Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » A Fideszre szavazzak vagy...

A Fideszre szavazzak vagy inkább semmire?

Figyelt kérdés
19 éves először választó vagyok, és hetek óta ezen rágódom magamban. Leszögezném már az elején, hogy pártunk és kormányunk nem éppen a szívem csücske, de amikor belegondolok hogy kire is kéne szavazni, mindig a Fidesz jön ki végül, mondom miért. Engem leginkább az érdekel amit látok, az pedig az, hogy nem élünk rosszul. A 2000-es években, a szoci kormányok alatt voltam kisgyerek és gyerekkorom állandósága az volt, hogy mindig csórók voltunk. Szüleim pedagógusok, éjjel-nappal különórákat adtak hogy egyről a kettőre jussunk. Aztán elszállt az autóhitelünk meg hasonlók, gondolom mindenki emlékszik erre az időszakra meg a tipikus problémákra. Majd 2010 után lassan megváltoztak a dolgok, szüleimnek több lehetősége nyílt mindenféle tanfolyamokra a szakképzés átalakítása miatt, nőttek a fizetések is valamennyit, lassan visszafizettük a hitelt, internetünk lett, a lakásunk sem úgy néz már ki mint egy Kádár-kori maradvány sőt nyaralni is el tudunk menni minden évben. Szóval a baloldalra nem akarok, mert nem akarom, hogy megint az legyen ami volt annó, a Jobbik meg korábban szimpatikus volt de az utóbbi időben nagyon nem az, tehát marad a Fidesz. Még akkor is, ha nem igazán vagyok a legtöbb dolgukkal kibékülve, például az egész kommunikációjukkal meg ezzel az iszonyat sorosozással amit nem is kommentelnék inkább. Meg persze a korrupció, dehát melyik kormány nem korrupt? Ti ebben a helyzetben elmennétek és támogatnátok egy olyan rendszert, ami ugyan kihúzott a gödörből de amúgy nem igazán értetek vele egyet, vagy távol maradátok, ezzel gyakorlatilag elveszítve a jogot, hogy a későbbiekben bármi ellen szót emeljetek?
2018. febr. 23. 21:41
1 2 3 4
 1/38 anonim ***** válasza:
3%
Igen.
2018. febr. 23. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/38 A kérdező kommentje:
Sokat segítettél, köszi ;)
2018. febr. 23. 22:10
 3/38 anonim ***** válasza:
31%

Semmiféle jogod nem veszíted el, akárkire is szavazol. Soros ügyben meg olvasd csak el ezt, és talán máshogy látod a dolgokat:


[link]


Egyébként a választási kampány hangneme mindig más, mint a nyugodt kormányzati időszaké.

2018. febr. 23. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/38 anonim ***** válasza:
87%

Nem a fidesz húzott ki a gödörből, hanem a válság utáni világgazdasági fellenülés, amit a fidesz magyarország esetében visszafog a korrupcióval. Ennyire korrupt kormány még nem volt, bár igaz, hogy minden egymást követő kormány egyre korruptabb, mert onnan folytatja ahol az előző abbahagyta, és azért teheti ezt, mert "úgy is mindegyik lop, hát szavazzunk a tolvajokra".


Ha mész, ha nem, ugyan annyi jogod van bármi ellen szót emelni. Ha fidesz, és semmi között kell választani, akkor a semmi.

2018. febr. 23. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/38 A kérdező kommentje:
Köszi, igazából azért gondoltam, mert sok helyen hallottam már, hogy “ha nem mész el szavazni utána ne járjon a szád hogy nem jó a rendszer” De akkor lehet most kihagyom és várok négy évet, hátha feltűnik addig valami normális ellenzék :)
2018. febr. 23. 22:29
 6/38 anonim ***** válasza:
58%
22:13 : Már hogy lenne? Aki nem megy el a szavazásra, annak 4 évig nincs joga se pró, se kontra hozzászólni az ország ügyeihez.
2018. febr. 23. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/38 anonim ***** válasza:
26%
#6 de van, ugyan annyi joga (semmi) vagy van ezt cáfoló paragrafus?
2018. febr. 23. 22:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/38 anonim ***** válasza:
95%

Csak ne a fideszre. Mocskos banda. Jobboldal sosem egyenlő a demokráciával. Nyíltan kimondta Viktor, hogy a liberàlis demokrácia nem járható út. Innentől miről beszélünk? Példának állítja Kínát, Oroszországot és Törökországot? Olyan helyeket, ahol nap mint nap semmibe veszik az emberi jogokat. És a ruszkik seggét nyalja, akiktől 89-ben kvázi megszabadította az országot. Saját régi elveivel megy szembe, és vannak még sajnos sokan, akik még mindig hitelt adnak a szavának. No meg az egész sleppje... Ha arroganciából akarnék vizsgázni, tőlük vennék különórákat.

Az állami média meg ragyogóan mossa az emberek agyát, személyesen is ismerek embereket az agymosott rétegből. De a hit sokat hozzátesz az érzéshez, így ha ők azt hiszik, hogy ez jó, akkor biztos jó a közérzetük is.

És még egy sajnos. A fidesz ellen szavazók nagy része már külföldön van, valamint sok határon túli magyarnak megvette Viktor a szavazatát azzal, hogy kettős állampolgárságot kaptak, szavazhatnak, holott őket kvázi nem érinti, ők nem itt élnek, nem szopnak a korrupt kormány miatt úgy, mint mi. És itt több százezer megvett voksról beszélünk.

Egy viszont tuti, ha ezek maradnak, én megyek, ameddig mehetek.

2018. febr. 23. 22:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/38 anonim ***** válasza:
20%
Arról beszélünk, hogy tradicionális demerkácia kell, és nem liberális. Nem kell migránsimogatás, genderőrület, melegházasság, droglibelarizáció, gyenge állam stb.
2018. febr. 23. 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/38 anonim ***** válasza:
11%
Törökországnak és Kínának a gazdasági növekedését tekintjük példának, nem a politikai berendezkedését.
2018. febr. 23. 22:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!