Akik szerint a magyarok rettenetesen állnak hozzá a bevándorlás témájához és szerintük mi totál intoleránsak vagyunk, azok. ,? (többi lent)
Akik ellenzik a befogadásukat: Megkérdezhetném, hogy mégis mennyi pénzt küldtetek a határmenti rendőröknek, dolgoztatok a körülményeik javításán, netán adtatok anyagot a kerítésépítéshez és/vagy járultatok hozzá a népszavazás költségtérítéséhez, mely titeket képvisel? stb. stb.
Mindenki aki a bevándorlás ellen/mellett érvel, az a kollektív felelősségvállalás alapjával teszi. Gondolom, miközben te a migrik ellen érvelsz, abból se azt akarod kihozni, hogy egyedül te állj a déli határon és utasítsd vissza őket, hanem az egész ország együttesen, mert úgy van értelme/hatékonysága.
Állami szinten beszélünk ezekről a témákról, és mint olyan (ha megvan a végső döntés) mindenki az adója formájában járul is hozzá, annak (a döntés) kivitelezésében.
A véres szájjal uszítok ellenük és a befogadom őket a lakásomba között azért vabnak átmenetek.
A magyarok amúgy nem állnak rettenetesen a témához, de előítéletek, általanosítások mindig vannak, ami rettenetes, hogy ezekre építve pártállamunk gyűlöletkampányt folytat.
"hány bála ruhát adományoztak"
1 zsáknyit.
"hány ételosztásra mentek el önkéntesnek"
5-6.
És te hány órát határőrködtél?
"És te hány órát határőrködtél?"
Ez a katonák és a rendőrök dolga.
"minden nap ott mentem munkába és a pincesdnél vettem 2 adag reggelit és az egyiket odaadtam ott valakinek. És te?"
Én is, a Kati kolléganőnek. Másnap meg ő vett és adott nekem.
3-5: A vicc az, hogy a rendőrségen dolgozom (nem vagyok rendőr) és nálunk mindenkinek kötelező lemenni a határra x napra, amikor kvázi 24 órás szolgálatot kell folyamatosan teljesíteni.
Elhiszed nekem, ha azt mondom, hogy kruvára elegem már a migráncsokból és mindenkinek jobb lenne, ha otthon maradnának?
Annak idején, amikor az öregapám és a korosztálya lépett meg külföldre 56-ban, akkor ők nem csinálták azt, amit a mostani migrik. Ők normálisan viselkedtek, tudták magukat igazolni és beilleszkedtek nagyon-nagyon gyorsan az ottani társadalomba (egy nyelvvizsga kurzus elég volt, kb.).
Most meg ezek mit produkálnak? Ugyanolyan agresszívak, mint a kisebbségünk (ha nem még jobban). Osztogassatok csak ételt nyugodtan, de ezzel nem segítetek kb. senkin.
8: Ez meg a másik, amin nem tudok napirendre térni. Anno még Győrben az egész migrihullám előtt láttam ilyeneket. Ránézésre olyan ruhákban és műszaki cikkekkel felvértezve közlekedett, ami nekem kb. félévi bevételem volt az egyetem alatt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!