Nem lenne jobb az embereket tanulásra ösztönözni, mintsem központilag ellehetetleníteni a továbbtanulást?
Szerintem kevés fontosabb dolog van az életben mint a tanulás, ezzel pedig nem azt mondom, hogy mindenkinek zseninek kell lenni, de nem árt ha az emberek van egy alapvető műveltsége és szaktudása.
Ezzel szemben a kormány mindent megtesz, hogy távoltartása az embereket a felsőoktatástól, egyre csökkenti a gimnáziumi helyeket, a tanulási nehézségekkel küzdő diákokat a semmibe veszi. A szakmunkás képzések színvonala pedig annak ellenére sem emelkedik, hogy ebbe az irányba akarják terelni a fiatalokat.
Szerintetem ez rendkívül kiábrándító, és ne gyertek azzal, hogy pl. bölcsészek és hasonlók nem kellenek, mert szeretem az is jobb ha az embernek van egy kevésbé packépes diplomája mintha semmilyen nem lenne, ha nem tud azon a területen elhelyezkedni, majd átképzi magát vagy a szakmáján kívül dolgozik, esetleg szerencsét próbál külföldön. Még mindig jobb mintha leraganda nyolc osztálynál.
Illetve ha több ember tud tovább tanulni még mindig nagyobb az esélye, hogy jó szakemberek fognak kikerülni, mintha egyre kevesebben jutnak be a felsőoktatásba.
A diplomások még mindig jobban keresnek mint a szakmunkások. A jól képzett munkaerő pedig vonzóbb a befektetőknek is, illetve nagyobb eséllyel születnek így sikeres hazai vállalkozások is, amik versenyképes gazdaságot eredményeznek. Hiszen jól képzett, jól kereső polgárok = gazdag ország, vagy legalábbis gazdagabb...
A tanult emberek pedig kevésbé befolyásolhatóak, akár a mindenkori hatalom által.
Ugyanakkor a jó szakmunkás képzés is fontos, de itt is sokkal nagyobb hangsúly kéne a gyakorlatias képzésre. Illetve arra, hogy ők se csak a szakmájukat tudják, hanem legyen egy általános műveltségük is.
A 18 éves korig tartó tankötelezettséget is vissza kéne hozni.
Nektek mi a véleményetek?
#30 Mert feltételez egyfajta szellemi és kulturális igényt.
Sok esetben a diplomások világlátottabb emberek, nagyobb arányban beszélnek idegen nyelveket, feltehetően igényük van a széleskörűbb tájékozódásra.
Nem biztos, hogy így van, de nagyobb rá az esély mint egy segédmunkásnál.
Amúgy a szakmunkás is lehet művelt, ismerek is ilyet...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Feltételez, általában, lehet nem így van, sok esetben.
Csak ismétlem magam, embere válogatja. Amúgy nem tudom miért kell annyira leborulni a magyar elit meg értelmiség előtt. Pont miattuk vagyunk ott most ahol. És amúgyis nagy általánosságban, a XX. században amit az értelmiség adott a világnak az a kommunizmus és a nemzeti szocializmus. Az egyikből lett a gulág a másikból pedig a haláltábor. Innentől kezdve nem értem a nagy leborulást az "értelmiség" előtt.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Véleményem szerint jobb, aki minél többet tanul oktatási intézményben és jobb lenne, ha több ember akarna egyetemre/fősulira menni, ha nőne a képzések színvonala. Szerintem is értelmesebb/szélesebb látókörű a tanultabb ember általában, de azért van pár hozzáfűzni valóm.
Azzal azért jó tisztában lenni, hogy nem csak az iskolában tanulhat az ember. Értem én, hogy mit írsz, de nálad a tanulás=iskola. Én rengeteget tanultam iskolán kívül is eddig (nem házira gondolok). Sőt sok hasznos dolgot nem tanítanak egyetemeken/gimnáziumokban.
„A 18 éves korig tartó tankötelezettséget is vissza kéne hozni.” Erről az a véleményem, hogy aki nem akar tanulni az hiába ül ott mert kötelező, ha nem akar tanulni. Ha valaki csak a kötelezettség miatt van ott, az talán jobb is ha menne.
„Szerinted nincs igény arra, hogy növekedjen az életszínvonal?”
Egyébként a tanult ember életszínvonala nem feltétlenül jobb. Itt nem csak arról van szó, hogy ki hogyan keres, lehet vállalkozó is az ember. Sokan gyengébb végzettséggel is nagyon jól boldogulnak, sokan vállalkoznak ezek közül. A másik véglet, aki szinte 0 végzettséggel iszonyat gazdag lett egy vállalkozással. Ez Amerika, de idevág témában. Általában a diplomás jobban él, mint a szakmunkás/egyéb alacsony végzettségű ember, de nem feltétlenül jelent jobb életet a több tanulás.
„Nincs igény arra, hogy az emberek ne feketén és fehéren lássák a világot?” A legtöbb ember ebben a rovatban is feketén fehéren látja a világot, pedig van köztük gondolom sok diplomás. Gondolok itt arra, hogy aki a jelenlegi kormányra szavaz az csakis hülye lehet szerintük. ma 10:18 válasz is elég fekete/fehér számomra vagy tévedek?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!