és egyre több embertől.

2019. febr. 25. 06:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/26 anonim ***** válasza:
37%

mindentudó99

Mert mondjuk Budapestet leszámítva semmi köze nincs Európához az országnak. 24 éves koromig falun éltem, tisztában vagyok vele, hogy mi van ott és a legkevésbé sem kívánnám a gyerekeimnek.

2019. febr. 25. 06:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/26 Koplárovics Béci ***** válasza:
47%

Hány olyannal találkoztál már, aki (hivatalosan) 400 órát túlórázik? Ráadásul ezt minden hónapban? Ugye semennyivel? Orbántól tanultad a mellébeszélést és a képzelgést? Esetleg egy klinikán kezelnek kettőtöket?


Mert ugye akár jogos is lehetne a kérdésed. Ha az élet egy kicsit másképp működne. Lehet utálni akár Orbánt, akár a fideszt. De attól még nem kell kitalálnom a gyakorlatban nemlétező dolgokat.


De hogy vicces is legyek, mint a kérdésed: a 400 túlóra kell a lakáshitelhez. A mise (nyilván azt sem tudod mi az), nagyjából 1 óra, legyen másfél, utazással együtt legyen három óra, de akkor már bratyiztál is. Ha neked vasárnap a többi 21 óra, amiből esetleg 10-et átalszol, 2-t eszel (merthát a vasárnapi ebéd kiadós). Maradt legalább 9 órád. Ezalatt azért le lehet zavarni néhány menetet. És még lesz 8 óra 58 perc szabadidőd.

Meghát ugye ott van az, hogy a fiatalokat amúgyis elüldözte már a fidesz. Így meg hogy vonatkozna rájuk a 400 óra túlóra? Hát már a hanyatló nyugaton is ilyeneket művelnek???

2019. febr. 25. 08:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/26 anonim ***** válasza:
100%
3: Lehet máshol is venni házat, lakást, ahol olcsóbb, de az olyan hely is. Munkahely nem nagyon, ha van, alig élsz meg belőle, stb. Itt nálunk a falumba is 4 milliókért mennek a házak, de itt meg tényleg semmi nincs. Helyiszinten munkahely nuku, környező szinten se sok (Őrségből, Vas megyéből voltak pár éve kirándulni nálunk egy társaság, beszélgettem velük, felmerült, hogy hova lehet menni dolgozni, mikor felsoroltam milyen kevés alternatíva van enyhe sokkot kaptak, mert mondták ott se sokkal jobb a helyzet, de ezerszer több lehetőség van ott).
2019. febr. 25. 08:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/26 anonim ***** válasza:
32%
Kedves kérdező, az élet azért nem ilyen fekete fehér!! Nem kell mindenkinek több száz órát túlórázni,pl apuka jól keres, anyuka otthon van a gyerekekkel, és bírják fizetni a hitelt és még autójuk is van, képzeld el😁
2019. febr. 25. 08:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/26 anonim ***** válasza:
Ehhez a tervhez "népességnővekedés" még az életteret is nővelni szükséges. Ez az élettér, Hitler filozófiájából hangozhat ismerősnek. Szóval Oroszországgal kell bővíteni a magyar földet. Mert kell a hely a 80 millió magyarnak 2061-ig
2019. febr. 25. 09:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/26 anonim ***** válasza:
10%

Én Budapesttől közel 300km-re élek. Itt is 30 millió egy szaros 1 szobás panellakàs.

Kis falukban lehet van olcsóbban is, de ott meg nincs munka, nincs iskola, nincs orvos stb..

Ahol van munka ott tényleg 30 millió körül van egy lakas, nem kell ehhez Pesten lenni. Város melletti falvakban is 20 milliotol indul minden. +azokra többet kell költeni, mint panelra, hogy lakható legyen.

Nevetséges szerintem, hogy ennyire felnyomtàk az árakat. Tényleg az a cél, hogy adósodj egy egy életre. Milyen buli lehet több tíz millió hitelbe verni magad, amit még a gyerekeid is nyogni fognak..

Szerintem ép eszű ember nem él ezekkel a hitelekkel. Inkább marad albérletben vagy húz el külföldre.

A munka meg tényleg vicc, dolgozz éjjel - nappal vicc fizetésekért. Bejelenteni meg nem szeretnek rendesen, aggodhatsz azon is, hogyha odáig jutsz a nyugdíjadbòl melyik híd alá menj

2019. febr. 25. 09:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!