A baloldali pártok mit terveznek a kivándorlás csökkentésére, ha netán megnyernék a 2018-as választásokat?
Én úgy látom, hogy a kivándorlás az egyik legfontosabb problémája jelenleg az országnak (az oktatás és az egészségügy állapota mellett persze). Szinte nem múlik el nap, hogy ne tennék felelőssé ezért egyesek (jogosan) a kormányt. Viszont az sohasem hangzik el, hogy a baloldali pártok mit tennének ennek a visszafordítására, megállítására.
Az MSZP részéről eddig ezt hallottam, ami kapcsolatos lehet a témával:
"Fizessenek a gazdagok" program (ezzel együtt a többkulcsos adót is be kívánják vezetni). Ez által én nem értem, hogyan alakulhatna ki nyugati bér és élet színvonal? A többkulcsos adó max 10.000 ft-ot hagyna kb a szegényeknél, ami még mindig sovány. Viszont szankcionálná a jobban keresőket, akiknek lehet, hogy pont ez lenne az indok az elvándorlásra (nyugaton még jobban keresnének). Az lenne a cél, hogy mindenki legalább a nyugati bérminimumot kapja és erős legyen a szociális háló is, tudjanak az emberek jövőt tervezni az országban.
Aki járatos a témában, legyen szíves fejtse ki, hogy mi módon próbálnának meg 1-2 cikluson belül olyan életszínvonalat varázsolni az országban, hogy a magyar emberek ne hagyják el tömegével a jobb élet reményében? Azt szeretném megtudni, hogy melyik párt, milyen programmal próbálna tenni ennek az ügynek érdekében.
Előre is köszönöm a válaszokat!
"Szerintem lehetetlen elvárás a Fidesz által teremtett viszonyokat felszámolni, a kivándorlással konkrétan mit gondolsz, mégis milyen csodát kéne tudni tenni?"
Nem védeni akarom a Fideszt, bőven van vaj a fülük mögött, de a Fidesznek is két ciklusa volt eddig, mégis számonkérjük rajtuk az elvándorlás tényét. A Fidesz csődközeli állapotban kapta meg az ország kormányzását a legutóbbi váltásnál (ezt senki sem tagadhatja). Annál azért most egy picit jobb a helyzet véleményem szerint.
"Amit tehetnek az a lopás felszámolása és a meg nem dézsmált köz és eu-s pénzek normális felhasználása, ergo nincs több kisvasút, rongyrázás, milliárdos konzultálgatás, a pénzek szigorúan csakis a legégetőbb helyekre folyatása."
Ez csak olyan pártoktól várható el, amelyek eddig még nem voltak hatalmon és nem lopták szét az országot, tehát az MSZP, DK (közvetetten) ki is esik a körből. A kis pártoknál is zsákbamacska a dolog.
"Te anélkül hogy a 4 napos munkahét gondolatát hallanád részletesen, anélkül tartod értelmetlennek."
Nem tartom értelmetlennek, csupán megvalósíthatatlannak itt Magyarországon. Sajnos nem olyan rugalmas a helyzet, hogy egy ilyen változtatást be lehetne vezetni. Cégek, vállalkozások százai, ha nem ezrei rokkannának bele egy ilyen dologba. Félő, hogy ettől csak növekedne az elvándorlás rövid távon.
Ez mind csak az én véleményem természetesen.
Kérdező, bocsáss meg, de akkor hamár két banda ígért békát macskát, akkor már ne is higgyünk abban hogy a politika bármit is meg tud oldani.
"Örök élet, ingyen sör! Kb egyenértékű ezzel. "
Hát így könnyű. Utána kell nézi mit jelent az hogy alapjövedelem. Tényleg embertelen gondolat, arról szól nagyjából hogy aki dolgozik az éljen is meg belőle, ne a túlélésre menjen a dolog.
"Hogyan, miből? Ez így megalapozatlan. Mi számít élhetőnek, kinek? "
Állandóan erről beszélnek.
"Ez így sok mindent jelenthet"
nekem csak egyet jelent.
"Miből veszünk el, hogy jusson az egészségügyre?"
Semmiből, a kulcsa az egyenlőtlen elosztás, és az egyenlőtlenség. Pl akárhogy nem privatizáljuk az egészségügyet, baloldali szemmel ahogy azt tették annak idején.
"Szép szavak. Most is adóznak. Ebből nem lesz nagy pénz, max elüldözzük őket.
"
Progresszivitás. Ami se jobb se baloldali, hanem egy normális politikai tényező.
"Ezt minden párt megígérte eddig "
ismétlem, akkor maradjon minden a régiben, akkor a politika ne szóljon arról hogy az igényünket párttól függetlenül fenntartjuk mindig.
"Magyarországnak aztán rengeteg beleszólása van ezekbe az ügyekbe... "
megint elmondom hogy nem dzsinnek, de az eu részei vagyunk.
"Annál azért most egy picit jobb a helyzet véleményem szerint. "
Jobban kormányoz mint a Gyurcsány kormány. Ez tény, de nem azt jelenti hogy amit vártunk(igen én is) 2010-ben megtörténik. Vagy megtörtént. Valamivel jobb, de nem annyira hogy elégedettek legyünk.
Kivándorlás csökkentésére?
Így is az a probléma, hogy nem elég mobil a magyar. Nem költözik a munka után külföldre. Inkább otthon kuporog akár faluban, akár a szüleinél és megelégszik a közmunkával vagy a minimálbérrel. Így nem fog előrébb jutni, és vagyonosodni az ország. Igenis amíg fiatal és nincs helyhez, lakáshoz, kapcsolatokhoz kötve az ember, addig menni kell ki külföldre és vagyont kell építeni, és el kell sajátítani egy szakmát Nyugat-Európai szinten, és csak utána kell itthon munkát vállalni. A többi duma az csak halandzsa. A mai Magyarországon hol tudsz már jövőt építeni tanulatlanul, vagyon nélkül? Egy garzon lakás bérleti díja/törlesztő részlete több mint a helyi minimálbér. Miért is kéne ilyen gazdasági helyzetben csökkenteni a kivándorlást?
"A többkulcsos adó max 10.000 ft-ot hagyna kb a szegényeknél, ami még mindig sovány. "
Mitől maradna több a szegényeknél, ha a jobban keresők kapnának egy magasabb adósávot?
Miért jártak rosszabbul a szegények az egykulcsossal, ha 2010-ben a kétkulcsossal 17 illetve 36% SZJA-t kellett fizetni, most meg egységesen 15%-ot?
Mivel magasabb nálunk a kivándorlás, mint a régióban bárhol, beleértve Ausztriát vagy akár Németországot?
"Kérdező, bocsáss meg, de akkor hamár két banda ígért békát macskát, akkor már ne is higgyünk abban hogy a politika bármit is meg tud oldani."
Pontosan itt tart az ország. Ezért nincs változás. A két bandát kb el kellene hajtani a fenébe és átadni a helyüket az újaknak. Amíg ez nem történik meg, csak tologatjuk a kakit jobbról balra és fordítva.
"Utána kell nézi mit jelent az hogy alapjövedelem. Tényleg embertelen gondolat, arról szól nagyjából hogy aki dolgozik az éljen is meg belőle, ne a túlélésre menjen a dolog."
Ahogy látom, ettől várod a legtöbbet. Légy szíves fejtsd ki, hogy mitől lenne itt nyugati életszínvonal és milyen áron, ha bevezetnék az alapjövedelmet. Én sajnos azt látom, hogy Magyarországon elég sok a naplopó, aki csak élősködne az államon (jobban, mint most). Ez olaj lenne a tűzre, például a kisebbség féktelen szaporodásba kezdene. Kíváncsian várom a véleményed konkrétumokkal alátámasztva (és itt nem holmi előzetes kalkulációkra/tanulmányokra gondoltam, ezeket olvastam, nem voltak meggyőzőek, mivel közük sincs a nagy magyar rögvalósághoz).
Ez egy jóléti szolgáltatás lenne az állam részéről, viszont nem növelné a cégek (és azok fizetéseinek) versenyképességet a nyugati bérekkel szemben. Az alapjövedelem bevezetését jelenleg kivitelezhetetlennek tartom Magyarországon. Nálunk sokkal gazdagabb országok sem vezették be, illetve nagyon óvatosan bánnak az elképzeléssel. Ez egy álomkép egy ideális világról, ami sohasem valósulhat meg. Lehet hitegetni vele a szegényeket, hogy az adott pártra szavazzanak, erre jó. Tiszta kommunizmus. A robotizálást és az egyéb marhaságokat felejtsük el, ez nem a magyarországi valóság. Sajnos nem tündérországban élünk.
"megint elmondom hogy nem dzsinnek, de az eu részei vagyunk"
Az EU egy igen kis része vagyunk, kis beleszólással a nagy egész működésébe. Ráadásul ők teljesen máshogy látják a dolgokat, mint mi.
14-es (17:34)
"Így is az a probléma, hogy nem elég mobil a magyar. Nem költözik a munka után külföldre"
Ha ez igaz lenne, nem lenne minden héten egy cikk az indexen, hogy milyen katasztrofális helyzetben az ország és mekkora a kivándorlás mértéke. Ami mellesleg nem csupán egy rémkép, a személyes környezetben is ezt a tendenciát látom.
"Miért is kéne ilyen gazdasági helyzetben csökkenteni a kivándorlást?"
Talán az lenne az ország hosszú távú érdeke, hogy ne ürüljön ki és a termelőképes munkaerő itthon maradjon, ne csak az eltartott herék, betegek, nyugdíjasok, egyéb munkaképtelenek? Ha ez a tendencia marad, nemhogy jobbá válhatna a gazdasági helyzet, hanem sokkal rosszabb lesz.
Túrórudi2:
"Mivel magasabb nálunk a kivándorlás, mint a régióban bárhol, beleértve Ausztriát vagy akár Németországot?"
Nem tudom, más országokkal nem foglalkoztam. Én csak azt látom, hogy folyamatosan azért szapulják a kormányt, hogy növekedik a kivándorlás mértéke. Csak arra voltam kíváncsi, hogy más pártok hogyan kezelnék ezt a problémát.
"A Fidesz csődközeli állapotban kapta meg az ország kormányzását a legutóbbi váltásnál (ezt senki sem tagadhatja)."
Végül is, csak a fidesz is ragadta kormanyvaltaskor. :-)
"Végül is, csak a fidesz is ragadta kormanyvaltaskor. :-)"
Rendben, akkor szerinted a gazdaság most rosszabb helyzetben van, mint akkor, amikor átvették az MSZP-től a kormányzást?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!