A Fidesz miért nem tudta csökkenteni 8 évet alatt a rohamos népességfogyást?
A "kalandvágyó" fiatalok évente 1000-ével menekülnek el az Orbán rezsimből. Lassan nincs orvos, nincs tanár, nincs informatikus. Aki tehette lassan mind elment Orbán csődölő országából.
Ezzel szemben Szlovéniának meg Csehországnak sikerült élhető körülményeket teremtenie az országában.
Másnak megy, de nekünk nem?
Tegyük rendbe!
A népességfogyás Kádár alatt kezdődött a 7 millió abortusszal.
A magyar nép növekedett az első világháború után is, Trianon után is, a második világháború után is, sőt 56 után is.
De a gulyáskommunizmust már nem bírta, fogyásnak indult.
1981-ben már többen haltak meg, mint születtek az országban.
A mélypont a Bokros csomag volt, ekkor 1,23 volt a szaporodási ráta.
Orbán családpolitikája ezt pár év alatt 1,5-re hozta fel, és az a cél, hogy 2030-ra elérje a 2,2-t, az enyhe növekedést.
A kivándorlás pedig Ferenc tezsvér sara.
Ő egyezett meg olyan alacsony bérekben, ami ide vonzotta a multikat, olyan arányban, hogy 2008-ra a GDP 92%-a már külföldi cégeknél termelődött... Vitték is kifelé rendesen.
Az elvándorlás már a csatlakozás előtt elkezdődött, utána folytatódott, mert százezrével szűntek meg a munkahelyek.
A kegyelemdöfés a devizahitelek voltak.
Minden rendes kormány korlátozta őket, de Gyurcsányék még bátorították is.
Tulajdonképpen az elvándoroltak zöme azért ment ki, mert itthon nem volt munka, amiből vissza lehetett volna fizetni.
És az elvándorlás mostanra lassul, sőt sokan jönnek hazafelé, mert itthon már több a munkahely is, és a fizetések is magasabbak... Idén 12%-al nőttek.
Röviden, ha nem lett volna egy ballib kormány, ami csak a globalista érdekeket szolgálta, akkor most legalább 8 évvel előrébb lennénk.
Nem beszélve arról, hogy ha kimaradt volna a privatizációnak nevezett rablógazdálkodás.
#13
ˇ"Mert kitörölni az alkotmányos jogok közül a nyugdíjhoz való jogot és beleírni a szülőtartás jogát sokkal könnyebb...
Nem egészen...
A kormánynak komoly családtámogatási programja van.
A népességfogyás lassul, egyre több a házasság és a gyerek.
Na,akkor elkezded nyomni a fidesz propagandát.
1.Attól,mert több házasság van,az nem jár több gyerekkel.
A házasság egy biztonságosabb jogi kapcsolat,ezért házasodnak sokan.
Ettől még el is válhatnak.
Sőt,a házasságok fele válással végződik.
Úgy támogatja a családokat,hogy bevezeti a CSOK-ot a gazdagok még olcsóbban vehetnek még jobb lakások,míg a pórnépnek még több hitelt kell felvenni a lakásvásárláshoz,vagy többet kell érte dolgozni,mint eddig.
A CSOK az albérletárakat is felverte,így sokan el sem költöznek otthonról,mert hiába 85 ezer Ft a minimálbér,a 150 ezres albérletet nem lehet kifizetni belőle.
Egy 30-as ember pedig nem fog a szülői lakásba gyereket vállalni,ahol már amúgy is össze kell húzódni.
A fidesz a gazdag családokat támogatta,a szegényebbeknek minimális összeget szórt,a többségnek pedig semmit,így nekik önerőből még drágábban kell megoldani az életüket.
Ezek mind ilyen látszatintézkedések voltak,amivel el lehet mondani,hogy támogatták a családokat,stb,stb.
A 80 körüli IQ-val rendelkezők talán még be is veszik.
#19
"Ezek mind ilyen látszatintézkedések voltak,amivel el lehet mondani,hogy támogatták a családokat,stb,stb."
Nem látszat...
2010-ben a termékenységi ráta 1,23 volt.
2017-ben pedig 1,5
Ebben a tempóban 2030-ra már növekedő pályára áll a népesség.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!