Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Ha a törökök megakadályozták...

Ha a törökök megakadályozták a Trianonjukat, a magyarok miért nem tudták volna a demokraták szerint?

Figyelt kérdés
Szinte csak szélsőjobboldaliak hisznek benne, hogy a magyar hadsereg, ha létezett volna, megvédte volna a határokat 1918-20-ban. Pedig a szerb és a cseh haderő jelentéktelen erőt képviselt, és nem is volt annyira érdekelt a háborúban, a román hadseregnél pedig erősebb volt az 1918 végi magyar hadsereg. Miközben Törökország konkrétan Angliával és Franciaországgal nézett szembe, plusz Örményországgal és Görögországgal, és a törökök is aláírták a még a magyarnál is igazságtalanabb békediktátumot, sőt, vezérüknek, Atatürknek komoly harcot kellett folytatnia Törökországon belül is, saját legitimitásáért, gyakorlatilag puccsot hajtott végre, és meg kellett küzdenie a békeszerződéspárti, köztiszteletnek örvendő szultánnal és a fő vallási vezetővel. Ő mégis legyőzte a megszállókat, és sikerült jelentősen módosítania a szerződést.

#Trianon #Kemál Atatürk
2016. aug. 15. 20:28
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:

"A törökök a történelmi területeiket tartották meg, amit elvesztettek, annak nagy részét csak elfoglalták mint török/oszmán birodalom, de sosem népesítették be."


Az 1918-19-es események szempontjából teljesen mindegy volt, hogy melyik területet ki és mikor népesítette be. A Magyarországi nemzetiségek el akartak szakadni, nekünk pedig nem volt meg hozzá az erőnk, hogy ezt megakadályozzuk. Igazából nem is érte volna meg, de ez más kérdés.


"Pedig az az időszak olyan volt, hogy a honvédő háborúval nemcsak kiseperhettük volna a szomszédos megszálló országok hadseregeit, de a nemzetiségek nagy részét is kiüldözhettük volna az országból ..."


A történelmi magyar állam valóban csak akkor maradhatott volna fent, ha a nemzetiségeket egyszerűen kivágjuk az országból (ahogy a csehek is tették a németekkel 1945-ben). csakhogy erre vesztes helyzetből, minden oldalról ellenségekkel körülvéve semmi esély nem kínálkozott volna akkor. Ehhez győztes háború kellet volna, de mi vesztettünk. Ezek a tények.

2016. aug. 16. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:
Volt magyar hadsereg. ~magánhadsereg. Meg volt egy állami is, ez utóbbi visszafoglalta mondjuk Kassát. Előbbi vezetője meg annyira vágyott a hatalomra, hogy nem segített utóbbiakak, amikor azokat befennyítette az antant. Horthynak hívták.
2016. aug. 16. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!