Szorul a hurok a Fidesz nyaka körül? Bukhat 2018-ban? Van ennek reális esélye?
32-es: "a szocikat miért nem szidják azok, akik a fideszt igen?" - kérdezed. Akkor válaszolnék a magam részéről világosan és őszintén:
azért nem szidom a szocikat, mert egyrészt már jól kiszidtuk őket, amennyire csak lehetett, másrészt POLITIKAI értelemben MEGBŰNHŐDTEK!
Az efféle bűnöknek kétféle következménye lehet egy pártra nézve: JOGI és POLITIKAI.
Sajnos jogi következményei nálunk nem igazán vannak, mert nincs korrupcióellenes ügyészség, a létező államügyészség pedig nem független politikailag. A magam részéről támogatnám, hogy legyen, és PÁRTÁLLÁSTÓL FÜGGETLENÜL, kivétel nélkül minden egyes politikust csukjanak le, aki korrupt, és kész!
Ugyanakkor látni kell azt is, hogy az egykori balliberális kormány legalább POLITIKAILAG megbűnhődött: nemcsak leváltották őket, de a kormánykoalíció kisebbik tagja megszűnt, felszámolódott, a nagyobbik tagja szétesett, feldarabolódott és két ciklusra ellenzékbe került. Továbbá elvesztették az ÖSSZES megyei önkormányzatot, első körben az ÖSSZES megyei jogú várost (másodikra is csak Szegedet sikerült visszaszerezni), a budapesti kerületek többségét és a főpolgármesteri széket is. Azóta is kis- és középpárti státusban tengődnek, a volt miniszterelnök törpepártja a bejutási küszöb szélén egyendúlyoz.
Politikai értelemben FELMOSTÁK VELÜK A PADLÓT.
Ehhez képest a Fidesz, amely adatolhatóan NAGYSÁGRENDEKKEL TÖBBET LOPOTT, nemcsak magyar adófizetői de EU-s pénzből (és ezt mostmár nemcsak magyar ballibek és független civilek mondogatják, hanem az EU-s auditorok is), sőt, állami szintre emelték a korrupciót.
És mi a következmény? Semmi! Újabb kétharmad!
Nemhogy jogi következménye nincsen (hogy volna, míg Polt PEti a legfőbb ügyész?!), de POLITIKAI SINCS!
HÁT EZÉRT nem az MSZP-ről beszélek, hanem a Fideszről: mert az MSZP-SZDSZ kormánykoalíció legalább politikai élrtelemben megbűnhődött, a Fidesz meg él mint hal a vízben és kétharmaddal virágzik!
Te olyan vagy, mint az az ember, aki azt mondja, az emberélet emberélet! Nosza tegyünk egyenlőségjelet aközé a gyilkos közé, aki megölt valakit hirtelen felindulásból és LEÜLTE A BÜNTETÉSÉT és aközött, aki tömeggyilkos háborús bűnösként tízezreket mészárolt le, sőt, még legalizálta is a gyilkosságot, törvényerőre emelte a mészárlást, és a tetejében még MEG IS ÚSZTA, mind a mai napig szabadlábon garázdálkodik!
Ez HÜLYESÉG! Nem tehetsz egyenlőségjelet aközé, aki már elszenvedte a tettének jogos következményeit, és aközött, aki mindent megúszott, sőt, töretlenül folytathatja a bűnözést!
Szívesen látnám börtönben amúgy mindkettejüket, Gyurcsányt és Orbánt, ha lehet, közös zárkában! De addig is, LEGALÁBB POLITIKAI KÖVETKEZMÉNYEI LEGYENEK MÁR annak is, amit Orbán művel!
Ezzel senki sem akarja Gyurcsányt felmenteni, isten ments, rehabilitálni! Soha nem akarnám újra miniszterelnöknek!
De ha már neki is el kellett viselnie a garázdálkodása jogos következményeit (pedig sokkal kisebb stílű tolvaj volt), akkor hadd legyen már valami következménye az Orbán ámokfutásának is, ha lehet!
Ez CSAK Fletó. Őrizték még néhányan a lángot.:-)
Érdeklődéssel várom azt a tengernyi hivatalos dokumentumot, ami Orbán Viktor érdekeltségeinek állami támogatásait, megrendeléseit sorolja fel.
Megjegyzendő, hogy a DK szerint ők időarányosan kétszer annyi EU-s pénzt hívtak le 2007-2010 között, mint az Orbán-kormány a 2014-2020 közötti támogatási periódusban. Érthetetlen, hogy hová tűnhetett az a rengeteg pénz, ha valóban így volt, mert kézzelfogható eredményét nem sokat láttuk.
# 37-es, fogd már fel, hogy az MSZP-SZDSZ kormány politikailag legalább MEGBŰNHŐDÖTT. Meddig akarsz még NYOLC-TÍZ-TIZENÖT éves bűnökön lovagolni, amiért az emberek már MEGBÜNTETTÉK a bűnöst?!
Az SZDSZ eltűnt a süllyesztőben, az MSZP darabjaira hullott, Gyurcsány pártja a bejutási küszöb szélén egyensúlyoz. Elvesztették érdekeltségeiket, pozícióikat, még a sajtójukat is bezáratták, felvásárolták, ellehetetlenítették. Nyolc éve ücsörögnek ellenzékben, és esélyük sincs visszatérni.
Azt kérdezem, MIKOR BŰNHŐDIK A FIDESZ a sokkal nagyobb lopásaiért, és az állami szintre emelt korrupcióért?!
Már az EU-auditorok is leminősítették Magyarországot, ami alapján az EB akár az összes EU-támogatást felfüggesztheti.
Egy 400 MILLIÁRD FORINTOS beruházást vizsgáltak, amit Orbán az EU-alapelvekbe ütköző módon akart a barátja és strómanja, kicsiny szülőfaluja gázszerelő-polgármestere, MÉSZÁROS LŐRINC kezére játszani!
És ez csak 400 MILLIÁRD, amiről biztosan tudhatunk, mert hivatásos auditorok vizsgálták és találták szabályellenesnek!
A román EU-biztos nyilvánosan is kimondta, hogy az ő országában már másnap börtönben ülne az a miniszterelnök, aki EU-támogatást juttat a SAJÁT VEJÉNEK! És tudni lehet, hogy igaza van, mert a román korrupcióellenes ügyészség már leültetett ilyesmikért egy volt miniszterelnököt és több tucat volt minisztert!
Gulyás Gergely, a Fidesz ALELNÖKE vélelenül ismerte el mintegy SZÁZ MILLIÁRD FORINT elmutyizását a Heti Válasznak. Védekezésből mondta, hogy ááááá, az EU-finanszírozásoknak csak mintegy 5% jutott Orbán barátai zsebébe. Csakhogy ez SZÁZ MILLIÁRD FORINTOT jelent, komáim!
Ez az, amit VÉDEKEZÉSBŐL ELISMER még a Fidesz alelnöke is! Szerintetek mi a VALÓSÁG ehhez képest, amikor az EU auditorai EGYETLEN ÜGYBEN NÉGYSZÁZ MILLIÁRD jogtalan elsíbolását állapították meg (ami már egyetlen ügyben is a NÉGYSZERESE annak, amit a Fidesz-alelnök maga is elismer, hogy elloptak)?!
Ennek mikor lesz politikai következménye?! Mikor bűnhődik a Fidesz úgy, ahogy az MSZP-SZDSZ koalíció megbűnhődött a tetteiért?!
"Az is fontos körülmény, hogy a ballib kétharmad nem hozott sem különadókat a rivális médiumoknak, sem médiatörvényt, nem nyirbálta mes az alkotmánybíróság jogköreit, nem írta át a választási törvényt, nem vegzált civileket, és semmilyen tekintetben nem élt vissza úgy a hatalmával, mint a kétharmados FidASS-KDNP maffia. "
Ennek egyetlen oka az volt, hogy ellenzéki sajtó akkoriban alig létezett.:D Honnan is lett volna 4 évvel a rendszerváltás után, az SZDSZ-szel a kormányban? Egyébként módosították a helyhatósági választási rendszert, azóta egyfordulós, új alkotmányt pedig kétharmaddal sem tudtak volna hozni (pedig elárulom, akartak), ehhez túl nagy volt a belső megosztottság is az MSZP-ben, plusz ott volt az SZDSZ. Utólag persze be lehet úgy állítani, hogy önmérsékletet gyakoroltak, és a gaz ellenzéken bukott meg az alkotmányozás.:-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!