Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Hogy lett a civilszervezetekbő...

Hogy lett a civilszervezetekből és a civilekből közellenség?

Figyelt kérdés

Szoktam önkénteskedni, szeretem csinálni. Az egész fiatal koromban kezdődött, 19-20 lehettem amikor elmentem egy állatmenhelyre segíteni, onnan "ívelt felfelé" a "karrierem". Kijutottam Afrikába, voltam ételosztáson, tűzifát osztani, rendszeresen adakozok a hajléktalanoknak és a rászorulóknak ( 99%-ban nem pénzt, hanem ruhát vagy élelmiszert ). Ennek hála sok önkéntessel találkoztam, köztük olyanokkal is, akik a kormány által ellenségnek titulált civilszervezetnek dolgoznak vagy ott önkénteskednek.

Mint említettem: önkénteskednek. Olyanok mint én, mint bárki más, dolgoznak, családjuk és saját életük van, csak szabadidejükben nem(csak) sportolnak és szórakoznak, hanem másoknak segítenek. És mégis közellenségnek vannak titulálva. Hogy miért? Mert ahol önkénteskednek ( tehát munka mellett, munka után, ingyen, pusztán jószándékból ) vagy ahol dolgoznak ( vannak szociális munkások akiknek ez a munkahelyük, így pénzt kapnak érte ) egy a kormány számára ellenség által vannak alapítva vagy támogatva.

Az isten szerelmére, a többségük ingyen segít betegeknek, gyerekeknek, szegényeknek, hajléktalanoknak, rászorulóknak és állatoknak és mit kapnak ezért? Sorosisták, hazaárulók. Még csak nem is kell az, hogy ne értsenek egyet a kormánnyal, nem számít a politikai nézetük, ők ott dolgoznak / önkénteskednek, ahol a kormánynak nem tetszik úgyhogy hazaárulók.

De hogy jutottunk idáig? Hogy lett a civilszervezetekből, melyek évek, évtizedek óta segítenek másoknak mostanra közellenség?


2018. júl. 23. 01:18
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
40%

Válaszd el az önkéntes tevékenységet (mindegy, hogy civil vagy nem) és azt a "civil" tevékenységet ami bujtatott pártfinanszírozás, irányított pozitív diszkrimináció. Teljesen mindegy melyik "oldal" végzi!

Mivel a kettő szépen össze van mosva ezért egyszerű gondolkodás esetén egy kutya mindkettő!

2018. júl. 23. 01:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 anonim ***** válasza:
31%

A civilekből necsak nem lett közellenség, éppen ez a kormányzat vezette be az onkéntes munkát az érettségire bocsátás feltételeként. Az elmúlt években rengeteg középiskolás ismerkedett meg a civil szervezetekkel és vállalt önkéntes feladatokat hogy ezt a feltételt teljesíteni tudja. Az állatmenhelyektől, sportrendezvényeken át a helyi rendezvényeken való segítsében vagy éppen idősek, hajléktalanok megsegítésében, de valamiben minden középiskolásnak részt kell vennie rendszeresen. Éppen most lettek felértékelve a civil szervezetek és az önkéntes munka.

Az, hogy az ÁLcivil szervezetek körül balhé van, mert szeretnék eltitkolni hogy kinek az érdekében politizálnak vagy kinek a pénzéből próbáljk a nyílt társadalom eszméjét terjeszteni, az egy más kérdés. De ők sincsenek sem megbélyegezve sem betiltva, csupán láthatóvá kell tenniük mindenki számára, hogy honnan kapják a pénzüket. Azok a szervezetek, amik amúgy a magyar adófizetőknek nem élvezik a támogatását jelentősen.

2018. júl. 23. 04:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 anonim ***** válasza:
53%
Ne akarj megérteni egy szociáldarwinista népet. A segítség ezeknél bűnnek számít. Elég csak arra gondolni, hogy amikor valaki összeesik az utcán, akkor a fejüket elfordítva elmennek mellette vagy leállnak és vigyorogva fényképezgetik a szenvedőt. Még csak nem is kell feketének lenned, hogy semmibe vegyenek, mert egymással is ilyenek.
2018. júl. 23. 06:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 hollófernyiges ***** válasza:
43%
Bele mertek szólni Pártunk és Kormányunk dolgába. Az ilyenek megérdemlik hogy a derék magyar emberek megvetéssel pillantsanak rá.
2018. júl. 23. 06:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 anonim ***** válasza:
42%

Mivel sok ilyen szervezet segíti a migransok Európaba jutását, megy hajókkal és logisztikázza őket.

Mik, ha nem árulók?

2018. júl. 23. 06:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 anonim ***** válasza:
42%

a politikai lobbiszervezetek nem civilek, pont attól civil valaki, hogy nem politizál


mint a civil hivatásos katona... marhaság

2018. júl. 23. 07:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 anonim ***** válasza:
42%
Full kamu a kérdező :D
2018. júl. 23. 07:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/22 Vrynn ***** válasza:
58%

Amit leírtál, azzal nincs gond, sőt, becsülendő (mondjuk szerintem Afrika helyett mehetnél itteni árvaházakba/kórházakba, de rádhagyom).


Akik taxiztatják a menekülteket a Földközi-tengeren, na azokkal van baj.

2018. júl. 23. 07:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 anonim ***** válasza:
36%

"pont attól civil valaki, hogy nem politizál"


Igen, ezt hol álmodtad? :D

2018. júl. 23. 10:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 sörpocak ***** válasza:
37%

Azért lettek közellenségek, mikortól kicsit is veszélyeztetni kezdték a Fidesz nyugalmát. És utóbbi ok miatt nehezítették meg a szakszervezetek dolgát is, vagy szűkítették az Alkotmánybíróság hatáskörét stb. stb.


Én egy oktatással foglalkozó civil szervezet tagja vagyok. Én intézem a pénzügyeinket és mindig nevetnem kell, mikor Sorosbérencnek hívnak, csak mert megjelenünk egy tüntetésen. Itt van ez a külföldi finanszírozásnak a feltüntetése is. Nekünk nincs ilyen problémánk, de szerinted ettől még nem találtak indokot a bérencezésre? :D Dehogyisnem.


"Éppen most lettek felértékelve a civil szervezetek és az önkéntes munka."


Szerintem mindenki érzi, hogy ez mennyire erőltetett egy próbálkozás volt. Olyan filozófiai boncolgatásba pedig már nem is kezdek bele, hogy hogy lehet önkéntesnek hívni valami, ami kötelező.


Ami itt megy a civilek ellen, az nem több, mint karaktergyilkossági kísérletek. Több évnyi erőltetett médiatámadással és mantrázással el lehet érni, hogy olyan dolgokat is megutáljanak az emberek, amiket soha életükben nem is ismertek. És miközben arra terelik a témát, hogy kik és micsodák a szervezet tagjaik, addig a valódi tartalomról senki sem beszél. Nézzétek meg pl. ezt:


[link]


Van egy téma. Legyen az oktatás, legyen egészségügy, legyen akármi, például most az otthonápolás. Ahelyett, hogy olyan kérdésekkel foglalkozna a kormány, hogy:


Miért vezettek ki egy rakás támogatást a rendszerből?

Miért nem emelik az ápolási díjat?

Miért nem emelték eddig is egy normális szintre?

Mi a kormány valódi álláspontja a témával kapcsolatban?

Miért nem szavazták meg a módosítást?

stb. stb.


Ehelyett a kérdések helyett mivel foglalkoznak? Azzal, hogy kik követelik.


Vagy ott volt még a Tanítanék mozgalom is. Ott is Puklival voltak elfoglalva, és a fizetett tüntetőkkel (már amennyit ők oda képzeltek). De azzal miért nem foglalkoztam, hogy több mint ezer ISKOLA is nevét adta a kezdeményezéshez, jelezve, hogy tényleg problémák vannak? Ott is a legmocskosabb politikai és kommunikációs trükkök sültek el, ahogy mindig is.


De az Orvosok Határok Nélkül, a Vöröskereszt és egyéb full semleges szervezetek is Soros bérencek, de még azok a szervezetek is, akik pl.: a családon belüli erőszakkal foglalkoznak, vagy azokról a nőkről és gyerekekről, akik erőszakos tettek áldozatává váltak. Ők mind mind Soros finanszírozta szervezetek, ezért listázni is kell őket és figyelni.


Igaz, 30 év alatt fingnyit nem értek el Soros szervezetei, napjainkig a lakosság jó 95%-a a létezésükről sem tudott, de most per pillanat ők jelentik a legnagyobb veszélyt Magyarországra nézve. Végül is hihető.

2018. júl. 23. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!