Az igaz, hogy Kádár a halálos ágyán vergődve zokogott Nagy Imre miatt és papot hívott, mert annyira emésztette a bűntudat?
Figyelt kérdés
2017. júl. 16. 21:37
11/23 anonim válasza:
"A lényeg, hogyha igaz, akkor a keresztény értelmezés szerint Kádár a Mennybe jutott."
Túróst. :-D Igen, az hogy egy bűnös, ráadásul az egyik legnagyobb kommunista bűnös a lelkiismeretébe halt bele, az szentimentálisan tekintve olyan mintha lerótta volna a tartozását, de nem jutott a mennybe. Mert ettől nem lett tiszta a neve, és az erkölcse.
12/23 anonim válasza:
11-es válaszoló: Aki befogadja Jézust a szívébe és megbánja a bűneit és kéri az Isten megbocsájtását az bekerül a Mennybe, akkor is, ha élete során pedofil, sorozatgyilkos volt az illető. Az Isten megbocsájt annak, aki kéri a megbocsájtást. A megbocsájtás az egyik legfőbb keresztény erény. Aki viszont nem hisz Istenben, vagy nem kéri az Isten bocsánatát, annak Isten nem bocsájt meg. Szóval az ateisták pokolra kerülnek. Szóval erről ennyit.
13/23 anonim válasza:
Az ilyen hazaáruló mocskoknak még a Jóisten se bocsát meg. Pokolra került az biztos. Ha én is lejutok megkeresem és karóba húzom.
14/23 anonim válasza:
13-as Mondom, hogy nem biztos, hogy pokolra került. Az Isten megbocsájtott neki, ha kérte a megbocsájtást. Az Isten minden szörnyűséget meg bocsájt, csak kérnünk kell a bocsánatát. Aki viszont nem bánja meg bűneit, annak nem bocsájt meg.
15/23 anonim válasza:
13-as A hazaárulást és ember ölést is megtudja Isten bocsájtani. Isten azoknak bocsájt meg, akik őszintén megbánták bűneiket. Szóval akár Sztálin is bekerülhetett volna a Mennybe, ha halála előtt megbánta volna tetteit és elfogadta volna Isten fiát Jézust megváltónak és kérte volna Isten bocsánatát, akkor Sztálin is a Mennybe kerülhetett volna.
17/23 szenes43 válasza:
Az az igazság hogy kimagaslott patkányságból a többi szocialista ruszkiktól megszállt első számú vezetők közül.Lelkiismerete? Azt ő nem ismerte. Nem csak a Nagy Imre és társai halála száradt rá,de ott volt az a sok melós,pesti polgár akire csak rávetült a gyanú árnyéka a sitten és esetleg a kötél végén kötött ki. Nagyon meg akart felelni a ruszkiknak,túl is teljesítette azt amit kértek tőle. A megtorlást.
18/23 anonim válasza:
16-os Én liberális vagyok. Ha kommunista lennék, még abba az esetbe is lehetnék hívő, hiszen nem zárja ki egymást. Lehetnék kommunista is, akkor is, ha hiszek Istenben.
19/23 anonim válasza:
préri farkas akkor is isteníti . Tök mindegy hány ember köttetett fel ez a mocsok. Egy szent ember volt számára.
20/23 anonim válasza:
19-es Számomra nem volt szent ember Kádár János és nem istenítem, mert egy embert sem szokásom isteníteni. Kádár felelős Nagy Imre 1958-as kivégzéséért és sok ezer börtönbe záratásáért. Bár sokan később amnesztiát kaptak és az 1960-as években szabadultak a börtönből. Biztos, hogy Kádár nem volt egy szent életű ember, de mind követünk el hibákat az életünk során. Kádár is hibát követett el, amikor kijátszotta Nagy Imrét és Hruscsovval kötött titokban egyezséget. Szóval voltak Kádárnak bűnei, de messze nem ő volt a legszemetebb ember a történelem során. A legszemetebbek: Sztálin, Hitler, Mao Ce Tung, Kim Irszen, Kim Dzsong Il, Ion Antonescu, vagy az ókori Néró császár, Caligula és Commodus római császárok is szemetebbek voltak Kádárnál. Érdekes, hogy őket nem mocskolod úgy, mint Kádárt. Én meg nem védek senkit, de nem szeretem, ha valakit a halála után mások pocskondiáznak, főleg, hogy Kádártól voltak sokkal rosszabb emberek is a világon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!