Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Hogy lett a civilszervezetekbő...

Hogy lett a civilszervezetekből és a civilekből közellenség?

Figyelt kérdés

Szoktam önkénteskedni, szeretem csinálni. Az egész fiatal koromban kezdődött, 19-20 lehettem amikor elmentem egy állatmenhelyre segíteni, onnan "ívelt felfelé" a "karrierem". Kijutottam Afrikába, voltam ételosztáson, tűzifát osztani, rendszeresen adakozok a hajléktalanoknak és a rászorulóknak ( 99%-ban nem pénzt, hanem ruhát vagy élelmiszert ). Ennek hála sok önkéntessel találkoztam, köztük olyanokkal is, akik a kormány által ellenségnek titulált civilszervezetnek dolgoznak vagy ott önkénteskednek.

Mint említettem: önkénteskednek. Olyanok mint én, mint bárki más, dolgoznak, családjuk és saját életük van, csak szabadidejükben nem(csak) sportolnak és szórakoznak, hanem másoknak segítenek. És mégis közellenségnek vannak titulálva. Hogy miért? Mert ahol önkénteskednek ( tehát munka mellett, munka után, ingyen, pusztán jószándékból ) vagy ahol dolgoznak ( vannak szociális munkások akiknek ez a munkahelyük, így pénzt kapnak érte ) egy a kormány számára ellenség által vannak alapítva vagy támogatva.

Az isten szerelmére, a többségük ingyen segít betegeknek, gyerekeknek, szegényeknek, hajléktalanoknak, rászorulóknak és állatoknak és mit kapnak ezért? Sorosisták, hazaárulók. Még csak nem is kell az, hogy ne értsenek egyet a kormánnyal, nem számít a politikai nézetük, ők ott dolgoznak / önkénteskednek, ahol a kormánynak nem tetszik úgyhogy hazaárulók.

De hogy jutottunk idáig? Hogy lett a civilszervezetekből, melyek évek, évtizedek óta segítenek másoknak mostanra közellenség?


2018. júl. 23. 01:18
1 2 3
 21/22 sörpocak ***** válasza:
91%

Mi volt a magyar kommunizmus első autokrata intézkedési csomaga? A magántulajdon kollektivizálása, a bankok, a tőzsde és pénzintézetek bezáratása és a médiaátvétel mellett a civil szervezetek beszüntetése!


Nem komcsizni akarok, de minden autokrata (vagy afelé haladó) rendszerben vannak azonosságok. A civilek, amiért sokszor kritizáló hangnemet ütnek meg a mindenkori kormány felé, ellenségként vannak felfogva.


Itt van ez a 33%-os. Tökéletes példája annak, hogy sosem a téma a fontos (pl.: otthonápolás díja, amit sikerült majdnem teljesen idéznie is tőlem), hanem hogy ki, vagy kik hozzák föl. Ha egy ismert ellenzéki, akkor az a baj. Ha pedig nem noname ember, akkor majd abból csinálnak valami neves gonoszt. Teljesen mind1, csak ne szorosan a témáról kelljen beszélni.

2018. júl. 25. 19:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/22 anonim ***** válasza:
26%

a baloldal semmivel sem kevésbé autoriter, ők 2002ben is megpróbálták ellehetetleníteni a jobboldali véleményt, csak sajnos egyre inkább alakult úgy, hogy aki a baloldalt védi kénytelen a valóságot vagy elhallgatni vagy megcáfolni


" Tökéletes példája annak, hogy sosem a téma a fontos (pl.: otthonápolás díja, amit sikerült majdnem teljesen idéznie is tőlem), hanem hogy ki, vagy kik hozzák föl."


a baloldalnak ezzel az a célja, hogy legyenek olyan pénzcsapok a társadalomban, ahol munka nélkül lehet megélni egy nagyon alacsony szinten

ilyen volt ez egyébként a kamurokkantosítás rendszeres is, vagy amikor olyanoknak osztottak "munkakeresési járadékot" akik 30 éves korukra soha életükben nem dolgoztak még bejelentett munkakörben

erről szól ma a baloldaliság, hogy a költségvetés igenis tartson el olyan embereket akik kellően sokat rinyálnak érte


gratulálok, hogy olyan éles a szemed, hogy ezt nem vagy hajlandó átlátni

mert lehetne itt tüntetni objektív dolgokért, amik tényleg segítik a fogyatékkal élők életét, de nem...

kp-t ide!

2018. júl. 25. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!